Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

Jó marok kelletik tüstént Ausztráliában,

Tagadtad tollal az önkényt. Nem volt hiában!

Ragadd meg mostan az ásót Fertőtlenítve,

Múzsáktól elhívatásod Eképp telik be.

Még áll szép partja, dómja Ügy kelleti magát,

A sírgödör lakója Csupán a sok barát.

A Clauserie des Lilasban Egyik sem ül helyén. Bandit tíz éve láttam $ nem láttam többet én.

Pusztulj Európa nyakáról. Eredj, de rögtön,

Hordót guríthatsz akárhol. Jobb, mint a börtön.

Nőd neve? (lánykori persze)

S mi az apádé?

Vérbajodat ki kezelte?

Nem is volt? pláne!

Húsz fog még sok is e korban S edzett a hasfal.

Nesze egy prices a hajóban. Mehetsz azonnal!

Tudok a sok halálról. Párizs nem tudja ezt.

A visszanyírt platánsor Üj évszázadba kezd.

Síremlék minden emlék A Szent Mihály úton.

Az Alvilágban lennék Talán, csak nem tudom?

Nézd. szívem égi kedvvel Még ifjú városod.

Míg bolygó szellemekkel Vén kedvem társalog.

dt

Milyen kemény az ország csontozatja.

A szobrász istenarcnak bontogatja S kalózbarlangnak bontja szét a tenger.

Ma hízelgőn és holnap fergeteggel. Rablóvezérnek jár királyi kripta.

Szegény halász a hálót igazítja . . .

Genova, Turin, francia határ,

Elmúlt három év, múlik a nyár,

Firenzében éltem.

Via Fiúmében S féltem . . . féltem . . . féltem . . .

[Uram, milyen dalt parancsol.

Dongót a Dunstan harangról Vagy hősit Henrik királyról.

Azincourti véres csatáról? . . .)

Az énekes szusszan egyet s átmegy Francia országba.

Normannokról ótorony.

Arra néz az ablakom,

Márványangyal mosolyát Próbálgatja mind a lány.

Apátsági harangszó,

Fiatalság, patakzó,

Szesszel égő éjszaka.

Galliában Afrika Költőtermő tér felett Volt időket költöget.

☆

Párizs kétezer éves.

Nálam fiatalabb,

Arca, két keze véres,

De hamva megmaradt.

A könnynek hüs a vége.

Kis szél jő, fogdosó.

Kerül a holt helyébe Űj költő s bujdosó.

A Luxembourgi rácson Feléd oson egy ág,

Ez volt az ifjúságom S ez most a túlvilág!

☆

Tavaszelő, hideg fü.

A lányon téli kesztyű.

Tar gallyai a fáknak Címerbetűkbe álltak.

Pecézök közt a Szajna Kertelgető szalagja, Bárkákból lomha tábor Úszott le Flandriából.

Az erdőszéli alkony Került, hogy ne zavarjon, Csillag nőtt homlokára, Rózsás volt minden ága,

Míg füzesén a völgynek Holt párok készülődtek. Mert túl a gumigyáron (Hunyt szemmel egyre látom) Mint csók után a sóhaj Készült egy ködhajóraj. Hogy gleccsertókon átal- Keljen a néma bállal S oly kinccsel, ami nem kell: E porladó szívekkel.

„Ha volt hajótok, mért nem Szöktetek Citerébe?“ — Kérded . . . Hát ez a titka:

A lányt egy költő írta S a verséből rabolva Fektettem oldalamra.