Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
működik egyszerre. A tanítónők rendszeresen látogatják szabad idejükben tanítványaikat, s főleg a szülők és nevelőszülők közötti levelezésnél segédkeznek fordítói munkájukkal. TÜSKI: Hollandiai gyermeküdültetés A magyarok hálája Kedvesen tudósítanak az egykorú híradások, hogy a hollandok szeretetteljes fogadtatásáért, amivel családi körükbe felvették az ismeretlen és “érthetetlen” kis magyarokat, az első hála éppen e gyerekek részéről érkezik. Még a kisebbek is hamar megérzik, mivel tartoznak nevelőszüleiknek: a szeretet — szer etetet és hálát szül! Ez az érzés biztosan befolyásolja példás mindennapi életüket! Ezentúl alkalom nyílt arra, hogy közösen és szervezett formában is kifejezhessék hálájukat. Az egész országban, főleg a magyar iskolák városaiban, előadásokat rendeznek a tanítónők vezetésével s bemutatják tudásuk színe-javát énekkel, szavalatokkal és szép táncokkal. 1923. szeptemberében, Vilhelmina királynő 25 éves uralkodása alkalmával a magyar gyermekek is megjelenhetnek az uralkodónő előtt. A kihallgatásra a két bizottság 6-6 gyermeket választ ki egy-egy tanítónő vezetésével. Mindnyájan a legszebb magyar ruháikat öltik fel s úgy adják át a nagy kosár fehér rózsát. Az egyik kislány hollandul köszönti a királynőt: “Messzi országból jövünk, hogy sokezer magyar gyermek nevében fejezzük ki jókívánságainkat. Nem tudunk átnyújtani szép ajándékokat; amit adhatunk, az a magyar gyermekek szívének egyik főhelye.” Természetesen a hazai kormány sem feledkezett meg a hivatalos köszönetnyilvánításról. A királynőnek, mint a gyermekakciók legfőbb védnökének és a két bizottságnak felajánlják a Magyar Vöröskereszt nagy csillagát, a legmagasabb fokú érdemrendet. Az országos és a provinciális bizottságok vezetői pedig megkapják a Vöröskereszt különböző osztályú érmeit. Még a II. világháború után is találkozhatunk hollandokkal, akik büszkén hordják kabátuk gomblyukában kitüntetésük piros-fehér-zöld kis jelvényét. De mindezeken túl, a magyarok hálájának talán legszebb megnyilatkozásai azok a kedves jelenetek, amelyeket a hollandusok újság és egyéb beszámolóikban igyekeztek egybegyűjteni magyarországi utazásaik után. A nevelőszülők ugyanis legtöbbször annyira megszerették magyar fiaikat és leányaikat, hogy — leginkább társas-utazás keretében — hamarosan visszaadják a látogatást volt kis vendégeiknél. Felejthetetlen pl. a Keletipályaudvar környékén egybegyűlt legalább 15,000 ember kitörő lelkesedése, ahogyan 1924. júniusában 300 holland nevelőszülőt fogadtak. S hogy a tömeg lelkesedése valóban az egyesek érzelmein épült fel, bizonyítékúl ilyen kis epizódokról olvashatunk: a magyar vámőrök, amint meglátják a holland útlevelet, rögtönzött beszédekben fejezik ki hálájukat; Budapesten a fiákeresek ingyen szállítják holland utasaikat; múzeumok, kirándulások idegenvezetői nem fogadnak el borravalót; a vonaton utazó hollandokat gyümölccsel, élelemmel halmozzák el az ismeretlen utasok, stb. így lett tehát valóság az, amit a cikk elején említettünk, hogy Hollandia és a gyermekakciók egymástól elválaszthatatlan fogalmak a magyar ember előtt! — 119
