Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-04-01 / 4. szám
ez már nekem is sokl“ s huszárjai közé menekül, a probléma megoldása a negyedik felvonásra marad. Háry az emberi élet tetején. Ezt a címet is adhatnánk a negyedik felvonásnak. Most vallhatja meg igazán, hogy kicsoda is ő, mi a véleménye a világról s a körülötte folyó életről, mikor már nem kell ellenséggel harcolni s mikor a nyugati világ mindenével megkínálja. Hát bizony az derül ki, hogy nem kell neki ebből a világból semmi. Meg se kóstólja a hárslevest (a császárné avval ajánlja, hogy sohase köhög, ha ebből eszik: arra való utalás ez, hogy a nyugati embernek még az evése is komplikált, vitaminokat és fehérjéket vesz magához, mi meg azt esszük, ami ízük s az ízlik, amire a természetünknek szüksége van), egy falatot is csak kínosan tud lenyelni a kétfejű csibe húsából, kés-villa helyett jobban esik bicskával enni, szóval nem kell neki sem az étel, sem az etikett, nem csábítja el semi a palota, sem a hercegség, sem a felekirályság, sem Mária Lujza keze. Nem azért nem kell neki ez a sok minden, mert alacsonyabb vagy magasabbrendűnek tartja a magáénál, pusztán csak azért nem, mert maga Lujzával, formái a nyugati formákkal, hite az ő hitükkel nem pászol össze. Ez a negatív indokolás. A pozitív pedig az, hogy van már Jánosnak párja, „Örzsikének hívják, mint az a gyenge nádszál, mint az a fehér liliom, mint az a piros rózsa. Az pedig nem kap se herceget, sem grófot, sem bárót, mert annak csak én vagyok, a János.“ Háry úgy magyarázza álláspontját, hogy mindenki belátja igazát, úgy tud énekelni, beszélni, hogy még az ellenséges beállítottságú ember is, az egész bécsi udvar gyönyörrel hallgatja. Az sikerül neki képzeletben, ami ezeréves történelmünkben sohasem sikerült, sikerül a nagyvilágnak megmutatni a „szegény derék magyar nép ... való szívét... búját, bajait, mártírszenvedéseit.“ A szegénység és védtelen kisebbség pártjára áll, nem szédül el a hatalomtól (Marci bácsi csak az marad Háry generálisnak, aki strázsamester Hárynak volt). Minden rajtunk esett sérelmet pontosan nyilvántart, mégis az Isten áldását kéri a császárra, mert tudja, hogy csak az Isten kegyelme szelídítheti meg az ember ártó szándékait. Vége a mesének, az utójáték következik. Újra a nagyabonyi kocsmában vagyunk. A fényes kalandok után ránkzuhan a kocsma s egész életünk szívszakasztó szegénysége. A valóság elkeserít, az ideál megszédít, az ideál és a való állandó viszonyítására van szükségünk, hogy élhessünk s ezzel a látásmóddal ajándékozott meg a Háry meséje. Háry János a szegénység, a magyarság, a sikeres életre vágyó emberiség hőse. A róla szóló darab aktuális lesz mindaddig, míg való életünk a kellő fokára nem jut, röviden: az idők végezetéig. Barczán Endre 217
