Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4-5. szám
még Amerikában magyar jövőről beszélni, érdemes-e ezzel a kérdéssel egyáltalán foglalkozni? Véleményem szerint még mindig lehet, sőt kell is. Jaj nekünk, ha mi magunk mondunk le róla és kényelemszeretetből, vagy gyámoltalanságból megállapítjuk, hogy már késő, vagy lehetetlen. A zsidók kétezer esztendős szétszórattatásban, szörnyű üldöztetések között zsidók maradtak, sőt megérték évezredes álmuk valóra válását, ismét van Izráel, mi pedig a legnagyobb szellemi és testi szabadságban s viszonylagos jólétben élve jámborul belenyugszunk abba, hogy nem maradhatunk magyarok, mert a nagy beolvadási folyamattal már késő és lehetetlen szembeszállni. Nem késő és nem lehetetlen addig, míg magyar szülők élnek és magyar gyermekek születnek Amerikában. Még ma szép számmal vannak másod-, sőt harmadgenerációs magyarok, akik szépen, vagy legalább tűrhetően beszélnek magyarul. Vannak közöttük több, aki szívesen venné, ha gyermeke komoly magyar tanításban részesülne. Ha magukra hagyjuk őket, a nagy beolvadási folyamat természetesen hamar elvégzi a munkáját, de ha céltudatos, tervszerű magyar neveléssel egy közösségbe kapcsoljuk őket, ezek még részei lehetnek a magyar jövendőnek. Ez a nevelés azonban többé nem lehet csupán az egyházak dolga. Ma már minden egyház kétnyelvű s már a kétnyelvűség rendkívüli feladatot ró az EGY lelkipásztorra. Minden egyházban kisebb-nagyobb mértékben kialakult egy olyan csoport, amely már nem tud, vagy vegyes nemzetiségű házasság révén nem is tudott magyarul. Ez a helyzet a lelkipásztor nevelő munkáját is megosztja, nem lehet többé CSAK magyar nevelő. A magyar jövendő nevelője Amerikában ma már csak egy, az egész országra kiterjedő külön intézmény lehet, amely magába foglalja összes egyházainkat és nemzeti alapon álló más intézményeinket, politikától mentes, anyagilag jól megalapozott. Nekünk már van egy ilyen intézményünk, amely, sajnos, ma még nem fedi teljesen a fent felsorolt feltételeket, de egy olyan kertet, amelyet komoly egyetakarással hozzá lehet építeni a nagy feladathoz. Ez az intézmény az Amerikai Magyar Szövetség. Ebbe a keretbe gyűjtsük össze minden magyar telep magyarjait, a legkisebbekről sem feledkezvén meg. Sok munkát, hozzáértő szervezőket kívánó nehéz feladat, deha sikerül, a Szövetség lesz a világ legnagyobb és legerősebb magyar kultúrintézménye, amelynek lesz szellemi és anyagi ereje ahhoz, hogy magyar jövendőt neveljen. Az egyes csoportok életén belül rendszeres, tervszerű, változatos szórakoztató és tanító programmokon keresztül ismerkedjünk meg saját magunkkal, ismerje meg a magyar a magyart. Ezekhez a programmokhoz a magyar költészet, a magyar dal, meg a magyar zene, a magyar művészet, a magyar tánc szinte kimeríthetetlen anyagot szolgáltat. Azért tartom ezt szükségesnek így felsorolni, mert ha egyszer módunkban volna amerikai mintára a magyarok között ismeretkutatást rendezni, elpirulnánk szégyenletünkben, látván mily keveset tud az életet nehéz munkában eltöltött átlag amerikai magyar a saját fajtájáról és annak igen sok téren csodálatos kiválóságairól. Egészen természetes, hogy a gyermekeik még kevesebbet s az unokáik egyáltalán semmit sem tudnak a fajtájukról. Naívság tehát afelett keseregnünk, hogy a magyar leszármazottakat nem érdekli az ő magyar mivoltuk, mert amit nem ismernek ÚJ MAGYAR ÚT — 168 —
