Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-03-01 / 3. szám

súlypont Berlinre tolódott át, az Osztrák-Magyar Monarchia afféle szigetelő közeggé vált a Dunavölgyért versengő pángermán és pánszláv hatalmak közt, s a Monarchia több évtizeden át távol is tudta tartani a Dunavölgyétől mind a pángermán, mind a pánszláv uralmat. A monarchiának azonban szét kellett esnie, nemcsak a háborúvesztés következtében, hanem a háborúvesztés után azért is, mert a dunavölgyi egység érdekét nem tudta összeegyeztetni a monarchia népeinek modern igényeivel.

A pánszláv imperiálizmus hatalmi hordozója a 19. században az orosz cári autokratizmus volt, a 20. században 1917. óta pedig, mikor a cári autokratizmust a még autokratább vörös abszolútizmus váltotta fel, a világhódító moszkovita bolsevizmus. A bolsevizmus ugyanis nemcsak világnézeti, gazdasági, társadalmi és politikai ideológia és szervezet, hanem a pánszláv imperializmusnak világhódító és totális hatalmi formája is.

Száz esztendő alatt csak a hatalmi formák és az ideológiák változtak, a dunavölgyi népeket s Európa és a világ békéjét és haladását fenyegető veszély lényegében ugyanaz maradt: a pángermán és a pánszláv imperiálizmus kielégíthetetlen étvágya. Ma, száz esztendővel a magyar szabadságharcnak orosz — osztrák erőkkel valp leverése után, mind a magyar, mind a dunavölgyi népek lényegében ugyanannak a pánszláv imperiálizmusnak embertelen elnyomása alatt nyögnek, amelynek a 19. századi hordozója 1849-ben eltiporta a magyar szabadságnak zsendülő vetését. Kísérteties történelmi párhuzam, hogy még a két autokrata, hatalmi vetélytársnak, a 19. századi osztrák császári és orosz cári abszolútizmusnak szövetsége is megismétlődött, a dunavölgyi népek elnyomása céljából, amikor Hitler és Sztálin szövetségre léptek egymással.

A világ már a század elején felismerte a pángermán veszélyt, amely imperiális céljaival nemcsak a dunavölgyi népeket, hanem Európa és a világ békéjét is fenyegette, de nemcsak az első, hanem a második világháború idején is sokkal kevesebb érzéket mutatott a pánszláv imperiálizmus veszélyének felismerésére. Anglia és Franciaország kormányai ugyanis már 1915- ben hivatalos Ígéretet tettek a cári kormánynak, hogy Oroszországnak a győzelem után szabad kezet biztosítanak az Osztrák-Magyar Monarchia területén, sőt Moszkvának Konstantinápolyhoz való jogát is kifejezetten elismerték. Hogy az a pánszláv uralom, melynek sztálini korbácsai alatt a dunavölgyi népek 1945. óta szenvednek, cári formájában már 1918-ban be nem következett, elsősorban annak következménye, hogy a bolsevista Oroszországnak nem volt ereje behajtani azokat az Ígéreteket, melyeket a nyugati hatalmak a cári Oroszországnak tettek.

Egy évszázadnak lényegében megismétlődő katasztrófái arra kell intsék a dunavölgyi népeket, hogy szabadságuknak és függetlenségüknek oltalmát, békéjüknek és haladásuknak biztosítékát sem a germán, sem a szláv hatalom szárnyai alatt nem kereshetik, mert bármelyikhez csatlakoznak, csöbörből vödörbe esnek és képtelenek megőrizni elhatározásuk szabadságát. Szabadságuk és függetlenségük, haladásuk és békéjük, sőt nemzeti létük érdeke parancsolóan arra utasítja őket, hogy összefogásukban keressék az erőt, mely az eddigi katasztrófák megúj rázásától megmentheti őket. Erre a problémára is Kossuth államférfiúi lángesze bocsájtott először tiszta fényt, amikor a dunai konföderáció eszméjét kigondolta. Ennek a kossúthi tervnek részletei ugyan elavultak, de eszméje száz esztendő alatt se vesztett időszerűségéből.

A dunai népek egysége azonban, akár federáció, akár valaminő régionális egység-organizáció formáját

10

fogja felölteni, csak akkor érheti el célját, ha a történet tanulságait követi, vagyis, ha: 1. a népi önrendelkazés jogát az újjárendezés alapvető elveként elismeri;

2. ha sem szláv, sem germán többségű nem lesz, mert ez esetben egyenest az elhárítandó veszélynek dolgozna elébe; 3. ha egyenlőjogú népek szabad szövetkezéseként működik, s 4. ha az imperiális és extenziv nacionálizmus kiküszöbölése mellett, föltétlenül tiszteletben tartja a dunavölgyi népek ősi, nemzeti kultúr-egyéniségeit.

Zárjuk le a történelmi párhuzamokat azzal, hogy fölidézzük Kossuth 1851-52-es amerikai útjának emlékezetét, melyet az idén ünnepel Amerika magyarsága. Kossuth nemcsak azért jött Amerikába, mert az amerikai kormány meghívta, hanem főleg azért," mert az amerikai nép az emberi testvériségnek szellemében és a demokratikus nép jogok egyetemességének nevében nyíltan elítélte a magyarságot elnyomó zsarnok-hatalmat és forró szolidaritását nyílvánította a letiport magyar nép és igazságos ügye iránt. Kossuth nem Amerika egyik vagy másik pártjához, hanem minden amerikai csoporthoz, az egész amerikai néphez intézte segítségkérő szózatát. Kossuth személyében a magyar nép találkozott az amerikai néppel. A magyar nép 1848-49- ben ugyanazokért a szabadságeszmékért ontotta vérét, amelyekért Amerika fiai — kivétel nélkül minden háborújukban — harcoltak. Az azonos eszményekért kiömlött drága vér teremtett íratlan szövetséget a magyar és az amerikai nép között. Száz esztendővel ezelőtt azonban inkább az eszményeknek közössége, mint a reális politikai és gazdasági érdekek azonossága fakasztott testvéri érzelmeket a két népben egymás iránt. Az 1848-49-es szabadságharc leverése közvetlenül nem érintette Amerikának gazdasági és politikai érdekeit, s az osztrák hatalom elnyomó uralma közvetlenül nem sértette Amerika jelenét és jövőjét. Ma, a bolsevista pánszlávizmus elnyomása idején azonban a magyar és amerikai nép között nemcsak a közös eszmények, hanem az alapvető gazdasági és reálpolitikai érdekek is szolidaritást teremtenek. A pánszláv bolsevizmus világhódító szenvedélye Amerikának legsajátosabb egzisztenciális érdekeit is közvetlenül veszélyezteti. Ezért az elnyomott dunavölgyi népek reményét ma joggal izmosítja az a tudat, hogy a világuralomra törő bolsevista pánszlávizmussal szemben Amerika egzisztenciális érdeke is összefüződik az ő felszabadításuk ügyével. Mi pedig, akik az amerikai nép jóvoltából e szabad országban élhetünk, napról napra tapasztaljuk, hogy az amerikai nép megértette,. hogy a szerencsétlen keletközépeurópai népek borzalmas sorsa az isteni Gondviselésnek irgalmas, mert idejekorán felhangzó memento ja a még szabad világ népeihez: a Ti jövőtök előképét láthatjátok a vasfüggöny mögött, ha hatalmatokat a zsarnok ellen nem használjátok; vagy megmentitek a világ szabadságát vagy a saját szabadságotok is veszélybe kerül!

A keresztény nyugati művelődés védelme tekintetében Amerika ma —• világméretekben — ugyanazt a hivatást tölti be, mint a 16. és 17. században — európai méretekben — a magyarság, mikor a nyugati keresztény művelődést megsemmisítéssel fenyegető keleti izlámizmus hullámait felfogta. Ha a 16. és 17. században nem lett volna magyar helytállás, akkor a kereszt helyére Nyugaton is a félhold került volna. S ki merné tagadni, hogy ha ma nem volna amerikai helytállás, akkor az európai kontinensen már mindenütt vörös csillag uralkodnék? Ma Amerika a kereszténység védőpajzsa. Az amerikai népnek ez a világtörténeti hivatástudata adja a reálitás aranyfedezetét a kossúthi krédónak: Hiszünk a leigázott népek felszabadulásában, mert van Isten az égben és van Amerika a földön!