Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2-3. szám
két, de életművük gyökereit elvágják. Termésre ösztönzik őket, de magzatukat már embrionális korban elhajtják. A tudós helyzete Pándi Pál a Magyar Irodalomtörténeti Társaság legutóbbi közgyűlésén (ez is része az Akadémiának), keserűen tette szóvá “tudósaink nagyrészének otthontalanságát” és túlhalmozását ezerféle, feladatkörükön kívülálló teendőkkel. Elmondja egy gyöngyösi középiskolai tanár esetét, akiből debreceni egyetemi adjunktust csináltak, “ami megölte minden szabad idejét”. Most vágyakozik vissza a békésebb kisvárosba. “Mások, — mondja Pándi — az értékelő véleménymondás elől húzódtak a szövegkiadások és bibliográfiai munkálatok semleges vizeire”. A magyar tudós-géniusznak sokkal nehezebb sorsa van ma Magyarországon, mint a 1 húszas évek klebelsbergi áporodott, penésszagú légkörében. Jaj neki, ha kinyitja szemeit és művén keresztül meglátja a valóságot! El kell szakadnia a valóságtól a marxista dialektika Felhőkakukvárába. Ott hasonszőrű “kandidátuszok és aszpiránsok” Ggrál lovagjainak társaságában szalutálhat a moszkvai akadémia felé. Bartha Károly ÚJ MAGYAR ÚT “Kultúra és civilizáció” Tokay László: Az emberi társadalom fejlődése történetének és szervezeti felépítésének összefoglaló áttekintése. Karpathia kiadó. München, 1954, 470 oldal. Jóleső érzéssel méregetem ezt a vaskos könyvet, a magyar emigráció nyomdatechnikai szempontból talán legkimagaslóbb termését. Ismeretlen szerzőnek fejtegetéseit tartalmazza az emberi lét, szervezkedés véglegesen meg sem oldható kérdéseiről. Először a maga területén kitűnő munkát végző Karpathia ajánló sorait olvasom: “Egy könyv, amely természettudományi szemlélettel közelebb visz Istenhez. A Tokay által felismert törvényszerűségek új értelmet adnak a történetírásnak. Ez a könyv a társadalomtudományban új korszakot nyit.” Szépen csengő szavak ezek, még akkor is, ha a könyvkiadó ajkáról peregnek az olvasó felé. Odaadó figyelemmel forgatom lapjait, a honfitársnak kijáró azzal a szent elfogódottsággal, hogy megjegyzéseimmel magam is oda hordok néhány téglát, törmeléket ahhoz a pirámishoz, mely Tokay László művének a kiadótól jelzett korszaknyitó, előfutár jellegét kidomborítja. Minél előbbre jutottam az olvasásban, minél inkább fogytak a lapok, annál inkább észrevettem, hogy a cím alig fedi a mű tartalmát. Kultúra és civilizáció, habár visszavisszatérő motívumok, mégis csak egy alfejezet címe, az utolsó fejezeté (442-464). A két fogalom jelentéstartalmának a vizsgálata érdekes, jóllehet nem ér el kielégítő eredményt. Igaz, hogy mások sem jutottak sokkal messzebbre e két tisztázatlan fogalom tartalmi jegyeinek a megállapításában. Műve egyébként a társadalommá szerveződött egyedek életének természettudományos magyarázatát keresi. Ebből a szempontból — 120 —
