Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-09-01 / 9-10. szám

SZABÓ: Walt Whitman bért, a végtelen sokféle életnek olyan teljes szintézisét adni, hogy abban az ellentétek már éppúgy ne legyenek, mint az életben: Walt Whitman csodálatosan megérdemelte e nevet. A világváros, az őserdő, a tenger három végtelensége egyesül benne — és akik ismerik, tudják, hogy ez itt nem metafora, nem nagyító lelkesedés. A humánummá élt valóságok hatalmas enciklopédiája a “Leaves of Grass” verskötete. Valószínű, hogy a “szép” nem itt-ott előforduló parádé a világban, hogy minden szép és hogy a szép az élet egyetemes belső valósága, csak szemünk nem kapta meg még minden dolognak valósági szögét, hogy szépnek láthassuk. E szögek felfedezésében Walt Whitman talán többet adott az emberiségnek minden elődjénél és minden utódjánál. Mennyit kellett szeretnie és meglátnia az embernek, míg létrejöhetett ez a lélek, ez az óriási szimpatikus tükör, mely saját életednek tükrözi vissza az élet végtelen lehetőségeit. Igen, igen, ebben az emberben sok oly vonás van, amelyre fel lehet építeni az új kor pszihéjét. A schopenhaueri tragikus akarat itt egy derült életprincipiummá lesz, ez az élet egészséges továbbmozgása. Whitman köl­tészetének egyik legsajátosabb érdeme, hogy a pozitívizmus minden elő­nyét egyesíti az “ismeretlen” perspektívájával. Whitman szerint nincs kü­lön test és külön lélek, nincs külön intelligencia (logikai gondolkodás), érzés, akarat. Énem minden jelenésében egy széttagolhatatlan egységes történése az egyetemes életnek. Minden fázisomban, az apollói magam­­ranézésben is, épp úgy a rohanó életakarat exaltál, mint a dionizoszi tett-mámorban. Az élet szerinte egy sohasem kezdődő végtelenbe folyó derült nevetés s szerinte az az Übermensch, aki ezt a nevetést a leg­hosszabb továbbhangzásban rezonálja. Ez már teljes szakítás volt a világgal. A meglett, stabilis helyébe egy folyton levő világot ad. Minden ember egy potenciális életmennyi­ség, melyet teljes mértékben a demokrácia és a szolidaritás tesz ak­tuálissá. S a demokrácia új epikája és mitológiája az ipar, a keres­kedelem, a politika, a tudomány harca. Arányaiban nagyobb, eredmé­nyeiben csodálatosabb minden eddigi harcnál. Az új kor embere Her­kules, erejével túl van a jón, a rosszon, a lelkiismereten. Derült ener­giájában követi a maga pályáját. S e rohanó erők koordinálója a tár­sulás, a szolidaritás élettani alapszüksége. Lelkünk mindig a jövő felé nehézkedjék, mert minden percben a jövőbe lépünk. íme a derült, az erős, demokratikus Übermensch. Walt Whitman termékeny káoszában egy egész csomó olyan gondolat van, amelyet ké­sőbb nagy újság gyanánt riasztanak új gondolkodók a közönség elé. A pluralizmus gondolata s az igazság fogalma úgy, ahogy James és társai hirdetik, megvan nála. Az életnek tagolatlan történésben való megélése, mely oly gyakori nála, Bergson intuíciója lesz. Az új pszihé mind több-több vonása rajzolódik meg. Whitman új kort alakító költészetének egyes vonásai átmentek az európai költészetbe is. Mint egy Herkules jön felém Walt Whitman. Arcán nagy csitító emberi jóság. És megnyílt érzékeimbe betódul minden hang, minden szín és forma. A szavak kitágulnak és magukba szívják a dolgok egész életét. Ritmusba sorakoznak, mintha a parthoz ütődő tenger énekelne. Valaha fáradtan, minden formámban megverve, azt hittem, hogy meg­— 367 —

Next

/
Thumbnails
Contents