Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
most is komoly és értékes munkát fejtenek ki, akik helyükön maradhattak. Vitathatatlan azonban, hogy a kiadványok száma csökkent; a meglevők is kisebb terjedelemben és ritkábban jelennek meg. A nyugati tudományos körökkel csaknem teljesen megszakadtak a kapcsolatok, sőt a tudományos munkák külföldre való küldését is sok esetben cenzúra akadályozza. Annak bizonyítására, hogy az 1945. előtti Magyarország éppen az embertan területén kimagasló teljesítményeket ért el, legyen szabad csak néhány tényt közölni. Bartók Béla és Kodály Zoltán — a magyar népi zene nagymesterei — már jóval előbb világhírre tettek szert. Az orvosi embertan egyik legkiválóbb képviselője, Szent-Györgyi Albert, szintén a harmincas években kapott Nobel-díjat. Alföldi András, a római régészet, éremtan és vallástörténet, valamint a steppe-népek etnológiájának általánosan elismert művelője, s Herényi Károly, az ókori vallások és népszokások egyik felülmúlhatatlan ismerője, ugyancsak az orosz megszállás előtt tűntek fel". Honfitársaink közül is csak kevesen tudják, hogy a lélekelemezés tudományának amerikai úttörője, Freud tanítványa, Róheim Géza is 1930. körül hagyta el a Magyar Néprajzi Múzeumot. A Kolumbusz előtti Amerika művészetének eddig legeredményesebb feltárója, Kelemen Pál, az első világháború után kezdte el ragyogó pályafutását. De a népi-demokratikus időszakot megelőző években nevelt antropológusainak egész sora fejt ki eredményekben gazdag tevékenységet, úgyszólván a világ minden táján. Nem volt tehát 1945-re szükség ahhoz, hogy az embertan hazánkban felvirágozzék. Szomorúan értesülünk az “Acta”-ból vett idézetből arról, hogy “a Magyar Tudományos Akadémia célja, hogy hozzájáruljon a haladó tudomány nemzetközi kapcsolatainak megjavításához”... A tudomány munkásai tisztában vannak azzal, hogy csak egyfajta tudomány van, amely osztatlan és nemzetek felett álló valami. Célja, hogy új igazságok megismerésével elősegítse az emberiség fejlődését. Nem beszélhetünk tehát sem “haladó”, sem “maradi” tudományról. A marxista-leninista irány azonban csak az ú. n. “dialektikus materiálizmus”-t fogadja el tudományos filozófiának, s számára minden tudománytalan, ami ebbe a keretbe nem illeszthető be. így, az igazi tudomány egységét és egyetemességét megbontva, az egyik oldalon a “materiálista” “haladó szellemű” “marxista”, “szovjet”, “hazafias” tudományt emleget, szembeállítva azt az “ideálita”, “burzsoa”, “kapitalista”, “misztikus”, “metafizikai”, “hazafiatlan” áltudománnyal. Ebben a marxista filozófiában az elméletek vagy törvények elfogadhatósága gyakran nem azok tudományos igazolhatóságától függ, hanem attól, hogy összhangban vannak-e az éppen uralkodó politikai tanokkal (Részletesen fejtegeti e kérdést J. Huxley: Heredity East and West c. munkája, New York, 1949.). Ez természetesen a tudományos munka súlyos megkötését, a szabad gondolkodás akadályozását vonja maga után. Szerencsére az antropológia nem olyan tudomány, amely a tömegeket vonzaná, s így pártpolitika eszközeként a propaganda céljaira könynyűszerrel felhasználható lenne. Szakembereink ezért viszonylag kisebb ÚJ MAGYAR ÚT 504 —
