Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-06-01 / 6. szám
“A költöztetés 1946. januárjában kezdődött. Az első magyarországi vonatrakomány elkeserítő látvány volt. A kitelepítetteket teljes élelmiszeradag és személyes poggyász nélkül gyűjtötték össze és éhesen és kifosztva érkeztek meg. A többször közölt tiltakozások eredményeképen intézkedéseket tettek némi podgyász engedélyezésére és minden kitelepítettnek 500 reichsmárkát fizettek.” 21 Kétségtelen, hogy a németek kitelepítése során felmerült nehézségek jó része a magyarországi állapotok következménye volt. Az országot kirabolták a németek és az oroszok s a megszálló vörös hadsereget kellett élelmeznie. Ezek a körülmények nem segítették elő a németek szervezett kitelepítését. A sok mulasztás ellenére, beleértve a kommunista szervezők és végrehajtók visszaéléseit, a Magyarországról való kitelepítés jobb körülmények között lett végrehajtva, mint hasonló akciók más országokban.22 23 24 25 Azt is tekintetbe kell venni, hogy a kényszerített deportáció soha sem lehet humánus a szó igazi értelmében, még ha az útazás alatti fizikai kényelem biztosítva is van és a kitelepített emberek magukkal vihetik személyes holmijuk egy részét.23 A németek kitelepítése során a Kommunista Párt továbbra is a totális deportáció mellett kardoskodott. 21. Lucius D. Clay: “Decision in Germany” (New York, 1950) 313-314. 1. 1946. januárjában a magyar kormány egyezményt kötött az Egyesült Államok németországi katonai hatóságaival az áttelepítés végrehajtásáról. 22. Az idevonatkozó tapasztalatokat a következőképen összegezték: “Az viszont tény, hogy a magyar kormány minden tekintetben kevésbé kegyetlenül járt el a német kisebbségekkel, mint bármelyik más szovjet csatlós. Kísérletek történtek — még ha ügyetlenül és tökéletlenül is — az elmagyarosodott svábok és a többiek közötti megkülönböztetésre. A kitelepítettek több holmit vihettek magukkal, mint a lengyelországi, jugoszláviai, csehszlovákiai, vagy romániai hasonló csoportok. Kevesebb ember pusztult el “munkatáborokban”, mint a szomszédos országokban. Még így is megrázó a történet és az amerikai katonai közigazgatás arra kényszerült, hogy megtagadja további menekült-vonatok Németországba való befogadását az e szállítmányokon uralkodó siralmas körülmények miatt.” “Men Without the Rights of Man”, 11. 1. 23. Az amerikaiak által engedélyezett német lap, a “Neckarzeitung”, 1946. junius 19.-i számában a következő leírást adja: “Magyarország gyorsan halad a németek kitelepítésével. Egyes vonatkísérők önkényes cselekedeteitől eltekintve, a törvény betűjét többnyire betartják. Az internálótáborokban levő “aktivisták” kivételével, azok közül, akik 1941.-ben beléptek a Volksbundba, alig néhány német maradhat az országban. A menekültek tűrhető egészségben érkeznek. A Magyarországról kitelepítetteknek több csomagjuk van, mint azoknak, akik más országokból jönnek: száz kilogram, élelmiszerrel együtt. Ágyneműjük van, konyhai edényeik és némi ruhaféléjük amellett, amit viselnek. Koruk a legfiatalabbtól a legöregebbig váltakozik. A családok nem mindig teljesek. A háborúban résztvett fiataloknak a jelenlegi tartózkodási helye többnyire ismeretlen. Felnőtt férfiak hiányában fiatal asszonyokat vittek oroszországi munkára. Néhányan visszatértek, mások azt remélik, hogy később Oroszországból egyenesen visszamehetnek Németországba.” Ennek a cikknek az angol fordítása megjelent: “Men Without the Rights of Man”, 10. 1. 24. “Szabad Nép”, 1946. július 14. A magyar belügyminisztérium a németországi amerikai katonai közigazgatás képviselőivel folytatott tárgyalásokat az áttelepítések újrakezdéséről. Ezeket a tárgyalásokat 1946. augusztus 22.-én eredményesen befejezték és augusztus 31.-én hozták nyilvánosságra. Ennek az egyezménynyílvánosságrahozatalnak az ideje és módja a legszerencsétlenebb volt a magyar békekűldöttség részére, amely ekkor erős nyomás alatt volt Párisban a 200.000 csehszlovákiai magyar kiűzésének az elfogadására. 25. Clay: (21. sz. jegyzet), 314. 1. A párt újságja bejelentette, hogy “azok, akik a svábok kitelepítése ellen tiltakoznak, helytelen úton járnak ... azok, akik a kitelepítést akadályozzák, gyengítik a demokráciát.” A másik oldalon a Kisgazda Párt vezetői igyekeztek megakadályozni azoknak a németeknek a kitelepítését, akik az elmúlt évek alatt hűek voltak Magyarország ügyéhez. Nem-kommunista lapok, mint a “Magyar Nemzet”, nyilvánosságra hozták a kitelepítés során elkövetett visszaéléseket és szabálytalanságokat. Amikor Nagy Ferenc 1946. február 1.-én miniszterelnök lett, meg akarta változtatni az 1945. december 22.-i rendelet abban az értelemben, hogy egyéni bűnösség legyen a deportálás alapja. Viszont a Kommunista Pórt ezt ellenezte és Szviridov tábornok, a Sz. E. B. ügyvezető elnöke megvétózott minden ilyen helyesbítést. Végül, közvetítő megoldásként, útasításokat adott azoknak az egyéneknek a kivételezésére, akik német anyanyelvűek ugyan, de az 1941-es népszámláláskor magyar nemzetiségűnek vallották magukat és nem vettek részt semmiféle náci tevékenységben. Gyakorlatban sem a rendelet, sem az útasítások nem voltak hatásosak. A kitelepítést a belügyminisztérium felügyelete alatt hajtották végre, azaz kommunista ellenőrzéssel. Az ország gazdasági élete számára szükséges bányászokat és egyéb szakmunkásokat minden körülményesség nélkül mentesítették. Máskülönben a kommunisták által dominált helyi bizottságok döntötték el a kivételezéseket, a háborúutáni párttagságnak megfelelően. A múlt hazafias érdemeit alig vették tekintetbe. Gazdag emberek különösen nehéz helyzetben voltak, mert a vagyonukat akarták megszerezni. Kisgazda politikusok erélyesen közbenjártak a lojális németek érdekében és ilyen akciók egyes esetekben eredménnyel is jártak, de egészben véve, az egész eljárás sok helyen inkább az igazságszolgáltatás karikatúrája volt. Amerikai tiltakozások eredményeként az amerikai zónába való német kitelepítések 1946. júniusában abbamaradtak, azután újrakezdődtek és 1946. végére teljesen megszűntek. Jellemző volt a magyarországi kommunisták magatartására, hogy Rajk László, a kommunista belügyminiszter azért panaszkodott, mert az amerikai hatóságok megállították a kitelepítéseket. A kitelepítések folytatásának a szükségessége mellett foglalt állást és azzal érvelt, hogy földhiány van és a németek vagyonára szükség van a Csehszlovákiából kitelepítendő magyarok részére.24 Ezáltal Rajk egyenesen a csehszlovákok és oroszok kezére játszott, akik a béketárgyaláson összekötötték a csehszlovákiai magyarok kiűzését a magyarországi németek eltávolításával, ugyanakkor, amikor a magyar külpolitika ellenzett bármi ilyen kombinációt. Hála az Egyesült Államok békekűldöttsége támogatásának, a magyar diplomácia legyőzte ezt a kommunista manővert. Clay tábornok emlékiratai szerint Németország amerikai zónájába összesen 168,000 magyarországi kitelepített érkezett.25 Egy hivatalos közleményben az amerikai katonai kormányzó ezt a számot 175,591-re becsülte. Az 1950. szeptember 13.-i németországi népszámlálás 178,100 magyarországi származású németet mutatott ki, de ez magában foglalja azokat a svábokat is, akik a kitelepítés megkezdése előtt menekültek Németországba. Mivel az amerikai zóna 1946. után nem volt hajlandó befogadni a német kitelepítetteket, a deportálások 1947.-ben és 1948.-ban Németország orosz zónájába folytatódtak. A kitelepítéseknek ebben a második szakaszában sokkal több visszaélés történt, mint 1946.-ban. Néhány magyar lap pontos beszámolót adott ezekről a 12
