Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-04-01 / 4-5. szám

telünk igazságáról. A hazai nevelésügyi irodalomban az 1953.-54.-i tanévvel kapcsolatban történt meg először, hogy a gimnáziumi érettségi vizsgálatok elnökeinek egyeztetett beszámolóit közzétették. (l0> Ezekből a forrásértékű beszámolókból derül ki a tantárgyankénti országos átlageredmény. Vessünk ezekre egy futó pillantást. Az érettségi elnökök egybehangzóan megállapítják, hogy — a legjobbak kivételével — mennyire fejletlen a tanulók önálló gondolkozása, logikája s ezért “nemigen beszélhetünk még a tanulók világnézeti tisztánlátásáról. Emiatt nem várhatunk tisztánlátást egyes politikai kérdésekben sem: a tanulók bizonytalanok, sőt néha elszomorító tudatlanságot árulnak el.” (ll> Az összesítő jelentés megállapítása szerint nincs kielégítő eredmény a materiálista történetszemlélet elsajátításában: “tanulóinkban még kevés az érdeklődés, nem érzékelik az elnyomatás, az ellenforradalmi korszak szenvedéseiből felemelkedett szabad, független népünk szárnyalását.” ('2> De eldől ebből a hivatalos kommunista jelentésből a Kelet-Nyugat nagy csatája is, ahogyan az a jelenleg az érettségiző ifjúság lelkében dúl. Nézzük meg, mit mond az összesített elnöki jelentés az orosz és a nyugati nyelvek vizsgálatairól. Az orosz-szakos elnökök véleménye szerint: “a tanulók fordítási készsége, — nyelvtani tudásuk gyengesége miatt — még nem megfelelő. A tanulók beszédkészsége még hiányos, gyakorlati szókincsük szegényes.”!'13) A nyugati nyelvekkel kapcsolatban az egyeztetett elnöki jelentések így vélekednek: “A tanulók körében általában nagy az érdeklődés a nyugati nyelvek tanulása iránt és ez kedvezően hat a tanulmányi színvonal emelkedésére. A tanárok munkáját általában a tárgy szeretet« és jó szaktudás jellemzi.” (u) A hivatalos elnöki jelentések még sok mindenről rántják le a leplet. Panaszkodnak, hogy sok helyen, különösen a fiúiskolákban az érettségi külső képe nem tükrözi vissza azt komolyságot, amit az érettségi vizsgák jelentenek a tanulók életében. Lányoknál ritkább, fiúknál azonban gyakori, hogy nem ünnepélyes külsővel, hanem rendetlenül, felgyűrt újjú ingben, rövid nadrágban, úgy jelennek meg az érettségin, mint a sportpályán — rójják meg az ifjúságot a szóbanforgó jelentések. Os) Nyilvánvaló, hogy az elnöki beszámolók megfigyelései nagy mértékben alátámasztják ifjúságunk kettős arculatáról felállított alaptételünket.

Külön kell szólnom a nagyvárosok most felcseperedő (10-12 éves) ifjúságáról. E tekintetben Budapest, Miskolc, Szeged, Győr és Debrecen kiskorú társadalmának egy része máris megoldhatatlan problémát jelent. Mostanában állandóan szaporodik az erről készített s a nagyközönség és a kormány segítségét kérő riportok száma. Megrázó riportban írja le D. Szabó László 06) a 10-12 éves budapesti gyermekek csavargását, majd felteszi a kérdést: “Egyáltalán: mi lesz veled, emberke? És mi a cimborákkal? Az idegenlégióba, bárhogy is óhajtanátok ezek után is, — nem juthattok el. Az álom, a képzelgés pedig kevés a romantikus hajlamok kielégítésére. A könnyenélés, a “tarha”, a csenés, a hazudozás ugyan felnőttes, “vagány” dolognak hat, azonban szomorú véghez vezet. A börtönbe. Mi lesz hát belőletek?”

Ilyen nevelési eredmények után hiába kérkedik a népi demokrácia Moszkvából irányított kultúrális forradalma csillagászati számokra emlékeztető adatokkal, a népkönyvtári hálózat kiépítésével, a szovjetorosz is-ÚJ MAGYAR ÚT

— 138 —