Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-09-01 / 9. szám
Az olaj síma brazil jaguár, ha tá'madni kész, ősvadon e kép, nem párol oly bő macska-illatot, mint Grishkin, mikor társalgóba lép. S Grishkin báján az Elvont Lényegek, még ők is csüngnek, vágyuk hevítve. Ám száradt bordák közt kúszik létünk, metafizikánk így melegítve. T. S. Eliot korai írásaiban az irónia érvényesül. A modern időkkel, amelyek halálra szorítják a lelket, a csúfolódás fegyverével próbál elbánni. De a gúny, ha indító oka nem is a cinizmus, nem lehet következetes pajzs az élet ürességével szemben. Lassanként témaköre kitágult, mind közelebb jutott a valláshoz s ma, mint az anglikán egyház tagja, Istenhívő s politikai felfogásában monarchista. Az élet megbotránkoztató jelenségei továbbra is megszólalnak verseiben s prózai s drámai munkáiban s az áhitat néha mesterkéltnek látszik; néha úgy tetszik, mintha a hittel, az egyetemes rend lényegével inkább kacérkodnék, semhogy átélni tudná. Szerinte csakis a tradíciók értékeinek erkölcsi, vallási s társadalmi ereje szabadíthatja meg az embert az elkárhozástól. Ellenségei ideges s idegesítő puritánnak nevezik, akinek költői képzelete s éles kritikai esze van; ezzel szemben hívei az egyéni s társadalmi fegyelem megtestesítőjét látják benne olyan korban, amelyben a vulgáris epikurista mohóságában az élvezetek is nevetségessé váltak. T. S. Eliot műveinek gyűjteményes kiadása nemrég jelent meg. Költői munkái közül ezek a legfontosabbak: Prüf rock and Other Observations, Poems, The Waste Land, Ash Wednesday, East Coker, Burnt Norton, The Dry Salvages, Little Gidding és Four Quartet. Az utóbbi legérettebb költői alkotása. Tanulmányköteteiből a következők emelkedők ki: The Sacred Wood, Tradition and Experiment in Present Day Literature, Selected Essays, After Strange Gods, Elizabethan Essays, The Idea of a Christian Society és Music of Poetry. Nagyjelentőségűek Shakespeareről, John Drydenröl, Rudyard Kiplingről írt értekezései, amelyekben állást foglal a velük kapcsolatos eddigi nézetekkel szemben. Költői színdarabjai közül Murder in the Cathedral című misztériuma s “blank verse”ben írt színjátékai, a The Family Reunion és a Cocktail Party ismertették meg nevét a nagyközönséggel. T. S. Eliot purgatóriumi lélek, a’ki keservek tűzében a pokolra emlékszik égre vágyó szemmel. Technikai szempontból két népszerű színdarabja bizonytalan; szellemesek olyan értelemben, mintha Oscar Wilde írta volna őket, de vallási nyugtalansággal s eltökéltséggel. Kritikai tanulmányai nagy koncepciójúak; a kifinomult értelem, amely az értékekkel párosul, áramlik át rajtuk. Fejtegető intelligenciája páratlan; nehézkesség nélkül elemzi ki a legkényesebb intellektuális és esztétikai problémákat. De műveiből hiányzik a szív forrósága. Az ember modern magányát pucérra vetkőzteti, elvont természetét konkrétizálja, a csapongó nyugtalanságot fegyelmezi, a tudást összeegyezteti a képzelettel, sőt a tudást a képzelet vitálitásával, de költészete és kritikai munkája, hogy úgy mondjam a fáradtság energiájával szolgálja az idők követelő szavát s nem az érzés vagy értelem melegségével. Hol anglikán Pascalként hat, hol pedig olyannak látszik, mintha a hitvitázók korában élt volna költői s bírálói felelősségtudattal. A halandó vétkes sorsában úgy tobzódik, hogy a sóhajt elűzi magától s a félelmet magához inti. Zord és ijesztő, mint a viharos éjszaka s az útmutató fény ÚJLAKI FERENC levele SZILASSY BÉLÁHOZ Szilassy Béla úrnak, 1953. szeptember 4. "Uj Magyar Ut" Kedves Barátom! “Jövőépítés és magyar felelősség’’ című tanulmányodat az Uj Magyar Ut 1953. július-augusztusi számában nagy érdeklődéssel olvastam. Igen értékes és érdekes olvasmánynak találtam. Elolvasása után azonban mégis azonnal elhatároztam, hogy válaszolok Neked rá, mert cikkednek egy megállapítása szívenütött. Azt írod: “Magyarok, akik még az első világháború előtt vándoroltak ki Amerikába.... bennük mindinkább közömbösség és érdektelenség kerekedett felül az otthoni viszonyok iránt..... a magyar nemzeti öntudat gyenge plántájának vékonyka gyökérzete hamarosan elsatnyult, elsorvadt.” Kedves Barátom! Én az első világháború előtt jöttem ki. Együtt éltem az akkor már kivándorolt magyarsággal Hogy éltünk? Úgy, ahogy a New Yorkba vitt georgiai néger, aki azt mondta: Testem New York-ban, lelkem Georgiá-ban van. A mi lelkünk is otthon volt. Hisz az akkori magyarságnak nagy része nem is azért jött ki, hogy itt maradjon. Azért volt itt, hogy megkeressen annyit, hogy egy pár hold földecskét vásárolhasson otthon, adósságát kifizethesse, házát kijavíttassa. Hogy mikor magának otthon jobb megélhetési lehetőséget és szebb házat szerzett, visszatérjen haza. Ezalatt lélekben mindég otthon élt. Ha együtt voltunk, a beszélgetés tárgya mindég a haza emlékek felelevenítése, vagy a katonaélet volt. Templomban az óhaza említése, a hazaiakért való imádkozás könnyeket csalt a szemekbe, honvággyal töltötte meg a szíveket. Azt éltük át, fájó, könnyes valóságként éltük át, amit a költő megragadóan ír: “Egy érzés szunnyad bennem hangtalan, Némán, keményen, mint kőben az arany. Most csákány töri, bontja, fejti föl, Az érzést, mely üdvözít és öl S mártíromságot szenvedtet velem. Mi ez? Szokás, nyelv vagy történelem? E szó: szeretlek mindhalálig nemzetem. Tudtam én ezt? Nem tudtam ezt soha, Nem így ..........” Nem közömbösség volt szívünkben, hanem olyan erős honszerelem, amelyet nem az óhazában, de itt éreztünk meg igazán. Ennek az érzésnek mélységét és építő erejét az amerikai magyar templomok igazolják. Az Isten és a magyarság iránti szeretet hozta létre egyházainkat .építette meg templomainkat. Mert templomainkban azt az irónia által kiprovokált hit. Költői fordulataiban merész, bírálói felfogásában bátor, ítéleteiben kemény. Sokszor köznapi nyelven ír, de sohasem egyszerűen. Úgy ír s gondolkodik, mintha sohasem lépett volna a szűz földre; mintha járdán vagy színtelen otthonban nőtt volna fel s mintha a boldogtalanság képét látta volna, amikor először használta szemét azzal a céllal, hogy igazán lásson. Iróniája nem tűri el a humort; értelme nem tűri el a naívságot; eszménye a klasszikus egyensúly egy theokratikus társadalomban, amelyben mindenki tudja a saját helyét s mindenki tudja Isten helyét. 10
