Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1-2. szám

ÚJ MAGYAR ÚT

városunk” öntelt filiszterei, meg a Scripps-Howard-Hearst-lapok sívár mezőnyein szétnéző embertömegek esetében következett be félig-meddig. A nagy amerikaiak nem tévedtek az amrikanizmusnak e lapos dollár-sznobizmusába. Csak néhány döntő példát idézek.

Franklin Benjamin, a gyarmati idők regionalizmusa után az első igazi amerikai nemzeti nagyság, nem kevesebbet, mint 25 évet élt Európában, franciául, spanyolul és olaszul tökéletesen beszélt és írt, az edinburghi és oxfordi egyetemek díszdoktora volt, európai akadémiák tiszteletbeli tudósa. Anglia politikai rendszere ellen ádázul küzdött ugyan és a Függetlenségi Nyilatkozatot szerkesztő bizottság tagja volt de e politikai elszakadáson kívül, mint ember, műveltségében “európamerikai” volt és maradt. Maga Washington György is egy angol arisztokratába oltott amerikai pionirjellem volt. A második és harmadik elnök, John Adams és Jefferson szintén éveket töltve Európában, könyvtáruk, dolgozószobájuk, írásaik, a legtipikusabb “amerikai” a Király Bibliáján és Shakespearen nőtt fel; jogász létére az angol common law nagyjai és Locke politikai írásai összefolytak a polcán Burns Robert, Tom Jones és Darwin köteteivel. Emerson nemcsak felkereste Európa kultúrhelyeit, de Carlylenek kebelbarátja és amerikai helytartója volt. Longfellowtól Henry és William James-ig a legtipikusabb "amerikaiak" európa-amerikaiak voltak.

Éppígy a gyakorlati emberek is. Carnegie, a skót-amerikai acélmágnás a nyarat skóciai kastélyában töltötte, skót népdalokat és legendákat gyűjtött. Walter Scott életére ráoltotta egy hídépítő mérnök-kapitalista amerikai vonásait. Vájjon ez “európamerikai” hybrid-férfiú nem volt magasabbrendű amerikai, mint Mac Kinley, mert kitágította amerikaiságát Európával? Az európai irodalmak legjavát átolvasta, beleértve Jókai és Mikszáth műveit is, az európai országokat sorra látogatta, Magyarországot is. “Európamerikai” volt, nemcsak amerikai.

Az "európamerikai" több, mint az amerikai vagy az európai

Mikor évekkel ezelőtt amerikai állampolgárrá lettem, a kijáratnál kis zászlócskákkal az Amerikai Forradalom Leányai nevű hazafias szervezet megbízottai kínálták jelvényeiket és röpirataikat. Utóbbiak egyike arra figyelmeztetett, hogy sohase használjuk a magyar-amerikai, olasz-amerikai stb. kötőjeles (hyphenated) elnevezést. Nevezzük magunkat egyszerűen “amerikaiaknak”. “Americans all”. Ami az állampolgárságot és az állam iránti lojalitást illeti, ebben valóban nem lehet kétkulacsosság. Láttam ugyan egy könyvtári dolgozószoba ajtaján a következő megjelölést: “W. H. Taylor Hilltown, Citizen of Pennsylvania, the United States and the United Nations”. De ez egy kissé különc és meghökkentő. Az állampolgárság kétségtelenül “amerikai” és nem euramerikai vagy magyar-amerikai. Ennek összes következményeit örömmel kell viselni, jóban, rosszban.

De itt aztán pont. 43 évet élteip Európában és hét és fél évet az Új Világban. Hacsak valaki el nem pusztítja életsejtjeimet, agyrendszeremet, emlékeimet, élményeimet, tehát énem négyötöd részét, nem irthatja ki belőlem az európaiságot. És nagyon kétségbevonom, hogy Amerikának ilyen egyötödre csonkított szellemi emberroncsokra volna szüksége. Amerikának éppen az Atlanti-Únió kiépülésének idején európamerikaiakra van szüksége.

Szerettem volna az Amerikai Forradalom Leányainak, a kedves vén— 62 —