Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-06-01 / 6-8. szám

ÚJ MAGYAR ÚT

E cikk terjedelme nem ad lehetőséget arra, hogy a köteteket kitevő Programm részleteit ismertessük, ezért csak egy példával szeretnénk megvilágítani azt, hogy e nagy szavakat hogyan lehet aprópénzre váltani és hogyan> lehet gyakorlati eredeményekkel gyümölcsöztetni. Különösen azért tesszük ezt, mert néhány olvasónkban talán komoly kételyek támadtak, hogy miként lehet ilyen nagy koncepciókat kisgyerekeknek tanítani.

Igen lényeges különbség a jellemnevelés megszokott módja és a Ligonféle jellemnevelés között az, hogy míg Ligon öt lépcsőn meg végig minden elemmel (1. az anyag közlése, 2. az anyag megértése, 3. az anyag ismétlése, 4. meggyőzés az anyag gyakorlati alkalmazhatóságáról, 5. az anyag gyakorlati alkalmazása), addig amaz csak egy, két vagy legfeljebb három fokon viszi végig a tanulót.

Ha például a programm második pontját vesszük, azt látjuk, hogy a 2 és 4 év közötti gyerek felé ez “a felsőbbséggel való barátságos együttműködést” tűzi ki egyik feladatául. Ebben a korban a gyerek nem mindig érti meg azt, hogy a szüleivel, idősebb testvéreivel való együttműködéssel többre megy, mint az ellenkezéssel. A célt kitűnően szolgálják olyan állatmesék, amelyekben az engedelmes fiókák jól, az engedetlenek pedig pórul járnak. A mese meghallgatása után a gyerekek eljátszák a mesét állataikkal, azután kipróbálják a való életben, hogy az elvnek van-e gyakorlati értéke. Ezt olyan társasjátékokkal teszik, amelyekben az egyik gyerek vezetőszerepet játszik és a többinek engedelmeskednie kell. A vezetőszerepet persze cserélgetik. Ez történik az összejövetelen, otthon pedig a hét többi hat napján a szülő dolga, hogy a gondolat gyakorlati alkalmazásáról gondoskodjék, nemcsak a szülő-gyerek viszonylatban, hanem testvérekkel, barátokkal is. Különös gondot fordítanak ezen a héten arra, hogy a gyerek megtanulja azt, hogy más gyerekek is játszhassanak a játékaival.

A 8 és 10 év közötti gyerekek ugyanezen a héten, ugyanennek az átfogó célnak az érdekében,, a helyes és helytelen (jó és rossz) közötti különbség felismerésével vannak elfoglalva. Az összejövetel elején a tanító először néhány rövid történetet mond el és a gyerekek reakcióiból meg tudja állapítani, hogy mi a jó-ról és a rossz-ról alkotott fogalmuk. A történetkékben rendszerint egy gyerek választás elé van állítva, pl. hogy a váza eltörését bevallja-e vagy sem, vagy, hogy sértésre pofonnal válaszoljon-e vagy megbocsásson. Ezekre a kérdésekre a tanító a csoport tagjaitól várja a választ. A történeteket megbeszélés követi, amely oda vezet, hogy jó-nak lenni tevékenység s nem passzivitás. “Légy jó!” nem azt jelenti, hogy nem teszek semmi rosszat, hanem azt, hogy valami jót teszek. Miután a legtöbb gyerek (és sok felnőtt) képzeletében rosszat tenni sokkal érdekesebb, mint jót tenni és a közhit szerint a rossz elkövetéséhez sokkal több bátorságra is van szükség, mint a jótevéshez (pl. megsebesíteni vagy megölni valakit bátrabb tett, mint bekötözni valakit, vagy megbocsátani valakinek), a tanító rávezeti a gyereket a jótevés hősies mivoltának a felismerésére. Tíz éves fiam, aki már harmadik éve vesz részt a Ligon programmban, az itt tárgyalt összejövetelről egy “karaktermérőt” hozott haza. Ez a kis papírszerszám leginkább egy szögmérőhöz hasonlítható. A szögmérő jobb oldalán +3 áll, a bal oldalán

— 304 —