Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-01 / 1. szám
,,Nem lesz itt baj!“ — mondta a puritán Miniszterelnök s Hitlerhez repül. Mert ő okos, ö átlát a szitán: Jámbor a farkas, vérnek nem örül! A békepipát négy nagy indián Elszívta és a státusférfiú Londonban termett egy kis cédulán. Hitler de jó s a Duce nem hiú! Szép szót a bomba hamar követi. A menny égő fedője ráborul S az óvárost magjáig szétveri Szent Pál körül a villámháború. ötvenként templom . . . Több is lesz talán. A vörös éj úgy szeret festeni: Mentőre, holtra rácsot vet a láng. Csíkosak, mint a tűz fegyencei. A nép kibírta. Ez az élete. Tücsökzenét hallgatna, azt hiszem. De csapásait gyűjti ellene A máglya, pestis. Blitz, történelem. ☆ Van egy forrás, tele vérrel. Kútfeje az Irgalom, Föl-fölszakad kopár éjjel. Ha a Létet tagadom. Félhalottan börtönében Bernardone szent fia Tudta, hogy a föld is éden S így kell magasztalnia. Angyalokkal egy a sorsunk. Harc az életünk tehát, Sátán ellen jól forogjunk Parancsolja szent Bernát. Van Kegyelem, szép az élet, Hogyha jó harcban telik, Mikor ezt a törvényt érted, Menny hatalma megsegít! ☆ A Házsongárdban nem száll több levél, Halottak napján szép aranyhalál, Egy gyermekéden búvóhelye az. Amit a férfi véled megtalál. E kőkoporsók közt még dúl a harc. Amelyben szívem vélük osztozik: Arator, Kálvin és Dávid Ferenc Nehéz örökség, perlő és sok is. Jeltelen sírt seper egy szilvaág S a vágy a bujdosóban megmarad, Hogy négy vállon úsztatva visszatér Feketefátylas ívlámpák alatt. De addig csak azért is élni kell. Előbb a Hét Domb töltése mögött, Döglött macskával, amit két suhanc Éjjel egy szentkép alá kötözött. Árván kötélre vágytam magam is, Amíg derűs, pokolverő alak Szent János napján, bárányai közt A dómkapuban újraláttalak. És élni, ahol voltam nagydiák S a fák szíve is versütemre ver, Szobámban rajzszögön az ősapák: Laforgue. Nerval, Rimbaud, Apollinaire, Azt hittem volt: elemző nagy eszük A Rossz világelvével is dacol. Értelmen kívül szentség kell ahhoz. Szent indulat. S e nép most ugarol. Marad a tengeren egy sziklahát Emelni szárán lankadó hitem, Hector hitét, hogy jobb a keselyű. Mint görög kézből szolgakegyelem. Az ember rossz. De meg is menthető. A két Latorból egy az ég fia. Add vissza emberméltóságomat Utolsó sziklaváram, Anglia! ☆ Hamlet úrfit az apja Elküldte Albionba, Mert ottan, mondá. a bolondok Bolondnak nem okoznak gondot. Garázs fölött fészek. Házak előtt rétek, Londonban így élek S félek . . . félek . . . félek . . . (Uram, milyen dall parancsol. Alkalmit a Festivalról, Vagy a tengerről, ami lángol. Rettentő dunkerki csatáról f . , .) Köszönöm. Köszönöm szépen. Nagyon szépen köszönöm . . . (Milyen nehéz a rézpiculájuk!) Lapunk e helyén szokásos elbeszélés helyett ezúttal az emigrációban élő kiváló költő e hoszszabb versciklusának első megjelenését kívántuk lehetővé tenni.
