Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
ÚJ MAGYAR ÚT okok merülhetnének fel közöttük. Vagy vegyük csak a francia-német ellentétet, 1870. óta a francia külpolitikát valóban a németektől való félelem inspirálta és ez még manapság is így van. Ennek ellenére is ez a három generációra terjedő korszak igen rövid időt jelent a történelemben. Igazán merészség lenne például manapság már előre megjövendölni, hogy a most óvodába járó franciák és németek is pontosan dédapáik irányát fogják-e követni e kérdésben. Miközben az angolok és franciák hosszas háborúkat vívtak, a németek Goethe, Leibniz és Beethoven népeként békében élve, elsősorban a tudományokat és művészeteket ápolták. Viszont ugyanezeknek a németeknek a leszármazottai voltak azok, akik a Goethe utáni században tömegesen hajtották végre a hitleri mészárlásokat és ezzel a civilizált emberiség történelmében páratlan morális süllyedésről tettek tanúságot. De mindez már a múlté és ki merné biztonsággal állítani, hogy az elkövetkezendő német generáció Goethét, vagy Hitlert fogja-e mesterének tekinteni. Miként a nacionalizmus ébredése az egységes Német- és Olaszország, valamint a Magyarországot övező államok megszületését eredményezte, egy újabb, ezzel ellenkező irányú történelmi fejlődés hasonlóképen az egységes Európa felé haladhat. A történelem tele van változásokkal, és úgy érezzük, hogy a közelmúlt és a jelen, bármennyire is a federálizmusszemben mutatkozó pesszimista érvelést támogatja, a jövő az optimisták f ^írtján van, és így döntő fontosságot tulajdonítunk annak, hogy a magyar 9Sf jráció idejében felismerje ezt a folyamatot és ebben megfelelő szerephez jusson. Több jel arra mutat, hogy a fejlődés Európa egységesítése felé halad. A XIX. században elterjedt romantikus nacionálizmus, ami azután annyiszor csapott át mindent elpusztító sovinizmusba, némileg lehanyatlóban van, és helyét egyre inkább a nemzetközi kooperáció gondolata kezdi elfoglalni. Gondoljunk csak az Egyesült Nemzetek szervezetére, a UNESCO-ra, a tengerentúli elmaradt területek fejlesztésére irányuló nemzetközi akciókra, a Schuman-tervre és még számos hasonló megmozdulásra. Mindez ezelőtt 60 évvel még elképzelhetetlen lett volna. (Az idők változásának illusztrálására csak egy jelentéktelen, de lélektanilag igen jellemző példát kívánunk megemlíteni. Mindnyájan élénken emlékszünk még a gyermekkorunkban annyira divatos hazafias illusztrációkra, amelyeken pl. a haldokló Petőfi írta fel vérével a Hazám szót, és hasonlókra. Mindez akkor általában divatos volt szerte Európában és nyilvánvalóan impresszíven hatott. Trianon után a heves nacionalizmust hirdető revizionista költemények ugyancsak ezt az, Európában akkor általános pszichológiát tükrözték vissza. Alig három évtized távlatából mindez már anakronizmusként hat.) Az idők változnak és egyes javíthatatlan emigránsok kivételével, ezzel együtt a mi gondolkodásunk is változik, ha ez a változás sokszor nem is tudatos bennünk. Ma már egyre több véleményt hallunk az Egyesült Európa gondolata mellett, hirdetve azt, hogy amíg a vasfüggöny fennáll, addig legalább a nyugateurópai államoknak kellene az egységet megvalósítaniok. E felfogás hívei ma talán még kisebbségben vannak, de súlyukat növeli az a körülmény, hogy minden országban a szellemi elitet képviselik. így nem véletlen az, hogy a legkiválóbb nyugati államférfiak között többen, így de Gasperi, Adenauer, Spaak, Schuman eme irányzat legaktívabb képviselői. A végső sikert pedig aligha befolyásolhatja az a tény, hogy a gyakorlati megvalósulás a napi politika hullámzásának megfelelően — 40 —
