Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-06-01 / 6. szám
KERTÉSZ ISTVÁN A németek kiutasítása Magyarországról. II. (Tanulmány a háború utáni diplomáciáról.) (Folytatás) Ezalatt a magyar belügyminiszter előkészületeket tett, az orosz kívánságoknak megfelelően, a németek totális kitelepítésére. December 20.-án Gyöngyösi külügyminiszter értesített, hogy a minisztertanács rövidesen tárgyalni fogja a németek kitelepítésével kapcsolatos kérdéseket és ideadta az erre vonatkozó rendeletnek a fogalmazványát, amit épen akkor kapott kézhez. A szöveg első bekezdése így hangzott: “Németországba kitelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.” Igaz ugyan, hogy egy másik bekezdés módot adott azoknak a kitelepítéstől való kivételezésére, akik az elmúlt években aktívan támogattak egy demokratikus pártot, de az ilyen kivételezések maximális számát az egyes községekből kényszerrel kitelepítendő németek 10 százalékában állapították meg. Továbbá Erdei belügyminiszter felhatalmazást nyert egy bizottságnak a kinevezésére, amely végérvényesen döntött a kivételezések kérdésében. Erdeinek a kommunisták felé való lekötelezettségét tekintetbe véve, ez a feltétel csupán azok számára biztosított kivételezést, akik beléptek a Kommunista Pártba vagy valamilyen más módon szolgálták a kommunisták ügyét. Amikor megkaptam a fogalmazványt, először szóban közöltem észrevételeimet a külügyminiszterrel, másnap pedig egy emlékiratot készítettem, amelynek fő pontjai ezek voltak: “1. Ezideig a magyar kormány rendeletéiben és kűlhatalmak felé jegyzékekben következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy elútasítja a kollektív felelősségre vonást és csak azokat a németeket sújtja büntetéssel, akik kifejezett magatartásukkal hűtlenek lettek a magyar hazához. Ez az alapgondolat jut kifejezésre a 3.820/1945. M. E. számú rendeletben, amely elsősorban a Volksbundvezetőket és az önként az SS-be belépetteket, majd a hitlerista szervezetek tagjait, végül a hitlerista szervezetek támogatóit sújtja joghátrányokkal. Ugyancsak ez a felfogás nyilvánult meg a Szovjetunió kormányához f. év május hó 26.-án intézett jegyzékünkben. Ezzel az állásponttal összhangban a magyar kormány az Amerikai Egyesült Államok budapesti miszsziójához 1945. junius 19.-én 30.588/pol.-1945. szám alatt intézet jegyzékben tiltakozott az ellen, hogy a csehszlovákiai magyarság üldözése, a zsidó deportálásokhoz hasonlóan, kollektív eljárással, az egyéni bűnösség vizsgálása nélkül történik. A jegyzék másolatát a Külügyminisztérium tájékoztatásul a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak is megkűldötte. Tekintettel arra, hogy a sajtóban napvilágott látott hírek szerint a középeurópai kérdések rendezésére hívatott illetékes tényezők tévesen vannak tájékozva a magyarországi németek számáról, azért e tárgyban a külügyminisztérium 1945. december hó 1.-én 130/res. Be., szám alatt jegyzéket nyújtott át az angol, amerikai és szovjet kormányok budapesti képviselőinek. A jegyzék ténybeli adatok közlése után a következő kijelentéseket tartalmazza: ‘Ez alkalommal is a demokratikus Magyarország kormánya kijelenti, hogy meggyőződésével ellenkeznék magyar állampolgároknak tisztán ethnikai, származási ok miatt való kitelepítése. Úgy azt, mint a kollektív büntetésnek mindenféle faját helyteleníti. Ezért kívánatosnak tartja, hogy kitelepítés alá csak azok a németek kerüljenek, akik kifejezett magatartásukkal Magyarország ügyét elárulták és a hitlerizmus szolgálatában állottak. Ezek kitelepítését azonban a magyar kormány feltétlenül szükségesnek tartja és kéri, mert ez egyik biztosítéka volna annak, hogy többé a német szellem és német elnyomás ne lehessen úrrá az országon.’ 2. Eltekintve az ilymódon pro foro interno és pro foro externo határozottan leszögezett és elvfeladás nélkül nehezen megváltoztatható álláspontunktól, a rendelet egész konstrukciója és szelleme hű másolata a zsidóellenes magyarországi rendeleteknek. Valószínű, hogy a végrehajtása sem lehetne más. 3. Nemzeti szempontból azonban a legnagyobb veszélyt az rejti magában, hogy a rendelet mintául és precedensül szolgálhat a szomszéd államokban élő magyarság elleni eljárásra. Ez a veszély ma csak Csehszlovákiában imminens, de holnap fenyegethet Jugoszlávia és Románia felől is. Erkölcsi alapunk sem lenne többé a védekezésre, minthogy e rendelettel magunk teremtenénk precedenst a tisztán nemzetiségi és anyanyelvi kritériumok alapján történő kitelepítésre. 4. Ha a német anyanyelvűek és német nemzetiségűek legszélesebb kategóriája alapján indulna meg az általános kitelepítés, akkor félő, hogy később, ha a kitelepítés végrehajtása bármely oknál fogva meghiúsul, előállhatna az a helyzet, hogy itt maradnának a volksbundisták tömegei és kitelepítenénk egy csomó, magát magyarnak valló, német anyanyelvűt, sőt esetleg magyar anyanyelvű magyar álllampolgárokat is. 5. Az anyanyelv már csak azért sem lehet kritériuma a kitelepítésnek, mert a német anyanyelvűek között, kiváltképen a városokban, számos más nemzetiségűek, így különösen zsidók is vannak. 6. Eltekintve a rendeletnek most nem részletezendő jogászi fogyatékosságaitól (pl. nincs jogorvoslat a mentesítés kérdésében a helyi bizottságok által hozott határozat ellen; magyar anyanyelvű magyar állampolgárok kitelepítendők volnának, ha az SS-nek vagy a Volksbundnak tagjai voltak; lehetetlen a községenkénti 10%-os megkötése a mentesítendők arányának; a kitelepítendők vagyonának zárlatát szabályozó 4. paragrafus egészen pongyola és hiányos, stb.) majdnem bizonyosra 9