Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-01-01 / 1. szám

választott két-két tag, jelenleg a szakmai bizottság részéről Kárpáti Aurél és Lengyel Sándor, a politi­kai bizottság részéről Littkei György és Vágvölgyi Tibor, a nevelési bi­zottság részéről Lukács Sándor, a másik hely betöltetlen. A Tanács irodájának munkáját a főtitkár vezeti. Az iroda tagjai Vic­tor János központi titkár, Ujfalussy József, a szakmai bizottság titkára, Kovács Ferenc, a politikai bizottság titkára, Kövendi Dénes, a nevelési bizottság titkára és Molnár Fe­­rencné. Kinevezések. A vallás- és közok­tatásügyi miniszter a szabadműve­lődési fogalmazási szak létszámába Bencze András áll. népiskolai taní­tót, Szakács Antal tanügyi előadót, Varga László ref. gimnáziumi ta­nárt szabadművelődési tanácsossá a VI. fizetési osztályba, Mikszáth Gyula áll. gimnáziumi tanárt sza­badművelődési titkárrá a VII. fize­tési osztályba, Fodor Ferenc köz­alapítványi népiskolai tanítót, Gaál György áll. polg. isk. tanárt, dr. Szántó Károly áll. tanítóképzőinté­­zeti tanárt, Tatay Jenő áll. polg. iskolai tanárt szabadművelődési se­gédtitkárrá a VIII. fizetési osz­tályba, dr. Almássy György áll. ta­nítóképzőintézeti tanárt, Bodó La­jos áll. népiskolai tanítót, - dr. Csaba László oki. középiskolai ta­nárt, Liszy Pál áll. népiskolai taní­tót, Medgyes János áll. népiskolai tanítót, Miszlay István áll. polgári iskolai tanárt, Paál Magda áll. pol­gári iskolai tanárt, Rácz István ref. lelkész, oki. középiskolai tanárt sza­badművelődési fogalmazóvá a IX. fizetési osztályba, Balogh Lajos áll. polgári iskolái tanárt, dr. Hadnagy László oki. középiskolai tanárt, Ka­­rakas Lajos ref. polgári iskolai ta­nárt, Könczöl Imre ref. népiskolai tanítót, Kövendi Dénes oki. közép­iskolai tanárt, dr. Nánássy Zoltánná Bátkai'Ilona áll. népiskolai tanítót, Seress József áll. népiskolai tanítót, Sülé Jenő oki. középiskolai tanárt szabadművelődési segédfogalmazóvá a X. fizetési osztályba kinevezte. Nemzetközi Kultúrcsere Társaság alakult. A társaság azt kívánja elő­segíteni, hogy a békekötés után magyai' írók, újságírók, művészek és tudósok hosszabb időre tanul­mányútra mehessenek külföldre. A román művészeti minisztérium tanácsosává és a magyai' művészeti ügyek bánsági vezérfelügyelőjévé nevezte ki a román kormány Fra­­nyó Zolánt. Az ismert magyar pub­licista és műfordító 1919-ben Bu­dapesten a közoktatásügyi népbiz­tosság külföldi irodalmi osztályá­nak volt a vezetője, majd Bécsbe emigrált, 1925 óta Temesvárt lakik. Budapesti román kultúrhét elő­készítését kezdte meg a Magyar- Román Társaság. A román kultúr­hét keretében a román szellemi élet több kiválósága is eljön Bu­dapestre. A kultúrhét programjá­ban az írók találkozása, a román könyvkiállítás, képzőművészeti és háziipari kiállítás, a román nép­dal és tánc megismertetése, román zenészek hangversenye áll előtér­ben. A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM GYA R APÓ DAS A AZ INFLÁCIÓ ALATT. Abból az alkalomból, hogy a múzeum visszakapta nyugatra elhurcolt érté­keit, mintegy 1000 festményt 80 millió dollár értékben, Gent hon Ist­ván főigazgató nyilatkozott a saj­tónak. Elmondotta, hogy az inflá­ció alatt is tervszerűen gyarapítot­ták a múzeum vagyonát, 315 új képet sikerült szereznie ez alatt az idő alatt. Legnagyobb jelentőségű a H er czo g-g y ü j te mé ny meg­vétele. Ebben Renoir, Monet és Greco képei is szerepelnek, azon­kívül hogy sikerült Czóbel, Fe­re ne z y Béni, Beck ö. F ül ö p, P át zay, Ri p p l-R ó na i, Holló, s y Simon, Bering, Szalag Lajos, ‘R u d na y több művét megszerezni. Az új magyar meste­rek a Petrovic s-g y ü j te mé n y­­b öl kerültek a múzeum birtokába. Munkás Kultúrhíradó címmel in­dult meg január elején a Munkás Kultúrszövetség hivatalos közlönye. A Közlöny feladata, hogy a fővá­rosi üzemekben működő kultúrve­­zetőket tájékoztassa mindarról, ami a Szövetség központjának szakosz­tályain tervben megszületett és megvalósításra vár. Az első szám részletesen ismerteti a Munkás Kul­túrszövetség ügyében rendezett pártközi értekezletet, melyen töb­bek között Rákosi Mátyás, Szako­síts Árpád, Révai József, Kassák Lajos, Hont Ferenc vettek részt. 55

Next

/
Thumbnails
Contents