Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-07-01 / 7-8. szám
IRODALMUNK ISMERETLEN GYÖNGYEI Ainohoz MINEK ÉLNI, MINEK TEREMNI? Irta Szabó Dezső Kérdés: Hogy életem rég az oromra ért: Egyedül állok vad sziklák fölött: Úgy fájtam ezt a sárba hullt világot, És a Káinná visszazuhant embert, Megölt nemzetek szörnyű látomását, Égő tetőket a bölcsők fölött, Vérbe fúlt vetést, meggyilkolt anyát, A gép- s a tigrisember kézfogását S romokká tépett templomok fölött A zsákmányfalkák farkas-ordítását. Ma reggel is, hogy újból jött a nap És vak dühén az őrült gépezet Új szörnyűségek robotjára lódult, Hogy legyen új bűn, új tragédia, Szétdúlt tűzhelyek, meggyilkolt szivek: Kérdeztem a lelkemtől: — minek élni, Minek teremni? Szépség, gondolat Kinek kell e vért őrjöngő világban? Mi értelme van, annak, aki lélek? Hol lel társat az, ki ember maradt? Felelet: Elmúlik az orkán S mint egy nyavalyatörős Góliát Elvágódik majd a világ dühe. Kain dorongja önfejére hűli majd... Lesz még szenvedés, de lesz fizetés. Szent és sérthetetlen lesz majd minden nemzet, Bármily kicsiny s a századok szerelme: Annyi vér, szív, agyveló', szenvedés, Annyi szorongás és szent áldozat: Biztonság lesz s nyúgodt, termő jövő. Minden nemzet Isten egy gondolatja. Különös dal, sajátos Istenarc: Istent s az emberi termést rabolja meg, Az egyetemes szent harmóniát, Ki bármelyiknek életére tör. Mindenik nemzet zsúfolt ős talaj, Melyből sajátos Géniusz fakad, Az Alkotó legszebb igazolása. Lesz Béke, Jog: az eke és a gyár, ,Az üzlet és alkotó gondolat Újhitü szent munkában összefog: Az életért és nem a gyilkolásért. Csendes, munkás, termő mindennapok, Szelíd barázdák, szépség, gondolat, Dúsan fakadó nevető család Lesz újra az élet értelme. És Ha nagy jóságú nyári alkonyon, Mikor kalászba ért már a vetés S a közös anya nagy ígérete Közeledik az aratás felé, Az estébe nyúló földek fölött, A megtöretett test szent asztalán Zsoltáros-kéken leng az áhítat S a barna tűzhely egybeölelő Biztonságába hazatért család Elmondta már az estéli imát: Az anya felfogja a kenyeret, Mely test és ige, hit és szeretet S feléje nyúló drága kis kezek Mint madárcsőrök repkedik körül, Az apa pedig mondja csendesen, Mint emlékeztetést, e szent fogadási: Ó, gyermekek, mindenki, ki szeret, Hős, összefog, jogot véd, gáton áll: Tagja a halhatatlan Nagy Hazának És honfitársunk mindenki, ha arcán Az Isten arca kiteljesedett. Ó, Aino, Aino, törékeny virága Az északi rög csoda-erejének, Kicsike Aino, sugározz felém: Hogy tudjak tovább barázdát hasítni, Vetni, gyomlálni, védeni, hogy tudjak: Hinni magyarul, hinni emberül. hitet. A gyönyörű hitvallás a Ludas Mátyás Füzetek' 1940. évi 57. számában jelent meg teljes terjedelmében. Aino 14 éves finn lányka volt, akivel Szabó Dezső 20 éves egyetemi hallgató korában találkozott. Most 40 év távlatából merül fel arca az 5 Szabó Dezső (1879—1945) a kiváló regényíró és politikai gondolkodó csak kevés verset írt. Az \ itt közölt költeményt egy finn lányhoz, “Ainohoz" írta 1940. február másodikán, mikor a finn nemzet hősies ellenállása az orosz Dzsingiszkán hadával i szemben megerősítette benne a jobb jövőbe vetett \ életet már megjárt költő előtt.
