Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-11-01 / 11-12. szám
BOBULA IDA /Co-py, clJjCl Xyírö József meghalt. Por és hamu vagyunk, senki közülünk el nem kerülheti a sírvermet. Ám az ezernyi ezer nyomtalanul lehulló falevél-emberrel szemben, Xyírö József örökséget hagyott árva nemzetére, Örökkévaló örökséget. írásainak van néhány lapja, amelyeknél szebbet nem írtak magyarul. III. BUJDOSÓ: De napról-napra többen leszünk fönt a havasokban! A hóhér leteszi a kötelet, a katona a fegyvert, az üldöző üldözötté válik s megtelnek a hegyek emberekkel, akik semmit sem akarnak már, csak békességet, igazságot és Istent. Es eljön a nap, amikor a börtönöket nem őrzi többé senki. Amikor nem lesz többé, aki engedelmeskedjék a parancsoknak és nem lesz többbé, aki parancsokat adjon. S a mcgkínzottak és kisemmizettek népe előmászik a bányák mélyéről, kijön a kényszertáborok őrizetlen kapuin, lejön a havasok búvóhelyeiről s fölépít egy új és boldog és szabad emberi világot! GYEREK: Anyuka! Éhes vagyok! ASSZONY: Hallgass fiacskám. Próbálj aludni. II. BUJDOSÓ (elővesz a zsebéből egy darab kenyeret. Oldalba böki Weinert. Súgva): Fogja. Adja oda neki. WEINER (döbbenve néz rá). r r II. BUJDOSÓ: Csak száraz kenyér s nem is sok. De ha nincs egyéb . . . WEINER (kinyúl a kenyérért s megmarkolja II. Bújdosó jobbját): Köszönöm . . . ! Testvér! WEINERNÉ: Isten fizesse meg! BOLOND LEÁNY (hirtelen felugrik, fölmutat az égre): A csillag! Pásztorok, királyok, oda nézzetek! Megszületett a kicsi Jézus! MIND (fölállanak, leveszik a sapkáikat s fölfelé néznek, amerre a bolond leány mutat). III. BUJDOSÓ (öreg, reszkető hangon elkezdi az éneket, a többi rendre belekapcsolódik s végül együtt énekli minden ember a csillag örömére, melyet egy bolond leány látott meg elsőnek, fönt a havasban, egy jeltelen hegygerincen, rongyos bujdosók között) : Mennyből az angyal eljött hozzátok . . . F Ü G G Ö N Y Ha elmondhatnánk, hogy Xyírö József életművét klasszikust nyugalom, derű és kiegyensúlyozottság jellemzik, egyben azzal vádolnánk, hogy szívtelen ember volt. Hiszen ismerjük az író korát, kortársak vagyunk. — Nem volt szívtelen; erős szíve minden melegével szerette azt a csodálatosan tehetséges, páratlanul értékes, megrázóan hősies maroknyi népet, amely Európa keleti végvárában a magasabbrendü emberi életet védte. Xyírö művészete hangot adott a szorongatott székely ségnek, amelyet egy érzéktelenné butított világ közömbösen halálra ítélt. Az író együtt vonaglott egy megkínzott néppel; a visszafojtott székely életerő démonai rázták. Élete átívelt az első világháború előttről a második világháború utáni korba, végigélte az országvesztésnek mindkét szakaszát. A nagy tragédiát tükrözi a Jézusfaragó regényíró minden írása, nemcsak azok a lélekbemarkoló, komor, rövid remekművek, amelyekben egy-egy ártatlan kisgyermek nyomorú elpusztulását írta le, hanem még a tréfás Űz Bence is. A nemzetféltés tompa zokogása hangzik történelmi regényeiben; a kulcs-regény, amelyben saját életét írta meg, egyik vetülete a millió-arcú magyar balsorsnak és Xyírö igazi nagysága épen abban van, hogy olyan tökéletesen átélte és pokoli szemlélet ességgel kifejezte a magyar szenvedést. Mikor a második világháború kisodorta Erdélyből, a székelyudvarhelyi fészekből, majd kikergette az országból, idegen vidékre, a szenvedésben egyre nőtt az író horizontja, meglátta a székelyen túl a magyar tragédiát, azon is túl, az emberi tragédiát. El fog jönni az az idő, amikor a nyugati embermilliók ráébrednek, hogy őket pénzéhes vállalkozók detektívr égé nyék és giccsek üres szecskájával bolondítják. Éhségükben keresni fogják azt, ami időálló megnyilatkozása az emberi léleknek és meg fogják találni Xyírö József szegényesen sokszorosított magyar írásait. Le fogják fordítani — és akkor majd az örök emberin át rádöbbennek a magyar tragédiára, a székely tragédiára. Azokra, akiknek szelleme túléli a halált, természetesen nem vonatkozik a “halottakról csak jót” parancsa. Nem hallgattatjuk el azokat, akik emlékeztetnek, hogy a nagy írónak voltak emberi gyengéi és tévedései. Voltak. Szinte szükségszerüek voltak, tükrözték a torz haláltáncot járó nemzet visszás mozdulatait, visszhangozták 7 Megemlékezés Nyirő Józsefről
