Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-01 / 5-6. szám
BITSKEY: Az eszperantónál is több: ZENE Szász Szimfonikus zenekar Dr. Helmut Thierfelder vezényletével Max Reger “Koncert régi stílusban” című művét, valamint André Jolivet trombitára, zongorára és zenekarra írt versenyművét játszotta. A trombitaversenynek óriási sikere volt és a közel 2000 főnyi hallgatóság szűnni nem akaró tapsa elérte, hogy — a szokástól eltérően — megismételték egy részét. — A hangverseny második részében fiatal hannoveri születésű karmester mutatkozott be. Klaus Bernbacher vezényelte a Dél-Szász Szimfonikus Zenekart Bruckner IV., ú. n. romantikus szimfóniájában. Egy másik hangverseny keretében, melynek címe “Fiatal művészek játszák fiatal komponisták műveit” Heimo Erbse zongorára írt szonátáját, Bernd A. Zimmermann szóló hegedű-szonátáját, Walter Lessing cellozongora szonátáját és Wilhelm Killmayer “Álmodozás szoprán-, zongora>és ütőhangszerre” című művét játszották. Meg kell említeni, hogy W. Killmayer öttételes műve, Liselotte Ebner, szoprán, és a szerző előadásában ismét oly nagy sikert aratott, hogy ezt is meg kellett ismételni. — A Nordwestdeutscher Rundfunk, Hamburg rendezésében bemutatták Fritz Büchtger művét, “Az üvegtenger”-t, János apostol jövendölései nyomán baritonra, vegyeskarra és zenekarra. (1954). — Meg kell még említeni, hogy a szereplő Dél-Szász Szimfonikus zenekar évente 6 hangversenyt ad a Jeunesse Musicale-nak, ingyen! Szeretnénk még két dologról megemlékezni. Az egyik igazolni látszik azt, hogy sehová sem mehet az ember anélkül, hogy magyarokkal ne találkozzék. Mégis meglepő volt, amikor kiderült, hogy az egyik belga kiküldött magyar születésű, és hogy Spanyolországot Ember Nándor volt zeneakadémiai tanár fia, Fernando Ember képviseli. Ennél is nagyobb volt azonban meglepetésünk, amikor a hannoveri Wilhelm Busch-Múzeumot bújva, Munkácsy Mihály festményére bukkantunk. Nem kell elmondani, mit éreztünk Munkácsy Wilhelm Buschról készült portrait-ja láttám. A gyönyörű évszázados fák között álló kis múzeumban egyszerre otthon éreztük magunkat. És amikor a finn, vallon és másnyelvű könyvek között megláttuk Busch könyveinek magyar kiadását, a régies felirattal, egy pillanatra elfelejtettük, hogy idegenben vagyunk. A régies kötésű könyv felirata így szólt: “Marci és Miksa, Két tacskó furfangjai, hét csínyben, 96 torzképpel. írta és rajzolta Busch Vilmos. Magyarul Rudnyánszky Gyula. Budapest, Rozsnyai Károly kiadása.” A másik, ami még említést érdemel a kongresszus hangulata. Ebben az agyonsebzett és tévelygő világban csodálatos szigetet képezett a Jeunesse Musicale IX. Kongresszusa. Az elnöklő Mr. Nicoly egyik beszédében azt mondta, a zene fontosabb és többet ér, mint az eszperantó. Minden nemzetiségű egyformán érti, ugyanazokat az érzelmeket fejezi ki, bárki interpretálja. Közelebb hozza a világ fiataljait egymáshoz és ha talán a nyelvi nehézségek miatt nehezen is értik egymást, a zene nemzetközi nyelvén egymásra találnak, barátokká válnak és ezzel építőivé egy egészséges, boldog világnak. Ezt Mr. Nicoly befejező beszédében mondta. Nem előre kigondolt frázis volt csupán. Valamennyien éreztük, a IX. világkongresszus tapasztalatai mondatják vele. Mindannyiunk szivéből beszélt. És ahogyan a haiti-i, török, kanadai, brazil, északafrikai és európai fiatalságot elnéztük, amint ismeretlen fiatal komponistának, vagy művésznek tapsolt és éljenzett — nemzeti megkülönböztetés nélkül — éreztük, Mr. Nicoly igazat mondott. Még az eszperantónál is több: a Zene! — 235 —
