Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-05-01 / 5. szám

mire vállalkozott és úgy jelent meg a guggoló közönség előtt, olyan: természetesen, mintha valamelyik színház megszokott rivaldafényében készülne a „nagy szerepre.“ Pedig ez a szerep több volt, nem a kényelmes zsöllye-sorok közönségének tolmácsolta a halhatatlan költők verseit, hanem azoknak, akikről és akikért szólt a vers. Éhesszemű inasok lesték Űrmössy Anikó szájából Rimbaud: „Kenyérlesők“-jének. sorait s szinte megelevenedtek a foltoskötényű inasok, ahogy a pékműhely ajtajából, arcukat az üvegtáblához feszítve lesik a péket a barnapiros hajú kenyerek között. Örömmel hallottuk Gellért Lajostr aki egy-egy Ady vagy József Attila vers előtt rövid bevezetőt mondott a költőről és a vers születésének körülményeiről, Meleg tapsok kísérték bevezető szavait, nem türelmetlenkedtek, sőt hálásak voltak a hallgatók, hogy a versek mellett ismertetőt kaptak a költőről is.

A gazdag műsort kiegészítette még a műsoron kívüli számok tömege. Művészek, együttesek vándoroltak a ligetben, hogy előadásukkal tarkítsák, gazdagítsák a programot. Hallottuk a Dózsa György Népi Kollégium énekkarát is. Majd a III. kér. Batsányi NISz forradalmi indulóit, a Kodály Kettőst, székely balladákat, furulyaszólót és sok más felsorolhatatlan műsorszámot; ennek a csoportnak szereplése a munkás-paraszt összefogás legszebb dokumentuma volt. S lehetett volna-e más programja a Munkás Kultúrszövetségnek ? Adhatott volna-e mást ezen az ünnepen?

Nyolc órakor, mikor befejeződtek az előadások s a ligetekre már ráborult az est, még senki nem akart hazamenni. Hallgattak volna éjfélig, vagy annál is tovább. Pedig sokat kaptak. Többet talán egyetlen nap, mint az elmúlt évtizedek alatt.

Kopré József

KÖZLEKEDÉSI KIÁLLÍTÁS

A budapesti Károlyi-palota a képzőművészek I. Szabad Nemzeli Kiállításának bezárása után május 1-én ismét megnyitotta kapuit a látogatók számára. Ezúttal a Közlekedési Minisztérium rendezett kiállítást, mely nemcsak méreteinél és anyagának gondos elrendezésénél, hanem látogatottságánál fogva is rendkívüli módon kiemelkedik az utolsó évtizedek kiállításai közül.

Mi célja a közlekedési kiállításnak? Bemutatja ez a kiállítás a magyar közlekedés és hírközlés minden ágazatának fejlődését, különöstekintettel a háború befejezése óta épített új berendezésekre, megmutatja kapcsolatait a világ hasonló jellegű intézményeivel és legfőképp rámutat arra, hogy minden ilyesfajta állami berendezés — demokrácia lévén — a nép, a dolgozók tulajdona végsőfokon; hogy minden azért van, hogy elviselhetőbbé, kellemesebbé, könnyebbé tegye a dolgozók életét.

299