Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-02-01 / 2-3. szám

SZÉKELY: Magyar festő emigrációban

Polonyi Elemér “Siratóasszonyok’' c. képe.

kor ott zúgnak az újabb háború szelei. 1939-ben a Szinyei-Merse Társaság Nemes Marcell-féle ösztöndíját nyeri el s valamivel később megkapja a Fészek Club lengyelországi ösztöndíját, melyet azonban a háború elsodor. 1941-ben az erdélyi ösztöndíjat kapja meg az államtól s itt a természet vad szépségeit veti vászonra, de már. kevésbbé reális szemlélettel. Misztikus vonalak jelennek meg képein előrevetett árnyékaként a későbbi absztrakt korszaknak. Úgy érzi, hogy komplikált belső érzelmei kifejezésére nem elegendőek a reális formák, új eszközök után kutat. A fizikai jelenségeket megfosztja plasztikai valóságuktól. Nem elégszik meg a befejezett mondatokkal: kihagy, hogy helyet adjon a fantáziának. Drámaisága növekszik, szinei komorabbak lesznek, formái már elmosódottabbak s csak itt-olt hangzik ki a lényeg, mint szólóhang az együttesből. A valóság lényegéhez akar eljutni, az egyedi karakterisztikumtól az általános, a mindenre kiterjedő karakter felé, a típusok típusát, a minden típust magábafoglaló szintézist akarja elérni.

A front, s a háború csak fokozzák fantáziájának erejét, kifejezési formáinak drámaiságát és képei misztikumát. Budapest ostroma minden alkotását megsemmisíti, csak itt-ott marad meg néhány darab. A “felszabadulás” éveiben látszólag hallgat, mintha megszűntek volna mondanivalói. De nem, csupán nem akarja prózaivá degradálni a viharban szerzett élményeit. S miközben a világ változik, változik őmaga is. Stílusában tovább halad, elfordul a realitástól, amit csontig-velőig átélt s ideái világát absztrakt formákban juttatja kifejezésre. Útja Pozsonyon keresztül a szabad világba, Rómába vezet, bár a kapott állami ösztöndíj csak papírrongy marad. 1949-ben megnyeri az International Artist Assotiation

— 93