Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2-3. szám
KÖRÖNDI ANDRÁS Számadó ima és könyörgés Köszönöm, Uram, hogy első húsz évem vidéken hagytad élnem. Ott tanultam a ráérő jószág szeméből, mi a jóság. A világot kérődző esteken ló s barom volt mesterem. Napfényes hitük, árnyas türelmük fiókkal szívtam együtt. Táplált, hogy békén beteljen rendre a természetnek terve. A fagy rianva hasított rajtam hogy a Jaj-t befogadjam. A markos nyár víggal aszalva rakott őrző kazalba. S tikkadatra ha megjött a zápor szomjas szivem ficánkolt, nem mint gazdáé: kapzsi veretű; — úgy örültem, mint a fű! Fű és fa, mely szenten hajladozva vétkeinket feloldozza. S már hiába terít nekem asztalt a cifra étkü aszfalt. Maradok szikes bújdosásba’ fűnek, ökörnek társa. Körükben eltölt első húsz évem engedd még csak felélnem, Uram, — s az idegen kincs már nem kell. Mindörökké, ámen. 1954. augusztus. — 91 —
