Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6-8. szám
FOLTINY ISTVÁN A magyarság embertanára vonatkozó modern kutatások fontosabb eredményei Az embertani kutatások az elmúlt egy-két évtizedben világszerte igen nagy fejlődésnek indultak. Ez érthető is, ha tekintetbe vesszük, hogy alig van szellemi és fizikai életmegnyílvánulásainknak olyan területe, amelyre az antropológia nem terjeszkednék ki. Az alábbiakban elsősorban a magyarság fizikumára vonatkozó legújabb vizsgálatok problémáit és eredményeit szeretnénk röviden összefoglalni. A legcélszerűbbnek látszik az ó-magyarság embertanával foglalkoznunk először. Az utolsó 5-6 esztendőben több, mint másfélezerre rúgott a X.-XIII. századi temetőkben (Csátalja, Fiad-Kórpuszta, Halimba, Hódmezővásárhely-Kardoskút és Szentes-Borbás) előkerült sirok száma. Ez a tény nagyban elősegítette az árpádkori magyarság népi összetételének vizsgálatát. A csak a honfoglaláskorra eső embertani anyagon végzett kutatások alapján >) főleg az alábbi három etnikai elem jelenlétét lehetett kimutatni: a) az ú. n. europo-szibirid (uráli vagy ugor) típust, amelyben az europid jelleg erősebb, s amely nagyjában a vogul és osztják anyaggal állítható párhuzamba *); b) a turanid típust, amelyre a legtöbb antropológus mint europid faji csoportra hivatkozik, kiemelve a benne felfedezhető mongoloid vonásokat is. A honfoglaló magyar népelem eme összetevője hozható kapcsolatba az ó-török népi elemekkel; c) fontos szerepet játszott továbbá egy rövidfejű, határozottan europid típus, amelyet valószínűleg a pamirral (pamiro-ferghanai típus) lehet azonosítani. A tiszta mongoloid és a kelet-balti fajtípusok az új kutatások tükrében csak mellékes szerepet játszanak: esetlegesen előfordulhatnak. A mongol elem jelentéktelen befolyása már korábban ismert volt, a keletbalti típusnak azonban két évtizeddel ezelőtt még nagyobb fontosságot tulajdonítottak a honfoglaló magyarság embertani összetételében. A fenti megállapítások két oknál fogva különösen fontosak. Jelentősek először, mert a nagyközönség köreiben olyan ideálista felfogás uralkodik még mindig, amely azt képzeli, hogy a népi egységnek típusbeli egység felel meg, illetve, hogy minden népnek külön — a többi népekétől eltérő — faji jellegei vannak. így alakultak ki olyan helytelen, az embertani tényekkel össze nem egyeztethető kifejezések, mint “magyar típus”, “germán faj”, “román típus”, stb. Az előbbiekből láthatjuk, hogy a magyarság már a Kárpátok medencéjében való megjelenésekor legalább 5 különböző fajta típust egyesített magában, s nemzetünk faji összetétele az elmúlt évezred folyamán még sokkal kevertebbé 1 1) Lipták, P.: An Anthropological Survey of Magyar Prehistory. Acta Linguistica, Budapest, Tom. IV., 1954., 133-170. 1. U. o.: 143-149. 1. — Lipták, P.: Étude anthropologique des cránes Osliaks. Acta Ethnographica, Budapest, Tom. I., 1950., 197-230. 1. 275 —
