Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

ÜJ MAGYAR ÚT

hogy Bulcsu a városi magisztrátus kérésére elállt volna Cambray felgyújtásától. Útban hazafelé nem a Riviérán, hanem minden valószínűség szerint a szokott utón, az Alpok hágóin át mentek Burgundiából Itáliába. Semmi nyoma sincs annak sem, hogy ez alkalommal Veronát, Aquileját elfoglalták volna. A 955. évi hadjáratnál sem áll az, hogy először Regensburgot kezdték ostromolni és több ezer ember ott hagytak. Regényes, de sehonnan sem igazolható történet Augsburgnál az 5,000 ember fegyverletétele és aztán lemészárlása. Bulcsút, Lélt és valószínűleg a besenyő Súrt a magyar krónikás szerint is Regensburgban végezték ki, aligha húzhatták fel hát testüket az augsburgi dóm tornyára. A csata színhelyét sem lehet Augsburg és Füssen közé tenni, minden jel arra mutat, hogy a várostól északnyugatra vívták. Ottó ugyanis Ulm felől jött.

Tovább is bogarászhatnánk ilyen részletekben. De alighanem ennyi is elég annak bemutatására, hogy Padányi Vérbulcsu képe történelmileg nem igazolható. Az bizonyos, hogy Bulcsu horka rendkívüli egyéniség volt, politikai jelentősége azonban a bizánci forrásokból tűnik elő a maga teljességében. Az akkoriban gyenge Árpádok mellett keleten és nyugaton is egy-egy hatalmas erőgócpont alakult ki, amelyek egyre jobban magukhoz ragadták a vezetést. Keleten a gyuláké, nyugaton Bulcsu horkáé. Ezért igyekeznek mindkettőt megnyerni a bizánciak, akik nagyon jól tudják, Konstantinos Porphyrogennetos császár meg is írja, hogy a magyaroknál nincs már igazi központi hatalom. Nem vitás, hogy az Árpádok rovására egyre inkább feltörő és önálló politikát folytató két partikuláris hatalom közül a nyugati volt az aktívabb. Lehet, hogy előbb-utóbb megpróbált volna az Árpádok helyére lépni. De ez csak kombináció. Annyi bizonyos, hogy — mint Padányi is igen helyesen érzékelteti — Bulcsu a múltat és nem a jövőt képviselte. Ellent kell azonban mondanunk minden további heroizálási kísérletnek. Legfőkép annak, amely Bulcsút, Hannibállal, Attilával, Napóleonnal összehasonlítható hadvezérnek teszi meg. A források világánál Bulcsu csak nagy portyázó, de nem igazi hadvezér. Biztosan csak egyetlen nagy csatájáról tudunk, azt is elvesztette, még pedig nem is az ellenfél kiváló hadvezetése következtében. Az igaz, hogy a németek jól és fegyelmezetten harcoltak, ezen felül kitűnő volt a felszerelésük: páncélzatuk többé-kevésbbé hatástalanná tette a magyarok fő fegyverét, a nyilat. A fő baj az volt, hogy a magyaroknál csődöt mondott a régi taktika a fegyelmezetlenség és a seregrészek közti együttműködés hiánya miatt. Bölcs Leó még azt írhatta a “türkökről” vagyis a magyarokról, hogy a nyert csata után nem törődnek a zsákmánnyal, hanem addig üldözik az ellenséget, míg csak teljesen meg nem semmisítették. Augsburgnál ép az ellenkezője történt: a hátulról támadó sereg első győzelmei után nekiesett a podgyásznak, a visszaforduló Komádnak tehát nem lehetett nehéz dolga szétverni őket és evvel megteremteni a végső győzelem előfeltételét. Ottó most már minden erejével támadhatott a szemben álló magyar seregre.

A sok kifogás ellenére is örömmel és élvezettel olvastuk Padányi Viktor írását. Történész írása, amivel lehet és érdemes is vitába szállni. De arra is int, hogy komolyan meg kellene szervezni a világban szétszórt magyar tudósok együttműködését. Akik közel vannak a forrásokhoz, a jó európai és északamerikai könyvtárakhoz, segítsék adatok megszerzésével, felvilágosításokkal messze sodort társaikat. Akiket Ausztráliába,

56 —