Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
ÚJ MAGYAR ÚT 1945 után négy kiemelkedő gazdasági eseményre kell figyelmet fordítanunk: a) a szigorú és jól átgondolt, gyors intézkedésekre, melyek közvetlenül a háború után az inflációt megakadályozták (s itt nem szabad elfelednünk Lieftinck volt pénzügyminiszter nevét); b) Indonézia elvesztésére, mely gazdasági szempontból óriási csapás volt Hollandia számára; c) a Marshall-segélyre, mely néhány esztendő nehézségein átsegítette az országot; d) az 1953-as februári árvízre. Ugyanolyan joggal, mint ahogy beszélnek a “deutsches Wunder”-ról, lehet beszélni a “holland csodáról” is a háború után. Gazdasági szempontból nézve csapás csapást követett. Indonézia elvesztését piaca áthelyezésével és intenzívebb belföldi indusztriálizációval védte ki ez az ország. Az árvizet négy hónap alatt nem csak visszaszorította, hanem azt is sikerült elérnie, hogy a megnövekedett szükségletek következtében ipara fellendült, és — hogy köznapian fejezzük ki magunkat — “még keresett is rajta.” Ugyanez idő alatt folyik a Zuiderzee további lecsapolása, melyből múlt évben ismét nagy területet tettek megművelhetővé. A parlament most tárgyalja a zeelandi szigeteknek egy óriási tengeri gáttal való elzárását újabb árvíz megakadályozására. Ha a történeti, vallási, politikai és gazdasági adottságok vázolása után befejezésül néhány szóban le akarjuk rögzíteni a holland jellemet, elsősorban néhány paradoxon, néhány egymásnak ellentmondó fogalom-pár tolul toliunkra: nyíltság és zárkózottság, kozmopolitánizmus és tradicionálizmus, vallási fanatizmus és toleráncia, racionálizmus és misztikum, individuálizmus és uniformizmus. A holland ember nyílt, a tenger kibővíti látóhatárát, a kereskedelmi kapcsolatok összehozzák a világ minden népével. Ezért kozmopolita, ezért tanulnak fiai három kötelező nyelvet (németet, franciát, angolt) a középiskolában; szívesen fogadja a külföldit — ezt mi, magyarok, már évszázadok óta tapasztaljuk — s nem tesz különbséget a fajok között. Befogadja a négert, az indonéziait, a zsidót — gondoljunk csak a portugálzsidó hitközségre, mely olyan jelentős szerepet játszott az ország gazdasági fellendülésében — össze is házasodik velük. Tiszteli a másik meggyőződését, befogadja az üldözötteket, itt élt Descartes, ide menekültek, itt nyomtatták könyveiket a XVIII. század merész újítói. Ugyanakkor erősen ragaszkodik tradícióihoz, szokásaihoz. A szeles, esős éghajlat következtében élete nagyrészt a házakon belül folyik le, s bár lelkesedik a külföldről jövő emberek és szellem iránt, más világnézetű honfitársával gyakran alig van kapcsolata. Erős a holland emberben a racionális hajlam. Ezzel a felismeréssel találkozunk Aldous Huxley “Along the Road” c. úti jegyzeteiben is, midőn a holland legelők, a mezőket szegélyező, vízzel telt árkok és a csúcsos parasztházak mértani szabályosságáról elmélkedik, melyek ez ország képétől valóban elválaszthatlanok. A holland szereti a kérdéseket világosan, használhatóan, alapelvek szerint rögzíteni és áttekinteni. Vallásosságának formái latin eredetűek s bár nyelve legközelebb a némethez áll, szellemében, kultúrájában majdnem annyi a latin mint a germán elem. E racionálista vonások azonban egyáltalán nem zárják ki a metafizikai érzéket, sőt a misztika iránti fogékonyságot sem. Ezt bizonyítja e nép ritka — 98 —
