Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
C. A. Macartney a magyar történetírásról Kisnépek sorsa egyrészt azon fordul meg, hogy a történetformáló nagyhatlmak vezető rétege a vitás kérdésekben milyen álláspontra helyezkedik. Tapasztalatból tudjuk, hogy a megnemértés vagy félreértés egyik oka nyelvi nehézségekben keresendő. A nyugati világ magyarságismerete is ezért hiányos és módosításra szorul. Sok mindent megmagyaráz az a szomorú tény, hogy a szlovák és román történészeken kívül csupán a cseh Josef Macurek és a lengyel Jan Dabrowski van abban a helyzetben, hogy magyar nyelvkészsége a forrásanyag kritikai értelmezésével is megbirkózik. A nyugati népek történetírói közül, mondhatni, egyedül Carlile Aylmer Macartney nyelvkészsége üti meg a mértéket, sőt amazokét messze túlszárnyalja. Tökéletes magyar és német nyelvtudása tette lehetővé, hogy a dunai népek életének — világviszonylatban is — egyik legkiválóbb szakértője lett. Műveinek megjelenése mindig eseményszámba ment. Kitűnő érzékkel elevenítette meg Ausztria társadalmi-gazdasági problémáit (The social revolution in Austria, Cambridge, 1926), de ugyanolyan bámulatos életlátásról tanúskodik a rólunk készített műve (Hungary. London 1934). Történelmi érzékét, mint minden színvonalas historikus, ő is a középkori kérdésekben csiszolta élesre (The Magyar in the ninth century, Cambridge 1930., és Studies on the earliest Hungarian historical sources, Budapest, 1938.). De ugyanilyen biztonsággal méri fel a legújabb kor kavargó eseményeinek útját is. A nemzeti kisebbségek ügyét történeti ismereteire támaszkodva vetíti elénk (National states and national minorities. London, 1934., továbbá: Hungary and her successors; the treaty of Trianon and its consequences 1919-1937, London-New York, 1937.). Külön könyvet szentelt a Dunamedence problémakörének (The Danube basin, Oxford, 1939.). Ez alkalommal legutóbb megjelent művével, mely a középkori magyar történetírás szakszerű ismertetése és bírálata, kívánok kissé részletekbe menően foglalkozni. Macartney-nek ez a műve* 3 főrészre oszlik: Előszó (V-X), A magyar történelmi hagyomány fejlődése (The development of Hungarian Historical Tradition, 1-57), végül pedig a kútfőismertetés (Analytical guide, 59-184). A kötetet betűrendes névmutató teszi használhatóbbá. Macartney professzor nem látja elszigetelten a középkori magyar történetírás problémáit, hanem szervesen beilleszti az egykorú közép -és nyugateurópai fejlődésbe. Vizsgálatait abban összegezi, hogy történetírásunk jelentékenyen hozzájárult a vele egykorú délkeleteurópai események értelmezéséhez (V). Érvelése teljesen meggyőző, midőn a Monumenta Germaniae Historica-nak a magyar forrásoktól eltérő szövegközléseiben a magyar történetírók pártjára áll (VI). Művének második része (1-57) bámulatos gazdagsággal ontja bíráló észrevételeit. A középkori magyar történetírás lényegével és néhány megoldatlan kérdésével foglalkozik. Világosan látja, hogy az elbeszélő kútfők alapforrásának feltételezett, de közben eltűnt Szt. László-kori Gesta Hungarorum és ugyancsak szinte nyomtalanul eltűnt énekmondó irodalom körül oldódik meg véglegesen sok-sok forráskritikai — 73 — KÖNYVSZEMLE
