Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-04-01 / 4. szám
DÉLSZLÁV NÉPBALLADÁK (ford. Csuka Zoltán, Faust, 1946). 30 ballada fordításával ajándékozza meg közönségünket ebben a kötetben Csuka Zoltán. Becses ez az ajándék, hiszen a szomszédnépek népköltészetével ritkán van alkalmuk ismerkedni azoknak, aldk nem tudnak nyelvükön. Találunk a gyűjteményben legenda-szerű szent históriát, olvasunk a rossz asszony bűnhődéséről. Megismerjük a délszláv népköltészet legnagyobb hősét, Márkó királyfit (aki a gimnazista Adyt is verses regény írására ihlette), mégpedig a szegények és elhagyottak védelmezőjeként. Hunyadi Jánossal is szerb balladahősként találkozunk. A kötet legtöbb balladája egy speciális témakörbe tartozik: á törökkor szerb hőseiről beszél. A helynevek annak az emlékét is őrzik, hogy magyar földet is védtek ezek a hősök: Manojló mester a budai pasa ellen lázad, Pucérhasú Ivó a győri várból indul a törökök közé feleséget szerezni. Nemcsak szövetségünknek maradt emléke; másutt arról olvasunk, hogyan aprítják öszsze az aradi rácok a komádi kálvinisták seregét. Mert e balladák hősei közt alig akad tragikus hős: diadalt diadalra halmoznak a győzhetetlen vitézek, vidámságtól, életerőtől feszüi a róluk szóló elbeszélés. Az eredeti versek sima gördülését nem tudja visszaadni a fordítás, de ezt nem lehet hibájául felróni. Népköltést fordítani kétszeresen nehéz dolog, hiszen annak minden sora, szava évszázadokon át csiszolódott egyre tömörebbé, ökonómikusabbá. Ebből a tökéletesen zárt formából nem is lehet sérülés nélkül kifejteni a tartalmat. Irodalmi nyelvünk szókincse is szegény ahhoz, hogy az ilyen népi szövegnek a kellő formát meg tudja adni. Tartalmas bevezetés van a kötet elején. Megtudjuk belőle, hogyan keletkezett s hogy maradt fenn a délszlávok népdalkincse, hogyan gyűjtötték össze, hogy figyelt rá fel a magyar irodalom. Olvasunk általában a magyar-szerb irodalmi kapcsolatokról. Jó volna még magyarázó jegyzeteket olvasnunk a balladák mellett. Nem is a tárgyi vonatkozásokat kellene tisztábban látnunk (elvégre ilyen kiadványnak nem feladata a fílologizálás), hanem ennek a balladavilágnak a miénkkel s többi szomszédainkéval való rokonságát. A laikus olvasó is ismerősként olvassa Iíőmives Kelemen történetének délszláv változatát vagy a gyertyaként elégetett hűtlen asszony históriáját — de szeretné tudni, hol lapulnak még ilyen, a magyar népköltészetből ismert témák, motívumok, fordulatok és hogyan jött létre ez a kapcsolat a két nép költészete között. Végső fokon tehát: a keleteurópai lolklór nagy keretében szeretnénk a pontos helyét látni ezeknek a balladáknak. Ézt persze most nem adhatta meg ez a könyv. Épp elég érdeme, hogy az erre való igényünket ébresztgeti. Kövendi Dénes VÉGH GYÖRGY: Eszter könyve (Egyetemi Nyomda). Amíg Végh György őzszemü. útfélre esett, szelíd gyermek pózában mutatkozott s ennek az életformának költői atmoszférát tudott teremteni, eredetinek könyvelhette el újabb irodalmunk. Mai invencióban líránkba hozott egyéni színt, formai ötleteivel merészséget is. Hiányzott azonban nyelvi és elhitető ereje. Többnyire kész versek ezek a mostaniak is, mégsem érezzük mögöttük a költőt. Mintha már akarva sem tudna a szerelem költői konvencióitól megszabadulni s így az újrafogalmazás gyönyörűségétől megfosztva, lehetetlenné" teszi, hogy akár magunkra, akár őrá ismerjünk bennük. Koczogh Ákos RILKE: Malte Laurids Brigge feljegyzései (Franklin). Rilkét, Ady kortársát, az irodalmi közvélemény hosszú ideig a huszadik század egyik legjelentékenyebb költőjének tartotta s úgy vélte, hogv Goethe után benne talált magára ismét a német líra. Ma már igen túlzottnak látjuk ezt a kitüntetést. Regénye, a Malte Laurids Brigge, kicsengése az egész Rilke-i problémának: az élet értelme a magány, éltetője a „szeretet“. De ez a szeretet nem a termékeny, a soha ki nem fogyó, hosszútűrő, reménykedő, a szüntelenül adó szeretet, hanem egy egészen bonyolult s végső fokon arisztokratikus, mesterkélt, elmiszti-249
