Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
nemzet iránti szeretetnek le kell győznie az egyéni ellenszenvet, torzsalkodó hajiamat. Magyarnak születtünk és ez nem véletlen, ez nem világnézet, ragadmány, megszokás, politikai, vagy néprajzi meghatározás, hanem állapot. Valóság. Élet. Ezt pedig élni kell. Sem múltbamerengés, sem meddő tervezgetés ezt fel nem válthatja, nem helyettesítheti. Ez gyakorlati folyamat, amely tetteket vár tőlünk. Nemzeti vagyonunk megőrzését, népünk talpraállítását, amit elsősorban saját talpraállásunkkal segíthetünk elő. A lelkiismeret és felelősségérzet tudatos uralmát. Ezek gyakorlásában nagyszerű példaadás a hollandus nép magatartása. Az alant következő apró képek főképpen a hollandus nemzet keresztmetszetét tárják elénk. * * * KARÁCSONYI AJÁNDÉKOT VITTEM Juliána királynőhöz. A belgiumi magyarok ajándéka ez, buzsáki hímzésű, lenvászon asztalterítő, amit a hontalan magyar asszonyok és lányok hímeztek és rajta minden öltés a magyar nők háláját fejezi ki az uralkodónő iránt, aki a menekültek érdekében mindig felemeli védő szavát. Juliána volt az, aki annak idején felhívta Amerika figyelmét is a menekült-ügy súlyos problémájára és hatékony, kézzelfogható segítséget kért Truman elnöktől a hontalanok részére. Tudjuk, hogy azóta sok, komoly intézkedés történt épen erre a felszólításra. A brüsszeli magyar lelkész, Dr. Déri Béla a karácsonyelőtti nagy elfoglaltsága miatt engem kért meg, hogy helyette ezt a szép, értékes ajándékot a királynőnek elvigyem. A soestdijki palotában ki akarom bontani a nagy dobozt, amelybe a térítőt csomagoltuk, de az udvarhölgy rámszól: — Inkább ne . . . Hadd bontsa ki Őfelsége. Ebben a pillanatban megnyílik az ajtó és belép egy bronzhajú, kékruhás asszony. Első pillanatban csak azon lepődöm meg, milyen természetes minden mozdulata, mennyire hiányzik a póz, az előírt fenséges tartás, a mesterkélt, leereszkedő kedvesség nála, amit uralkodóknál eddig tapasztaltunk. Csak egy asszony lép be, őszinte mosolyú, komolyszemű asszony, aki várakozva fordul felém. Elfelejtkezem az udvarnál szokásos térdhajtásról, mert közeledik felém és kezet nyújt. Meleg, finomíogású kezét meg kellene csókolnom, ha ez a királynő magyar volna. Vagy osztrák, francia, olasz. De Hollandiában nem ismerik a kézcsókot, mint a tisztelet kifejezőjét. Elmondom hát, egyszerű szavakkal, hogy ez a kézimunka a hontalan magyar nők ajándéka, a beneluxi magyaroké, akik hálájukat akarják kifejezni hathatós segítségéért. Komoly figyelemmel hallgat rám. Kiemeli a térítőt a dobozból és elragadtatással nézi. — Nagyon szép! Óriási munka. Szép a színösszeállítása. Nagyon örülök ennek az értékes és ízléses ajándéknak, kérem, közölje ezt honfitársaival. Hangja meleg, zengő, mély, asszonyi hang. KISJÓKAI: Beneluxi kaleidoszkóp — 109 —
