Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-07-01 / 7-8. szám
VAJAY SZABOLCS Ernest Hemingway avagy Játék a Halállal Keresve sem találni élő toliforgatót, aki oly különböző fajsúlyú művekkel ajándékozta volna meg korunk irodalmát, mint az amerikai Ernest Hemingway. A majdnem-ponyvától a remekműig minden került már ki keze alól. És ez utóbbiakért bárki hajlandó elfeledni a selejtesebbjét. Nyilván még azok a szigorú bírálók is, akik időnként egv-egy előkelő díjjal jutalmazzák. A látszólagos minőségi ellentmondás sokak számára zavarólag hat Hemingway értékelése tekintetében. Az egység hiányát vetik a szemére. Való igaz, hogy az afrikai orrszarvúvadászattól a spanyol polgárháborúig, és a huszas évek párisi életétől a Karibi-tenger halászkalandjáig minden tárgy alkalmas Hemingway számára, hogy mesterművet, vagy fércmunkát szabjon belőle. Hogy igazi irodalmi helyét megállapíthassuk, elsősorban azt kell mérlegre tenni, hogy az ellentéteknek ez a világa, hol hivatásos boxolók, pártizánok, párisi kokottok, torreádorok és déltengeri halászok hemzsegnek meglehetősen vad összevisszaságban, tartalmaz-é a kalandleirásokon túli magvasabb mondanivalót és magában hordja-é az írói egyéniségtől megkövetelt egységes világszemléletet. Ernest Hemingway mindenegyes alakjából egészséges életerő árad. Olyan egészség és olyan erő, amilyet az amerikai átlagember tűz maga elé college-éveiben életideálul. Ezek a hősök messzi útra kelnek, kalandot hajhásznak, szeretnek jól enni-inni és a férfiasságot dicsőítik, mint a teremtés leghatalmasabb erő-csodáját. Egyszerű nyelvezetük szinte jelentéktelen részletté sűlyed az állandó erőkifejtés pazar sziporkázásában. Lényegtelen, hogy mit beszélnek: minden a cselekvésre irányul. Egyesek a könyv elejétől végéig holtrészegek, de annyi baj legyen! A gondolkodást, az erőkifejtés terem-A “Szabad Nép” beszámolója szerint a film a következőkre tanít: “a nép áldozatos, önzetlen hazaszeretete legyőzhetetlen erő”; “a nép megingathatatlanul követi azokat a vezetőket, akik valóban a népet szolgálják, akik egyek a néppel”; “a nép hadserege, amely a népből a népért van, legyőzhetetlen”; “a reakció által egymásnak uszított népek legyőzhetetlenek lesznek, ha a közös forradalomban egymás testvéreivé válnak.” Ami a negyvennyolcas eseményeket illeti, a fenti konklúzió valóban igaz. Csak az a kár, hogy a “Szabad Nép” cikkírója elfelejtette megemlíteni azt a csekélységet, hogy az oroszok törték le a negyvennyolcas honvédeket. Meglepő, hogy a film rendezői rendkívül “reakciós” szavakat idéznek Petőfitől: “A szabadság olyan, mint a levegő. Vagy minden népé, vagy egyiké se.” S Görbe János, Petőfi szerepének alakítója még ilyeneket is mond az egyik csüggedező szabadságharcosnak: “Nézd azokat a fákat, végük van? Tavasszal újra kihajtanak. Kizöldül a rét. Ezer tavaszon át újra kizöldül, kizsendül a mi tavaszunk is újra. Minket nem lehet megölni!...” Mintha csak a pusztulásra kárhoztatott magyar nép reménysége szólalna meg a kommunista propagandának szánt filmből. Mérlaky László. tette helyzetnek irodalmi perspektívába való állítását és netáni lelki kihatásait Hemingway maga végzi el hősei helyett. Tudatosan és hangsúlyozottan harmadik személyben. Ennyi kaland és ennyi erő szükségképpen vezet kockázathoz. A kockázat pedig már a Halálnak az életbe visszanyúló gyarmata. A Halál tehát Hemingway valamennyi művében ott áll, néha valójában, néha soha ki nem mondottan, minden egyes sor mögött. A túláradó életerő és a halál elkerülhetetlenségének tudata kél bírókra minden Hemingway-regényben, legyen az fércmű, vagy az írás magasiskolája. Élet és halál eme állandó játszi összefonódása szolgáltatja alapját Hemingway filozófiai beállítottságának, amelynek lényege az, hogy a teremtett lények közül egyedül az ember tudja előre teljes bizonyossággal, hogy meg fog halni. S mivel tudja, törődnie is kell vele. Hemingway hősei törődnek is, legyen az a bika megvívására induló torreádor utolsó negyedórája, a nászágyról felkelő katona, aki tudja, hogy élete utolsó napját kezdi meg, vagy a láthatatlan hal-óriással élet-halál küzdelmet vívó kubai halász étlen-szomjan töltött három napja. Talán egyedül csak a francia André Malraux tudatosította még ugyanennyire a Halál állandó jelenlétét az erőtől duzzadó élet minden pillanatában. Hemingway maga foglalja mesteri képbe ezt az életfilozófiát. — Ö is, mint a legtöbb amerikai, nem reflexiókban, hanem képekben gondolkodik. Talán ez a jellemvonás az, ami az ó- és Uj-Világ jelenkori irodalmát egymástól leginkább megkülönbözteti. Ezt az életfilozófiai hitvallást festő képet a "Van vagy Nincs" (To have and have not, 1937.) című művében örökíti meg: Egy sajka ring a tengeren. Benne egy halálrasebzett ember. Vérzik. A vér átszivárog a céltalanul hányódó sajka oldalán és nyúlós fellegként terül szét a tengervízen. A csónak nyomában ezernyi piciny hal toszong és mohón kortyolja a szétterülő vércseppeket. Az ember a sajkában tudja, hogy visszavonhatatlanul meg kell halnia és nézi a vérén lakmározó halak szilaj s gomolygó életerejét. Élet és halál egymásbaszövődésén túlmenőleg, az elmúlását tudó ember szuverénitásának megrendítő képe ez. Nem véletlen, hogy Hemingway leginkább értékelt műveinek színhelye Spanyolország vagy a spanyolok lakta Amerika. Az író maga jellemzi eképpen a spanyolságot: "Büszkék, tehát nem riadnak vissza az öléstöl. Méltónak érzik magukat a halál kegyének adományozására. S miután józan eszük van, érdeklődnek is a Halál iránt. Nem igyekeznek egy életen át még a gondolatát is elkerülni". A "Délutáni halál" (Death in the Afternoon, 1932.) egy bikaviadal lélekzetelállító története, a "Kinek szól a harang"-ban (To whom the bell tolls„1940) pedig a kaland már általánossá szélesül: a spanyol polgárháború partizánjai életének három napját tárgyalja. Három napi menetelés a biztos halál felé. Hőse szintén kimond egy nagy hemingway-i igazságot: "Ölni kell, mert ölni szükséges. De sohase higyjük, hogy ölni: jogos. Ha egyszer jogossá lenne, minden összeomlanák". Hemingway világszemlélete élet és halál örökös együtthatásán nyugoszik. Az élet elsősorban mint fizikai erő, — kaland, szerelem vagy kockázat — jelentkezik. A halál fölött pedig az emberi tudat diadalmaskodik, mely jöttének tényét elfogadja, az élet legerőteljesebb jelentkezésekor sem véti szem elől, sőt néha büszkén maga kényszeríti ki. Ez utóbbi szempontból az ember mintegy erőt vesz a Halálon. Ez a legszebb emberi szabadság, mely "szinte előleg a halhatatlanságból". Kerek egy esztendeje írta meg Hemingway egyik 27
