Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
CS. SZABÓ LÁSZLÓ Őszi napok Cambridgeben Az oxfordi diák úgy teszi be a lábát mindenüvé, mintha övé volna a hely, a cambridgei meg úgy, hogy bánja az ördög akárkié! Angol mondás. Sose gondoltam volna, hogy Cambridgeben tanulok meg gondolázni. Már pedig így történt egy csendes ragyogású októberi napon. Velencében csak nézi az ember nagy irigykedve a csónakos tudományát ott a gondola végén állva, Cambridgeben angol tapasztalati módszerrel rögtön ráeresztik a kezdőt a folyócskára, hadd boldoguljon maga a hosszú evezőrúddal és különös csónakkal, amely testben és mozgásban féltestvére a lagúnák kecses telivérének, a gondolának. S az ember, csodák csodájára, valahogy boldogul is, jobban mondva a víz boldogul vele, a szelíd és lomha Cam, amely ravaszul megérzi, ha kezdő ereszkedik a hátára és úgy tesz, mintha engedelmeskedne az evezőrudnak, holott a valóságban, mint az előrelátó isteni gondviselés, rég eldöntötte, hogy melyik hídlábak közt viszi keresztül a szepegő, újdonsült gondolást. Híd van a folyócskán elég, öreg tákolmányok fából és klasszikus kis remekművek kőből; a kollégiumi kertek aljából vezetnek át a rétre és ligeti ösvényekre. Hatalmas szomorúfüzek seprik a vizet, a ladik el-eltűnik lengedező sátrukban, a parton kócos virágok lángolnak olyan pompával és hévvel, mintha nem is a tövükön, hanem egy szerelmes versben virítanának, nehány diák hever nyitott könyvvel a pázsiton s közben a gondolás seregszemlét tart a fehéres téglákból és rózsaszínű kövekből felrakott kollégiumok felett, amelyek hosszú évszázadokat jegyeznek kanyargó naptárukba, a vízre. Cambridgenek már az építészeti köntöse arra rendelte az egyetemét, hogy nagy ellentétek férjenek meg barátságosan a falai közt. Gótika és klasszikus stílus bizalmasan összeborul, minden szabályt meghazudtolva valósággal kívánkozik egymás oldalára. Igaz, hogy a gótika egy kicsit időtlen volt Cambridgeben s még a tizenhetedik században is vissza-visszatértek erre a középkori formanyelvre, mintha csak példázni akarnák, hogy a bizalmatlan, lassú angol természet egyúttal hűséges természet is s nagy gyöngédséggel örökre ragaszkodik ahhoz, amit egyszer gyanakodva, körültekintőn s nagy nehezen befogadott. Cambridgeben, akárcsak Oxfordban, Párisban, Bolognában — a legősibb egyetemi fészkekben — a kollégiumot megelőzte a kolostor. A kolostori iskolák mellett aztán a tizenharmadik század kezdetén felcseperedtek az egyetemek s bár tagjai még a papi rendbe tartoztak, nagyobbik részük világi hivatásra, udvari szolgálatra készült. A középkorban úgy hiányzott a jó adminisztrátor a fiatal királyságokban, mint ma * * Elhangzott 1955 október 16.-án, Hugh Latimer máglyahalálának négyszázadik évfordulóján, az Angol Rádió magyar adásában. 6
