Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-06-01 / 6-8. szám

ÚJ MAGYAR ÚT

rém vételéről. “Megkaptam és örömmel olvastam a Books Abroad-nak azt a számát, amelyben Ön megemlékezett rólam. Őszintén örültem ennek a figyelmességnek és tárgyilagosságnak, amely tanulmányában észlelhető. Ezek a szempontok mind ritkábbak a korszerű bírálatban.”

Célszerűnek vélem, ha az amerikai írókkal folytatott levelezésemre is utalok. Eltekintve attól, hogy az amerikai irodalomtudósok közül jónéhánnyal sikerült kapcsolatot teremtenem s irodalmi konferenciákon a magyar írók közül Jókai Mórt, Ady Endrét, Babits Mihályt, Kosztolányi Dezsőt, Karinthy Frigyest, Kuncz Aladárt méltattam, ílymód igyekezvén felhívni figyelmüket a magyar alkotó szellem teljesítményeire, természetesen arra is törekedtem, hogy a különböző műfajokat képviselő írókkal s költőkkel személyes vagy levélbeli összeköttetésbe lépjek. E tekintetben legérdekesebb az a levelezés, amelyet amerikai írókkal folytattam akkortájt, amikor a Nyugat megbízásából az Amerikai Dekameront szerkesztettem, amely előszavammal, életrajzi adatokkal s kritikai megjegyzésekkel a harmincas esztendőkben jelent meg Budapesten. A kötetben novelláikkal a következő írók szerepelnek: Sherwood Anderson, James Branch Cabell, Willa Cather, John Dos Passos, William Faulkner, F. Scott Fitzgerald, Ellen Glasgow, Ernest Hemingway, Robert Nathan és Evelyn Scott. Hemingway telegramstílusban válaszolt. Olyik író közvetlenül, a magyar irodalom iránt is érdeklődve. A gyöngéd lelkű Willa Cather azt írta, hogy a Dekameron részére csak “útlevél-fotográfiát” küldhet, mert Maine államban vakációzik s “rendes” fényképei New Yorkban vannak. Az “útlevél-fénykép” rendszerint nem hízelgő s arra kellett következtetnem, hogy Willa Catherből hiányzott a megszokott női hiúság. Több amerikai költő versét magyarra fordítottam; akadt olyan poéta, aki így ébredt először a magyarul érzékeltetett művészi szellem tudatára. Mark Van Dórén ezt írta: “Many thanks for the copy of your article with its mention and translation of my poem. It was kind of you to send it — and now I think I must learn Hungarian.”

Tapasztalataim meggyőztek arról, hogy az amerikai kultúrvilág nem annyira közömbös a magyar irodalommal szemben, mint inkább tájékozatlan. A nyelvi akadály, amelyet gyakran a fordítások is elárulnak, szétválasztó tényező s kevés az olyan angolra fordított magyar irodalmi mű, amely mesteri alkotás. Nemrég megkértek arra, hogy a huszadik század magyar színpadi irodalmát jellemző s angolra fordított művek címét közöljen egy bizottsággal, amely azzal a tervvel foglalkozik, hogy a jövő évben színre hozatja az európai nemzetek egy-egy reprezentatív drámai alkotását. A cél a színpad segítségével csökkenteni a nemzetek közötti kulturális távolságot. Miután a bizottság angol fordítást akart s a huszadik században írt színművet, tehát Molnár Ferenc Liliom-án kívül más színdarabot nem ajánlhattam. E nehézségeknek már esztendőkkel azelőtt tudatában voltam s akkor határoztam el, hogy a nagyjában kétes fordítások ellenére nekifogok a magyar irodalom ismertetésének az angol nyelvterületen. Riedl Frigyesnek 1906-ban kiadott A History of Hungarian Literature című kötetén kívül nincs könyv, amely szakavatottsággal ismertetné angolul a magyar irodalmat. Reich Emil Hungarian Literature-ja laikus megállapításokban bővelkedik. Az újabb magyar írók, egy-kettő kivételével, ismeretlenek az angolnyelvű világban. Vannak fordítások, amelyek az eredeti mű torzrajzai. Hogy is írja Vörösmarty “Az emberek”

238 —