Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-01-01 / 1. szám
tották. Ezért követnek el mindent a sikeres versenyzés érdekében, ezért állítottak fel állandó versenyző-keretet és ezért adnak meg minden kedvezményt a tehetségek számára. Ebben az állandó versenyző-keretben bennevannak a régi, életben maradt vagy el nem hurcolt sportnagyságok, valamint az újabban felszínre került tehetségek. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a kommunisták a sportban is felállítottak egy normát és a sztahanovizmus itt is kötelező. Ez természetesen lélektani és testtani szempontból már nem teszi többé olyan vonzóvá a testgyakorlás, a sport pedig elveszti szórakoztató s karakterisztikus jellegét; gyakran egy goromba, egyszerű, kemény munkává válik, amiben az aktívát a keret tagjainak teljesíteniük kell. így talán jobban megérthetjük ezeket az eredményeket, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük ennek a versenyző-keretnek az állandó fenntartását, hasonlóan a Szovjet keret-szisztémájához. Itt említem meg, hogy a szovjet csapat, miután nagy fölénnyel megnyerte az európai atlétikai bajnokságok pontversenyét, később pedig nemzetközi mérkőzéseken legyőzte a legtöbb európai atléta-válogatottat, — máris lenn nyaral Aszerbejdzsánban, ahol aklimatizálódik az ausztráliai olimpiai játékokra, amelyeket 1956. decemberében fognak megtartani az ausztráliai nyári időszakban. Sporteredmények A Svájcban megrendezett 1954-es labdarugó-világbajnokságok során a magyar csapat 2. lett. Miután a selejtezők során Dél-Korea csapatát 9-0-ra, Ny. Németországot pedig 8-3-ra verte, bejutott a 8-as döntőbe. A 8-as döntő első fordúlójában, ahol direkt kiesési rendszerben játszottak, Brazília csapatát 4-2 arányban győzte le. A 4-es döntőben a magyar csapat első ellenfele az uruguayi csapat volt, amelyet igen szép játékkal 4-2 arányban vert meg. Második ellenfele Ny. Németország csapata volt, amelytől váratlanul 3-2 arányban vereséget szenvedett s így a 2. helyre került. — Ez a vereség világszerte meglepetést, a rendszernek pedig bosszúságot okozott. A vereség miatt Budapesten óriási tűntető felvonulást rendeztek. A tömeg beverte a szerkesztőségek kirakatait és a játékosok lakásainak ablakait. Minden úgy történt, ahogy az a kommunista rendszerben szokásos. Nem lesz érdektelen, ha a magyar válogatott labdarúgó-csapat világbajnokság előtti eredményeit átnézzük: Magyarország-Ausztria 1-0, Magyarország-Anglia 7-1, Magyarország-Skócia 3-0, Magyarország- Egyiptom 3-0, Magyarország-Amsterdam 4-1, Magyarország-Luxemburg 10-0. A magyar csapat világbajnokság utáni eredményei: Magyarország-Románia 5-1, Magyarország-Szovjetúnió 1-1, Magyarország-Svájc 3-0, Magyarország-Csehszlovákia 4-1, Magyarország-Ausztria 4-1. A világbajnokságon a magyar csapat tragédiáját Puskás és Tóth sérült játékosok beállítása okozta. Általános vélemény szerint az 5. labdarugó-világbajnokságot a torzsalkodó és a személyes előnyt hajhászó magyar vezetők vesztették el. Az V. európai könnyüatlétikai bajnokságokat szintén Svájcban, Bernben tartották meg, amelyeknek során Magyarország 2. lett. Az Európa-bajnoksá-TÓTH: Kiemelkedő magyar sporteredmények 1954-ben — 27 —