Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-02-01 / 2. szám
forradalmakban küzdenek a bécsiek az ausztriai nép szabadságáért, ilyen forradalom van mindenütt Európában. Az egész világ két pártra szakadt. Egyik párt a szabadságot akarja kivívni, a másik párt a szabadságot akarja elnyomni. A mi bennünket, magyarokat illet, nekünk nem volt rá szükségünk, hogy szabadságunkért, melynek fundamentuma az idei új törvényben van letéve, véres harcokat víjunk. A mi forradalmunk Pesten, március 15-én, nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe; ezrek meg ezrek csoportoztak össze Isten ege alá, ezrek meg ezrek emelték égre kezeiket s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait: A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Dicső ünnepe az ifjú szabadságnak! ki hitte volna még akkor, hogy ily nehéz küzdelmek várnak ránk? Kinek jutott akkor eszébe, hogy eljönnek a sötétség fiai és konkolyt hintenek a szabadság legszebb tisztabúzája közé? Országgyűlésünk ekkor Pozsonyban volt. Az országgyűlés fellelkesült a szabadságért és meghozta az 1848-ik évi törvényeket. A király szentesítette azokat. Ennyi volt az egész. Egy szép szabadságünnep- Pesten és törvényes gyűlés Pozsonyban. És mégis azt hányják ellenségeink, hogy mi magyarok fellázadtunk! Ezt a hazugságot a boldogtalan királynak is annyira fejébe verték, hogy bennünket lázadóknak tekint, sőt Jellasicsra bízta, hogy bennünket csendesítsen le. Mindenható Isten, hiszen mi a törvény mellett vagyunk, amelyet őfelsége is aláírt és megpecsételt, hogy volnánk hát mi lázadók? Hiszen mi, amint az új törvényeket megkaptuk, békességben maradtunk, egy csirkefiat sem öltünk meg amiatt: hogy volnánk hát mi lázadók? Hiszen mi nem ütöttünk be Horvátországba, hanem Jellasics hada jött pusztító sáska módjára Magyarországra, hogy volnánk hát mi lázadók? Százfelől támadják meg a szegény magyart, százfelől kell magát egyszerre védelmezni. és amiért magát védelmezni meri, amiért nem nyújtja nyakát a hóhérpallós alá, még ő a lázadó ? Hogy merik azt mondani, hogy mi fellázadtunk? . . . Hiszen mi a lázadás? A lázadás nem forradalom. A lázadás olyan alacsony célú zendülés, mikor a nép igaz törvény ellen támad. A magyar nemzet még ezideig a forradalom mezején sem állott. Nem tudta ő s a nép, hogy aki faluit felégeti, barmait elhajtja, vetéseit felperzseli, nőjét megfertőzteti, gyermekeit leaprítja, magát földönfutóvá, koldussá teszi; nem tudta, mondom, a szegény magyar, hogy az a király fogadott embere. Nem tudta ő, hogy Jellasics a király nevében vette el haddal az ország egy negyedrészét, hogy a király nevében raboltak veresköpönyeges cigányai, azok a szerezsánok. Nem tudta, hogy mihelyt Budára ér Jellasics, mindjárt vicekirálynak teszik az István főherceg helyére! Nem tudott a szegény magyar semmit. Elővette a törvénykönyvet, nézegette annak elején — végén Ferdinánd nevét s nem bírta elhinni, hogy a király a törvény ellen titkon feltámadjon. Most felnyílt szeme e nemzetnek. Most látja tisztán, hogy csak egy mód van királyával kibékülni: ha lefekszik és meghal! Egyebet nem kívánnak a nemzettől, csak életét. De a nemzet nem fog meghalni, a nemzet megvédi magát minden erőszak ellen, a nemzet nem irtózik a szent harctól, melynek neve — forradalom. (1848 november 1-én megjelent cikkéből.) Arany János. 127
