Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

CSERENYEY GÉZA

A keleteurópai emigráció

ív

(Folytatás)

MAGYAROK *

A bennünket érdeklő emigrációk között a lengyel után a magyar a legnépesebb. Pontos számbeli adatok ugyan nem állanak rendelkezésre, de a becslések általában jóval 100 000 fölé teszik az 1939-óta nyugatra került magyarok számát. Jelenleg hozzávetőlegesen 10 — 15 000-es magyar csoportok élnek Németország, Ausztria, Franciaország Ausztrália, Kanada és az U. S. A. területén. Ezenkívül többezres magyar kolóniákat találunk Angliában, Argentínában. Venezuelában, Brazíliában is.

A magyar emigráción belül folyó tülekedésből arra lehetne következtetni, hogy az emigránsok túlnyomó többsége csak politizálással foglalkozik, pedig a valóságban az emigráns tömegeket a politika egyáltalán nem érdekli és nagyrészüket a megélhetés problémája, vagy a puszta félelem sodorták nyugatra. Az emigráción belül két fő csoportot látunk, az egyik az u. n. nyugatos magyarság, amelyik 1944/45-ben menekült ki, részben egyáltalán nem politizált, viszont egyesek közülük nyíltan szimpatizáltak, vagy együttműködtek a nácizmussal. A másik réteg az 1947-ben megindult emigráns hullám, ebben számszerint szintén a nem politizáló elem dominál, bár e csoport jellegét némileg az 1945-utáni politikai élet szereplői adják. Általában a második emigrációs hullám a „nyugatosoktól“ sokszor eltérő koncepciót vall.

A politikailag „öntudatos“ magyar emigráción belül nagyjából az alábbi irányok különböztethetők meg. A volt nyilasok és velük szimpatizálók csoportja, akik ma is az 1944-es elképzelések alapján állanak. Bírálóik szerint sajtójukból arra lehet következtetni, hogy semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Programmjukra nagyjából áll mindaz, amit a szélsőjobboldali emigrációkról általánosságban mondottunk. Elutasítóan viselkednek minden más politikai elképzeléssel szemben, amelyik nem annyira szélsőjobboldali mint ők. így természetesen a Nemzeti Bizottmánnyal is mereven szemben állanak.

Számbelileg a legnagyobb és befolyás szempontjából lényegesen erősebb a volt Gömbös-Imrédy féle koncepciót valló emigráns csoport, amelyik főleg volt kato*Az alábbiak a szerző egyéni megállapításai, nem pedig lapunk szerkesztőinek álláspontja. Lapunk ettől eltérő vélemények előtt is nyitva áll.

natisztekből, csendőrökből, MÉP-képviselőkből, volt köztisztviselőkből stb. tevődik össze. Nagyjából ők is helyeslik az 1944-es eseményeket, bár a nyilas pártkeretektől határozottan távoltartják magukat. Magatartásuk általában elutasító a háború előtti idők ellenzéki erőivel szemben (szocialisták, kisgazdák,stb.) és méginkább azokkal szemben, akik 1945. után fontosabb politikai szerephez jutottak. Ez a csoport idáig nem szerveződött pártkeretekbe. A Nemzeti Bizottmánnyal szemben is általában elutasítóan viselkednek, viszont sokan közülük, különösen a volt MÉP-képviselők hajlandóak lennének az azzal való együttműködésre, főleg ha a bizottmányba bejutva sikerülne nekik ott a túlsúlyt elérniük.

Külön árnyalatot képviselnek a magukat konzervatívoknak nevező csoportok, akik között a régi világ nem egy jellegzetes hívét megtaláljuk. Ezek általában a fentiekkel ellentétben nem tömegmozgalomként jelentkeznek. Az ide tartozó elemek legtöbbször volt nagybirtokos, kapitalista, diplomata körökből kerülnek ki és jelentékeny egyéni befolyással rendelkeznek. Igen gyakran a Habsburg restauráció mellet törnek lándzsát. Részben tagjai a Nemzeti Bizottmánynak is, ahol Eckhardt Tibor körül csoportosulnak, részben azon kívül vannak mint pl. Radvánszky Antal és a bizottmány kiszélesítésén keresztül szeretnének a konzervatív befolyásnak nagyobb teret biztosítani. Elutasítóan viselkednek ugyan a háború előtti és alatti rezsímek fascistaízű megnyilvánulásaival és németbarát politikájával szemben de ugyanakkor elvetik az akkori ellenzékiek programmját is. Ezenkívül feltűnően sok megértést tanúsítanak a háború előtti idők legkevésbé sem korszerű szociális, társadalmi és politikai visszonyaival szemben. Amig a fenti két csoport inkább az emigrációs tömegekre támaszkodik addig a konzervatívok erejét elsősorban jelentékeny nemzetközi kapcsolataik adják.

Nemzetközi kapcsolatok tekintetében viszont erős konkurrenciát jelentenek számukra az 1945. utáni politikai élet kimenekült résztvevői. Amíg az előző három csoport tagjai nyilasok, nem nyilas szélsőjobboldaliak és konzervatívok minél többet szeretnének átmenteni a régi Magyarországból a holnapba, addig az utóbbi csoport hívei, akik hosszú időn keresztül az ellenzéki oldalon hirdették a régóta esedékes társadalmi reformok szükségességét, nemcsak a kommunizmust utasítják vissza, de a régi Magyarország restaurálása ellen is erőteljesen küzdenek, mivel azt feudálisnak és antidemokratikusnak tartják. Ennek alátámasztására sűrűn idézik a nyugati közvéleményt, amelyik kétségkívül in9