Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-07-01 / 7-8. szám

MIKÓ BÁLINT

„Újabb kémiskola az Egyesült Államokban“

A Collier's című amerikai burzsoá hetilap tudósítást közöl arról, hogy az Egyesült Államokban újabb kémiskolát létesítettek. Ezen az iskolán a Szovjetúnió és a népi demokráciák elleni kémkedésre és diverzióra “oktatnak”. Mint a lap írja, ez a különleges iskola a kaliforniai Montereyben működik. Az iskolában 1,200 ember “tanul”, akiket az amerikai hadseregből választottak ki. A “Collier’s” szerint a “tanulók” idegen nyelveken kívül megismerkednek a népszokásokkal is, hogy felkészülhessenek azokra a különleges feladatokra, amelyekkel majd megbízzák őket. A lap közöl fényképeket is, amelyeken lengyel és orosz népviseletbe öltözött amerikai katonák láthatók. A Collier’s képaláírása dicsekedve jegyzi meg, hogy közülük “egyesek még népdalokat is tudnak”.

A fenti hír a “Szabad Nép” január 30-i számában

jelent meg.

Ellátogattunk Montereybe és megnéztük magunknak ezt a “különleges kémiskolá”-t. Már maga a Csendes-Óceán partján fekvő városka is különleges benyomást tett ránk. A Monterey-i öböl vize különlegesen kék. Capriban, a Kék-barlangban láttunk ilyet utoljára. A ciprusok és pálmák különlegesen zöldek és az emberek különlegesen vidámak.

Monterey egy kis halászfalúból nőtt Kalifornia fővárosává, míg tőle ezt a szerepet a mai főváros, Sacramento el nem vette. Régi spanyol település, amelynek lakosai évszázadokon át halászatból és halfeldolgozásból éltek. Kikötőjében négyszáz halászhajó ringatja fehér testét és a város szélén hosszan kígyóznak a szardíniafeldolgozó- és konzervgyárak.

A városka kellős közepén fekszik a különleges Presidio. Már a név hallatára meghűlt bennünk a vér. Középkori spanyol erőd képe jelent meg képzeletünkben, hatalmas, nedves falaival, bástyáival. A valóságban azonban még sokkal különlegesebb jelenség fogadja a tájékozatlan utazót. A “kémiskola” bejáratát két hatalmas terméskő oszlop jelzi. Az egyiken PRESIDIO OF MONTEREY 1770. felírás látható, a másikon az áll, hogy U. S. ARMY LANGUAGE SCHOOL.

Igazolványok után kutatunk zsebünkben, megigazítjuk nyakkendőnket és belépünk. A látvány elképesztő. Ha ezt a “Szabad Nép” szerkesztője látná, menten hanyatt vágódna, mert a titokzatos és különleges “kémiskolá”-nak a kapujában még csak őrség sincsen. Nemcsak mi lépünk be észrevétlenül, hanem a városi autóbusz és még száz meg száz autó is. A közúti forgalom ugyanis a “kémiskola” kellős közepén vezet át, szinte kettészeli a Presidiot. Rendőrnek, őrségnek nyoma sincsen egyik kapunál sem, s magában az iskolában is zavartalanul közlekedhet akárki. Kirándulók, autózók ezrei jönnek Kalforniának erre a gyönyörű félszigetére, hogy megcsodálják ezt a helyet, ahol fenyőt, pálmát és pelikánt, ciprust és sequoia fát láthatnak egymás mellett.

Befelé haladva az út két oldalán örökzöld sövények és a Kaliforniában megszokott tarka virágtenger között sárga barakkokat látunk. A barakkok oldalán egy-egy tábla: JAPANESE, GERMAN, CHINESE-MANDARIN, RUSSIAN, ALBANIAN, SWEDISH, FRENCH, HUNGARIAN ....

Szóval, mégis igaz... Csak azt nem értettük, hogy miért engedtek be ilyen egyszerűen bennünket. Vagy talán valami rejtett helyről figyelik és fényképezik a látogatókat? Itt, Amerikában az ember sohasem tudhatja. A napokban is voltunk egy nagy fűszerüzletben, ahol az ajtó automatikusan nyílt ki, mihelyt a közelébe értünk. Először azt hittük, hogy belülről valaki udvariasan kitárta előttünk, de nem láttunk egy lelket sem a közelben. Később fedeztük fel a fotocellát, amely működésbe hozta az ajtót, ha valaki közeledett a bejárathoz. Hátha itt is van valami titkos gép, amely szemmeltartja a látogatókat.

Némi szorongással indultunk a HUNGARIAN jelzésű épület felé. Az ajtón magyar felírás fogadott: MAGYAR SZAKOSZTÁLY, alatta: TANÁRI SZOBA. No, ez is nagyon különlegesen hangzik, gondoltuk, visszaidézve középiskolai élményeinket, de azért bekopogtunk, ha már idáig jöttünk. El voltunk készülve a legrosszabbra. Engedély nélkül jöttünk ide be a “kémiskola” szívébe és most itt biztosan szakképzett magyar főkémek ülnek, akik rajtunkcsapnak, kivallatnak, s ha nem tudunk kielégítő válaszokat adni, akkor talán még az Egyesült Államokból is kiútasítanak bennünket.

Egy félelmetes “Szabad!” hallatára benyitottunk. A szobában különleges könyvespolcok, a polcokon különlegesen vastag könyvek. Az íróasztalokon tornyosuló különleges papírtömegek között végre szemtől-szembe találtuk magunkat egy csomó különlegesen békés magyar nyelvtanárral.

A szakosztály vezetője, a magyar “főkém”, egy szociális munkában megőszült tanár, fogadott. Kölcsönös bemutatkozás után jövetelünk céljára tértünk: “Szeretnénk megtudni, mi igaz a “Szabad Nép” cikkéből?”

“Van igazság benne” — mondta a szakosztály vezetője, “mert ez az iskola, hä nem is “kémiskola”, mégis csak különleges iskola”. Különleges azért, mert komoly és konkrét lépést jelent a nemzetek közötti megértés irányában.

Angolok, amerikaiak híresek voltak arról, hogy nem szívesen tanúltak idegen nyelveket, mert az angollal csaknem mindenütt meg tudták érttetni magukat. Angol tolmácsot mindenütt találtak. A tolmácsolás azonban elveszi az érintkezés személyi jellegét s nagyon ritka az a tolmács, aki a szavakon túl az érzéseket is tolmácsolni tudja. A közlekedéstechnika haladásával a távolságok össszezsugorodtak és az Egyesült Államok népe is közeli szomszédságba került a világ többi népével. Először a második világháborúban döbbentek erre rá és akkor vetették el ennek az iskolának a magvát. Az iskola tehát nem “új”, mert japán és kínai tanfolyamok formájában 1941-ben kezdődött, míg ma huszonnégy nemzet nyelvét tanítjuk, 1,400 diáknak.

12