Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-09-01 / 9. szám
FODOR LÁSZLÓ Csak egy közbiztonsági szerv, vagy újra „közbiztonsági szervek“? Hozzászólás Domonkos Lászlónak a magyar felszabadulás utáni közbiztonság megszervezéséről írt tanulmányához. Domonkos László, a feloszlatott magyar csendőrség őrnagya, a magyar felszabadulás utáni közbiztonság megszervezéséről írt hosszabb tanulmányt, amely mind a kérdés lényegénél és elgondolásánál, mind pedig időszerűségénél és a tárgyalás módjánál fogva figyelmet érdemel. A közbiztonság kérdése minden demokratikus berendezésű kultúrállam egyik lényeges belpolitikai problémája, azért nem pazaroljuk hiába az időt, ha ezzel a kérdéssel és ezzel a tanulmánnyal kissé közelebbről foglalkozunk. Domonkos László tudtunkkal az első, aki az emigrációban ezzel a problémával szakszerűen, részletesen és lényegében foglalkozik. Tanulmányát a volt magyar közbiztonság kérdésének és két volt főszervének: a rendőrségnek és a csendőrségnek szenteli. Szakavatott tárgyilagossággal vizsgálja a kérdést és részletezi a két szerv közbiztonsági tevékenységét, párhúzamot von munkásságuk eredményességét illetően s kemény, de helytálló kritika tárgyává teszi szervezés és felhasználásbeli fogyatékosságaikat, amelyeknek következtében nem mindig fejthették ki teljes eredményességgel azt a tevékenységet, amelyet egyébként az állam közbiztonsági helyzete tőlük joggal megkívánt volna. A tanulmánynak a szerző megállapítása szerint is az a célja, hogy józan kritika tárgyává téve a múltat, tárgyilagosan felismerjük annak hiányosságait s már kint az emigrációban olyan előkészületek történjenek, amelyekkel a majdan felszabaduló ország törvényes képviselete elé kész javaslattal lehessen lépni. Tanulmányában felvázolja az egész közbiztonsági szolgálatot s részletesen kitér a közlekedés-, határ-, közrendészeti, valamint a bűnügyi és államrendészeti szolgálatok lényegére, nemkülönben az ezekkel kapcsolatos szakszolgálati kérdésekre is. Szól a közbiztonsági szervek volt és elképzelése szerint leendő szolgálati viszonyáról s végül elemzi a közbiztonsági szervek jellegét és az ezzel összefüggő problémákat is. E korlátozott terjedelmű cikknek nem lehet feladata, hogy Domonkos László 94 nagyoldalas tanulmányára minden apróbb vonatkozásban észrevételeket tegyen, mert a volt magyar közbiztonsági szervek általa ismertetett tevékenységével, valamint az azokkal kapcsolatban tett kritikájával és megállapításaival legnagyobbrészt egyet is ért. Feltűnő csak az, hogy mindazokból milyen elhatározásra jut s miképpen gondolná a magyar felszabadulás utáni közbiztonsági szervet megteremteni. És ez az a pont, amelynél a leendő közbiztonsági szervek Domonkos László szerinti szervezési irányát, alárendeltségi viszonyait és szervezési jellegét kritika tárgyává kell tennünk. Elgondolása szerint a jövő közbiztonsági szolgálatának apparátusát oly módon kell felépíteni, hogy sohase válhassék pártpolitikai célok eszközévé, hanem kizárólag a közösség biztonságául szolgálhasson, s mind az egyénnek, mind a nemes célokat követő csoportosulásoknak is alkotmányos és törvényes jogait biztosíthassa. Az elgondolás nemes és ezzel tökéletesen egyet is értünk. A tanulmány egyik sarkalatos tétele az a kérdés, hogy a jövőben egy közbiztonsági szerv, vagy mint a múltban: közbiztonsági szervek lássák el az egész közbiztonsági szolgálatot. A szerző az egy közbiztonsági szerv megteremtése mellett tör lándzsát s ennek a célszerűségét vizsgálva a közbiztonsági szolgálat minden ágát részletesen áttekinti. Amikor most elgondolásait a kritika szemüvegén keresztül igyekszünk nézni, leszögezni kívánjuk mindenek előtt ama felfogásunkat,, hogy a majdani közbiztonsági szolgálat megteremtését kizárólag a jelenleg otthon szenvedők, nem pedig az emigráció feladatának tekintjük. Ennek a majdani közbiztonsági szolgálatnak a mikéntjébe, különösen az első időkben, véleményünk szerint különben is a megszálló nagyhatalmaknak lesz döntő beleszólási joga, s az adottságoknak megfelelően az otthonnal karöltve ők fogják az első közbiztonsági lépéseket megtenni. Hogy milyenek lesznek ezek az adottságok, azt előre senki meg nem mondhatja. Még csak azt sem sejthetjük, hogy vájjon a volt rendőrség és csendőrség bárhol előtalálható romjain, avagy a jelenleg rendőrségnek elkeresztelt kommunista terror-szerveknek egységeiben bizonyára felbomlott, de esetleg személyeiben megtalálható részeivel fog-e megkezdődni, vagy pedig a megszálló katonai hatóság egészen új szervet fog életre kelteni. Minthogy azomban a megszálló erők közbiztonsági szervei időben korlátozottak lesznek, egy esetleg újonnan összeverbuvált magyar közbiztonsági alakulat pedig feltétlenül sürgős átszervezésre szorul, helyes, ha az emigráció a nyugati demokráciákban átélt közbiztonsági tapasztalatok birtokában alaposan átgondolt közbiztonsági vonatkozású javaslattal tud majd a nemzet képviselete elé állani. Kritikai megjegyzéseinket mindig ez a szempont is irányítja. Az egy közbiztonsági szerv célszerűségét és a több közbiztonsági szervvel szemben való előnyét Domonkos László azzal igyekszik kihangsúlyozni, hogy a közbiztonsági közegek, mivel nem egy kézben, hanem két közbiztonsági szerv kötelékében állottak, sohasem voltak képesek azt az eredményt elérni, mint amelyet egy szervbe való tartozandóságuk esetén elértek volna. A siker a specializálódás terén akadt el, állapítja meg, mert a két szerv külön-külön nem tudta gazdaságosan fenntartani és megvalósítani a speciális kiképzéshez szükséges adottságokat és lehetőségeket. De elakadt az erők tervszerű felhasználásának lehetősége is, mert az egymásmellé rendeltség (és nem alárendeltség) helyzete ezt nem tette lehetővé. De mi történne akkor, ha az új magyar közbiztonság megteremtésének az idején a határrendészeti, közrendészeti, közlekedésrendészeti, valamint a bűnügyi és államrendészeti szolgálatot az erre a célra megteremtett szervek sem nem alárendeltségi, sem nem mellérendeltségi minőségben, hanem egymástól teljesen függetlenül látnák el, kizárólag a maguk feladatkörére specializálódnának s egymásnak csak támogató segédkezést nyújtanának, ha ennek szükségessége merülne 16
