Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
szereztem. Jobban szeretnétek, ha nyomorognék? Ha otthon lennék és az én életem is egy hajszálon függne!? Ha az én kezem is ilyen érdes, kidolgozott lenne? Bűn ez, hogy ennyit elértem? Terus kialudt szemében megvillant valami, az érdeklődés árnyéka, a régi szeretet fakó emléke. A kisebbikkel szemben érzett felelősség és részvét, amely valamikor minden tettében vezette. — Ne gyötörd magad, Marika. S hogy a könnyek nem apadtak el, folytatta: — Két világban élünk, húgom. Nehéz egymást megérteni. De lásd, egyedül maradtam, se uram, se fiam. Még csak fedél sincs a fejem felett. Nem panaszkodom — emelte fel a hangját büszkén — csak hogy megértsd. Nem gyűlöllek és nem irigyellek. Ha ez megnyugtat, ezt őszintén mondom. Csak hát mi már nem értjük meg egymást. Köztünk áll ez a tíz esztendő. — És én nem vagyok egyedül? — sírta a színésznő. — Kicsodám van nekem? Ki szeret engem? Messziről, igen, csodálnak, hízelegnek. De engem, magamért, azért, ami az arcom mögött van, a hírnév, a siker mögött, attól függetlenül, hogy van-e vagyonom, vagy nincs. Mama, igen, szegény, drága kis mama. De más senki, senki. Tőled mindent elvett a sors, Terus, azért gyűlölsz. Istvánnak meg túl sokat adott, hát azért . . , Most nem is volt szép. Arca feldúlt, szeme dagadt volt a sírástól. Könnyei elkenték az arcfestékét, orrát vörösre dörzsölte kis, csipkés kendőjével. István szívét mégis furcsa, soha nem ismert melegség öntötte el. Nem szerelmi fellobbanás volt ez, nem a szépség iránti rajongás. Mert ez a nő nem is Mira Bella volt, a kacérmosolyú, híres filmcsillag, ez Marika volt, az a lány, aki tíz évvel ezelőtt vele együtt nekivágott a bizonytalan jövőnek. Maga sem tudta, hogy történt, de karja kinyúlt feléje és magához húzta az asszonyt. — Látod, látod! Már majdnem elvesztettük egymást! De kezdjük újra, Marika, kezdjük újra! Próbáljuk meg a lehetetlent. Mind a ketten hibásak vagyunk. De még helyre lehet hozni, ha egészen másképpen, ha azon iparkodunk, hogy . . . Abba kellett hagynia. Mert a beteg torkából száraz hörgés szakadt fel. Az agónia megkezdődött. ÚJ MAGYAR ÚT — 404 —
