Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-02-01 / 2. szám

BORSHY KEREKES GYÖRGY Gondolatok egy amerikai hálaadásnapi beszédből Vagyunk így páran Magyar Amerikában — Ady , Endre szavaival élve — úgynevezett „Muszáj Herku­lesnek, akiknek hivatalból szinte több közéleti tiszt­séget kell betöltenünk, mintsem számunkra (s talán mások számára is) kívánatos. Ide például az Amerikai Magyar Református Egyesület köszöntését hozom, mint annak titkára, az Amerikai Magyar Szövetségét, mint annak egyik igazgatója, az Amerikai Ma­gyar Segély-Akcióét, mint annak ügywezető bizott­sági elnöke s az Amerikai Magyar Népszaváét, is, mint annak jelenleg még főszerkesztője. Sok ez egy embernek. Az átadással igyekszem is megszabadulni az üdvözlések terhétől s ha szabad, majd csak úgy szólok, mint egyik tagja, papja és alapítója annak a Független Amerikai Magyar Református Egyháznak, melynek perth-amboyi gyülekezete Hálaadás-napi beszédre hívott. Így majd könnyebben folyik a szó, közvetlenebbül és őszintébben, mert viselt tisztségeim között ezt érzem legállandóbbnak, egy egész életre szólónak. Itt nem kerülök évente, vagy három-négyé­­vente választás alá. Az én Uram 27 esztendővel ezelőtt küldött erre s csak ő hívhat vissza tőle. ☆ Csak az az egyén vagy közösség méltó az életre, melynek hivatástudata van. Áll ez ránk, amerikai ma­gyarokra is. És épen most, amikor Kossuth Lajos itt­­jártának 100. évfordulója alkalmából majd felfigyel ránk e nagy, szabad hazánk népe: minden eddiginél nagyobb mértékben kell előragyogtatnunk a magyar keresztyéni hivatástudatot, sőt kűldetéstudatot. Ez azonban megtisztulást feltételez. Komoly Istenhez-for­­dulást, példás életet, kicsinyes féltékenységek, irigy­ségek, gyalázkodások levetkezését. Készen vagyunk erre?... ^ Az öreg kollégiumnak, ahol valamikor tanultam „Óra et labora!“ — (Imádkozzál és dolgozzál!) volt a jelmondata. Küldetés-tudatunkat ennek a két igének gyakorlásával erősíthetjük fel csupán. Isten és a sajat erőnk s nem a „régi dicsőség“ az melyre támaszkod­hatunk. ^ Nagy büszkeségünk István király, ki alatt keresz­tyénné lettünk — Szent László, a keresztes lovag — Nagy Lajos, ki alatt négy tenger mosta származásunk földjének partjait — Hunyadi János, a törökverő Igaz­ságos Mátyás, a népkirály, Bocskay, Bethlen, Rákóczi, a szabadsághősök, Kossuth, az újabb kor próféta ál­­lamférfia. ök a múlt. Ez a múlt azonban csak példa lehet és nem tőke, aminek kamataiból élni akarnánk. Becsületes ember maga keresi a kenyerét s nem az apjáéból él... Nekünk a magunk erején kell felemel­kednünk. ^ A történelemben először esnek egybe a magyar cé­lok s új hazánk, sőt az egész szabad világ külpolitikai céljai. Most kell megemberelnünk magunkat s kigyó­gyulni abból a szinte krónikus betegségből, mely azt nyögdécseli, hogy ez a világ „tartozik nekünk“. Ez a világ nekünk, jelen kor magyarjainak, semmivel sem tartozik. Mi tartozunk ennek a világnak és főként ma­gunknak azzal, hogy tisztes, munkás jelenünkkel mél­tóvá tegyük magunkat a szabad népek jövendőjére. * Dolgoznunk kell. Erősen dolgoznunk ezért a szebb magyar jövendőért. Dolgoznunk nem azért, hogy annak gyümölcseként aztán babérjainkon elpihenjünk, ha­nem pihennünk is csak azért, hogy minél többet dol­gozhassunk érte. Üj Magyarország nem lesz azért, mert volt valamikor egy Szent István, vagy Kossuth Lajos, de igen is lehet akkor, ha új hősöket terme­lünk ki sorainkból. Üj nagyokat a ma még kicsinyek közül. ^ A Trianon ólai magyar tragédiának furcsa járu­léka a zászlódarabolás. Az egybeszövött három színből előbb kitépték a fehéret, aztán a zöldet, aztán a vö­rössé vérezett pirosat, egyszínűvé akarván mázolni a nemzet életét. Ám tegye, akit lelke rávisz. Mi azonban, amerikai magyarok, azt az ékes zászlót három színé­vel egybeszövötten vagyunk csak hajlandók látni, i ahol lehet — szolgálni, és nem különtépetten. Nem vagyunk beboríthatok külön-külön sem a fehérrel, sem a zölddel, sem a vörössel, sem a kölcsönzött sárgával avagy feketével. Legkevésbbé pedig a sárgafeketével. Meg vagyunk elégedve a régi trikolórral s új ameri­kai piros-fehér-kékünkkel, melyből a zavartalan bol­­doság kékjét szeretnénk felderülve látni a magyar gló­bus fölött. fa A magyar politikai tenger hullámi az utóbbi évek alatt nagyon közel kerültek partjainkhoz, örvényeket és felszín alatti áramlásokat kell észrevennünk rajtuk. Mi azonban a biztos parton vagyunk, öngyilkosság lenne ebbe az áradatba vetni magunkat. Ki kell és ki fogjuk várni, amíg az örvények elsimulnak s amíg a jövő magyar élet hajója biztosabb tengeren haladhat a rév felé. Addig is azonban a hajótörötteket mente­nünk kell. fa A magyar jövendőért folyó önzetlen munkánkban minket pártok, mozgalmak, frakcionális programmok, személyek nem érdekelnek s azokhoz szekerünket kötni hajlandók nem vagyunk. A magyar kérdést mi szintézisben látjuk s csak így vagyunk hajlandók se­gíteni és ha kell, szolgálni azokon a határokon belül, miket számunkra amerikai polgárságunk állít. Nem a napipolitika, hanem az örökkévalóság jegyében. Ha így kellünk: készen vagyunk. Ha nem: a felelősség a disz­harmóniáért nem minket terhel. ☆ Ma hálaadási ünnepre gyűltünk. Sok okunk van rá, hogy hálát adjunk a Teremtőnek, ki arra méltatott, hogy a szabad magyarság előképei, prototípusai le­hessünk. Szabadon imádkozhatunk, gátlás nélkül dol­gozhatunk. Mindenek fölött ezért a két nagy áldásért dícsértessék az Üristen. <er. 3

Next

/
Thumbnails
Contents