Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-11-01 / 11-12. szám

WASS ALBERT

Csillag az éjszakában

KARÁCSONYI JÁTÉK

SZÍN: HAVAS HEGYGERINC, FENYVESERDŐK KÖZÖTT. FEKETE ÉJSZAKA. KICSIKE RŐZSETŰZ MELLETT HÁROM RONGYOS MAGYAR. FATÖNKÖKÖN ÜLNEK.

I. BLTJD()SÓ (fiatal): Ha láttátok volna, hogyan ugrándozott Andriska az örömtől, amikor meglátta a karácsonyfát! A réztrombitát, kicsi csizmát, föstött falovat . . . ! Aztán együtt énekeltük mind az egész család, hogy “Mennyből az angyal . .

II. BUJDOSÓ (középkorú, marcona. Haragosan felpattan a fatönkről, amin ül és a kezében levő baltát belevágja a fagyott földbe): Hallgass már, az Isten is megáldjon! Megbolondítod az embert az örökös beszéddel! (Haragosan el hátra.)

I. BUJDOSÓ (zavartan néz utána): Ennyije se legyen az embernek karácsony estéjén? Hogy bár emlékezzék ?

III. BÚJDOSÓ (fehér szakállá öregember): 'Négy fiát ölték meg neki is a muszkák, azért

sajog úgy minden szó, ami rájok emlékezteti. Folytasd fiam. Beszéld ki magadból. Egyiknek így kívánja a természete, másiknak úgy.

I. BÚJDOSÓ (sóhajt): Talán neki van igaza, Marci bácsi. Bolond dolog arról beszélni, ami eltelt s nem jő vissza soha. Pedig be szépen kacagott az én kicsi Andriskám, amikor meglátta azt a buta föstött falovat! Ha maga hallotta volna azt a kacagást!

III. BÚJDOSÓ: Milyen színűre volt föstve?

I. BUJDOSÓ: Pirosra! Ez volt a kedves színe a gyereknek! Égő piros, mint a feslő rózsa! (Hirtelen élkomorodik.) Vagy mint a kiontott vér . . .

III. BÚJDOSÓ: Isten nyugosztalja őket, János. Feleségednek, kicsi fiadnak tán jobb így, hogy nincsenek közöttünk. Nehéz lett a világ, János. Nem való asszonynak, gyereknek . . . . (sóhajt).

MESSZIRŐL LEÁNYÉNEK:

“Anyám, anyám . . . édesanyám . . . hol van az én édösapám . . . ?

Kiment fiam a mezőre, vadvirágos temetőbe . . .

(Kalotaszegi ballada.)

II. BUJDOSÓ (visszatér egy öl gallyal, amit lelök a tűz mellé. Morcosán): Már megint itt kisért ez a bolond leány. Csak éppen ő hiányzott! (Leül az előbbi rönkre.)

KÖZELEDŐ LEÁNYÉNEK:

“Anyám, anyám . . . édesanyám . . . hol van az én édesbátyám?

Kiment fiam a mezőre, vérvirágos harcmezőre ...

III. BUJDOSÓ: Mért nem mondod meg Péter, úgy, ahogy van? Hogy szakad meg a te szived is, mert eszedbe jutott, hogy karácsony van? Haragba zárkózol, ahelyett, hogy könnyítenél magadon egy kis visszaemlékezéssel.

II. BÚJDOSÓ: Könnyítsék magamon? Annak csak egy módja lenne, Marci bá! Ha ezt a baltát itt beleverhetném mindazoknak a fejébe, akik ránk hozták ezt a pogány veszekedett világot !

BOLOND LEÁNY (kezében kis csupasz fenyöfácskát hozva, lassan jön. Énekel):

“Anyám anyám . . . édesanyám . . . felleg borong a hegy ormán . . . !

Kicsi fiam, ne félj tőle, bujdosóink szemfödője . . .

II. BÚJDOSÓ (ráordít): Hallgass!

BOLOND LEÁNY (csodálkozva): Békességes jóestét pásztorok! Megszületett-e már a kicsi Jézus?

II. BÚJDOSÓ: Meg is hótt már azóta. El is feledte a világ.

III. BUJDOSÓ (helyet csinál maga mellett) : Ülj le ide, Verőn, a tűzhöz.

BOLOND LEÁNY (maga elé tartja a szomorú kicsi fenyöf ácskát) : Láttátok a karácsonyfámat, pásztorok ? Csupa fényes gyertya! Aranyalma, ezüstdió, kicsi réztrombita . . . !

I. BUJDOSÓ (vad epekedéssel): Hol a kicsi réztrombita ? ! Mutasd ? !

BOLOND LEÁNY: Nem látod?

I. BÚJDOSÓ (hosszú szünet' után lassan magába roskad) : Látom. Bocsáss meg, Veronka.

BOLOND LEÁNY: Mi bajod van, szegény pásztor? Fáj valami?

I. BÚJDOSÓ: Ne mond többet, hogy kicsi réztrombita . . . (lehajtja a fejét).

4