Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-02-01 / 2. szám

VASFÜGGÖNY MAGYAR DIÁK — SZOVJET ISKOLA A magyar népköztársaság hivatalos fórumai meg­húzták a vészharangot a magyar ifjúság mai állapota felett. A Szabad Nép és a nevelésügyi szaklapok egy időben hangoztatják: „Baj van a magyar ifjúsággal; kevés a szervezett ifjú, a szervezett DISZ-tag, kevés a továbbtanuló, lelkes kommunista diák!“ A Szabad Nép nemrég kommentálta felháborodott hangon a tényt, hogy a Pártnak magának 'több tagja van, mint a DISZ-nek, az ifjúsági tömegszervezetnek. Ma már aggódó beszámolók jelennek meg a magyar diákság meg nem felelő fejlődéséről, közömbösségéről. Kovács József értekezik a „Köznevelésben“ a ma­gyar iskolaügy állásáról. Meglepő őszinteséggel vág bele beszámolója kezdetén a téma velejébe: „Az isko­lai spontán jelentkezések és népgazdaságunk szükség­letei között jelentős aránytalanság áll fenn“, vagyis, magyarul: kevés diák jelentkezik továbbtanulásra a felsőbb iskolákban. Az aránytalanság pedig azért van — elmélkedik a szerző — mert rosszak az agitációs módszerek, rossz a felvilágosító munka. A diákokat lélektelenül irányítják az iskolákba, választási lehető­ségük nincs, az irányított diákok örömtelenül látna« a munkához. Pedig a magyar ifjúság ma sem kevésbbé tanulni vágyó. Bizonyítja ezt lelkesedése, amellyel az orvosi — -és műszkai főiskolák felé fordul, ahol politika mentes szakoktatást remél. Olyan tudást akar szerezni, amely­nek nem árthatnak a politikai viharok. A magyar műszaki iskolák túltelítettek — panasz­kodik a „Köznevelés“, Kovács József bevallja, hogy a nem műszaki főiskolákra, a Pedagógiai Főiskolára, „de még az Egyetemi Orosz Intézetre is alig akad jelent­kező.“ Emlékezünk az Egyetemi Orosz Intézet megszületé­sére, hatalmas méretű kibővítésére. Emlékezünk Ortu­­tay Gyula miniszter úr beszédére, aki rajongó képzele­tével, az Orosz Intézet helyén, már külön Orosz Egye­temet látott. Megérkeztek akkoriban Budapestre a nagyszerű szovjet professzorok, de nem érkeztek meg kellő számban a diákok. A nemzeti szocialista terjeszkedő politika virágkorá­ban sem jutott odáig, hogy Budapesten német egyete­met alapítson. Ami nem sikerült a nemzeti szocialis­táknak, azt egyszerű rendelettel megvalósította a szov­jet, de általános, passzív ellenállásával megbuktatta a magyar ifjúság. Professzorokat hozatni, új épület­­szárnyakat huzatai, kényszer hallgatókat az Intézet­be irányítani, ehhez értett a rendszer — az odairányí­tott hallgatók azonban sorra megbuktak és lelkes je­lentkezőkben állandó maradt a hiány. A kommunista kormány nem érti meg, hogy a ma­gyar ifjúság azért nem iratkozik be ezekbe az isko­lákba, mert tiltakozik a lelki kényszer, az egyhangú, unalmas, elfogult politikai nevelés ellen. A régi rendszer rosszul fizetett, mostoha gyermekei voltak a magyar nevelők. Pedagógusban még sem volt sohasem hiány. Telve voltak a pedagógiai főiskolák. Ma, alig akad jelentkező, hiába hirdet minden megyei iskolai bizottság a felvételre munkaversenyt. Rákosi Mátyás születésnapjára felvételi munkaverseny-igére­­tek százai hangzottak el, az Intézetekbe mégis alig akadt jelentkező. Az új rendszer által ígért anyagi előnyök csábítását elbuktatta a kötelező, korlátolt tu­dáskörtől való irtózás. A középiskola — régi felfogás szerint — arra hiva­tott, hogy felkeltse az ifjú ember érdeklődését a to­vábbtanulás, a magasabb tudományok felé. A mai ma­gyar iskolarendszer kiöli ifjúink lelkében az önálló gondolkodás készségét. Nem hatolhat a diák a kérdés mélyére ott, ahol felégetett könyvsorozatok, politikai, történelmi hittitkok állítják meg érdeklődésének útján. Nem érdeklődhetik, mert túlzott kérdezősködés esetén, a szabotázs vagy konspiráció réme leselkedik körülötte. Fiala Róbert a „Formalizmus a számonkérésben, formalizmus az osztályozásban“ című cikkében meg­állapítja, hogy a magyar diákokat nem nevelik önál­lóságra és bizonyítja, milyen alacsony a mai közép­iskolai tanítás nívója. Érettségizett diákok, volt jó ta­nulók nem tudták megoldani az V. gimnazistának való anyagot. Nem csoda, mert a legrosszabbul szerepelt diák, Szabó József azért kapott érettségijén általános ötös érdemjegyet, mert lelkes szorgalmú titkára volt az iskolai DISZ mozgalomnak. Bár a kormány nem ta­karékoskodik a rendszabályokkal, munkaversenyt, „ta­nulj ma többet, mint tegnap“ mozgalmat, Rákosi Má­tyás felajánlást hirdet, de hogyan lehetnek hatásosak ezek a rendszabályok és kezdeményezések, ha az isko­láknak nemcsak tanulói, de tán méginkább tanárai szörnyű lelki válságokat kell, hogy átéljenek. Lélekben még felelőtlen diákok között elvegyülve él a tanár, a pedagógus, akinek az életért, a megélheté­sért kell tanítania. Tanítania kell a Szovjetunió imá­datát, a materializmust, a nyugati élet gyűlöletét. Szo­morodott szívvel gondolunk a Tolna megyei Dúzs fa­luba való szegény tanítónőre, akit keményen korhol a „Köznevelés“. „A dúzsi tanítónő, akinek természettudományos vi­lágnézetet kell az iskolában tanítania, aki tud az új szovjet tudományos eljárásról, szükségét érzi annak, hogy résztvegyen egy körmenetben és azon való rész­vételre bírjon, vele együtt, több úttörőt is ... Két egy­mással szembenálló magatartás“ — állapítja meg a lap. Két egymással szembenálló kényszer: a meggyő­ződés és a megélhetés kényszere áll szemben a dúzsi tanítónő és annyi más társa lelkében. Gubi Miklósnénak „Egy szovjet iskolában“ című el­képesztően ostoba beszámolója szerint a Szovjetunió nevelői már nem ismernek hasonló lelki vívódást. Tökéletes tanárok, tökéletes iskolákban, tökéletes diá­kokat oktatnak. „Alig titkolható irigységgel és cso­dálattal figyeltem a szovjet diáklányokat“ — írja. „A moszkvai kisleányok számára az élet és a tanulás nem külön fogalom, ezek a moszkvai gyerekek nagyszerűen tanulnak.“ Ezek a moszkvai gyerekek bámulatosan tudnak dolgozni — állapítja meg máshol — ezek a tanárok bámulatosan tudnak* tanítani.“ „A szovjet gyermekek vérévé vált a kultúra szeretete, a szovjet ember nem tudja elképzelni az életet tanulás, olvasás, művészet nélkül. A magyar diákok szeretnek céltala­nul ődöngeni az utcákon. Moszkvában ilyet nem látni, hasonló korú szovjet gyermekek ott ülnek szabadide­jükben a könyvtárakban, vagy tanulnak, de mindig alkotnak valamit.“ Ó csodálatos nemzet, csodálatos ország! De minő gonosz varázslat változtatta át hozzánk küldött fiait primitiv pusztai emberekké, durva rablókká? A magyar ifjúság megismerte az orosz nép igazi ar­cát. Nem kér fiaiból, mint ahogy nem kér erőszakkal átültetett kultúrájából, iskoláiból sem. 22

Next

/
Thumbnails
Contents