Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
A Halál hinlója A Halálra nem várhattam, tehát megállt értem. Hintóján a halhatlanság s magam is elfértem. Lassan hajtott, sietséget nem ismert, múlandót, munkát, ráérést feledtem, kiszolgált halandót. Az iskolának udvarán fiúk, körben játszók. Búza közt mentünk, érintve napot, estbe fázót. Egy házat láttunk, dudorként kilökhette a föld. Sötét tetője s párkánya sírhalmot örökölt. Azóta minden évszázad rövidebb, mint a nap. Tudván a végtelen útján baktatnak a lovak. Nem a balladák komorságát halljuk ki e versből s csak halványan érezzük a rettegés kibontakozását s egyáltalán nem érezzük a cinizmus hatalmát a tűnőn és a tűntön. Mondhatjuk, hogy e vers beletörődés a halálba s bók a halál udvariasságának, mert hiszen érte jött s mielőtt meghódította volna, még egyszer feltárta szemei előtt az ifjúság játékos szabadságát, a termőföld bőségét, miközben a nap “estbe fázó” lett, mintha forróságával nem mert volna a halál jeges arcába nézni. Megkapó a sírhant költői képe s főként az utolsó strófa hatásos, szinte remegő az elkerülhetetlenbe való megnyugvás kifejezésében. Emily Dickinson versformáiban kevés a változatosság. Művészi erényei s fogyatékosságai szervesen összefüggnek. A rímre kevés gondot fordít. Sok a kezdetleges ríme; gyakoriak az asszonáncok. Gyakran gyors ütemet figyelhetünk meg költeményeiben; olyik műve olyan, mint a tömör szabad vers. Ereje nem a rímelésben volt, talán a rím minőségét nem is értékelte; jelzem, az angol nyelv eléggé szegény jó rímekben. ítélete akkor bizonyult tévedhetetlennek, amikor ösztönös formájába s költői képébe belesűrítette gondolattá nőtt furcsa ötletét, megrázó érzését vagy fennkölt eszméjét. Szókincse gazdag. Néha a szavak muzsikájának mestere. Szerette a társalgási hangot (ezzel is magyarázható szorgalmas levélváltása), a gondolat és érzelem összhangját, az önelemzést, az iróniát, az értelmi élénkséget. Vele kapcsolatban a tizenhetedik század angol metafizikai költőinek intenzitására is gondolunk, például John Donnera, akiről T. S. Eliot azt írta, hogy rokonságot tart fenn a tizenkilencedik század szimbolista költőivel s az utóbbiak így némiképpen Emily Dickinsonnal, jóllehet a szimbolisták mesterségbeli tu-REMÉNYI: Emily Dickinson — 33 —
