Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-09-01 / 9. szám
saját emberüknek gondolták, akinek az európai demokratikus komitéhez való csatlakozását is biztosra vették, annyira, hogy következő pártrendeleteiket már Kossuth, Mazzini és Ledru-Rollin nevében számították kiadni. Az első csalódottság dacára is remélték azonban, hogy Kossuthot a kényszerhelyzet fogja táborukba sodorni. 6 Kossuth tisztában volt mindezekkel és jól tudta azt is, hogy már marseillei megállója előtt (1851 szept. 26—30) az volt a vörösök titkos megállapodása, hogy őt eszközül fogják felhasználni a Bonaparte uralkodóház megdöntésére, úgy, hogy a partraszállásával adott bármilyen alkalmat teljes mértékben ki fogják használni erre a célra.7 Abban a kiáltványában, amelyet Kossuth szept. 28-án a francia néphez intézett, a köztársaságot éltette, dacára annak, hogy Franciaország akkor királyság volt. A francia radikálisok ezen az alapon gondolták, hogy Kossuth az ő emberük. “Mi republikánusok, forradalmárok, szocialisták vagyunk, következésképp Önhöz vonzódunk” — írták abban az emlékiratban, amelyet küldöttségük már Anglia földjén adott át Kossuthnak, nem tudva, hogy Kossuth pár nappal előbb már ott kijelentette, hogy: “Magyarországon nem találtak otthont azok a társadalmi elméletek, amelyeket a magántulajdon biztonságával összeférhetetlennek tekintenek. Nekünk magyaroknak semmi közünk ezen tanhoz, mert nincs rá szükségünk. Magyarország lényegében földmívelő ország . . . így hát nálunk nincs szükség a szocializmusra és kommunizmusra, két olyan dologra, amelyekről, bármennyit tanulmányoztam őket, nem nyertem tiszta képet ...” 8 Az amerikai sajtó, a hivatalos és politikai körökkel együtt természetesen élénk figyelemmel kísérte Kossuth Ahglia szereplését. Az Egyesült Államokban megértették azt, amit a radikálisok sem akkor, sem azóta nem értettek meg, hogy hogyan éltetheti valaki Franciaországban a köztársaságot, a királyság idején és a királyságot Angliában, hogy hogyan gondolhatja valaki az alkotmányosságot és szabadságot összeegyeztethetőnek a királyságban és köztársaságban egyaránt. Kossuth ennek teljesen elfogadható magyarázatát adta már angliai beszédeiben. Sem a liberális Angliában, sem az Egyesült Államokban senki sem látott ellenmondást abban, hogy ugyanaz a férfiú mindkét kormányformában megtalálhatja az alkotmányosság és szabadság biztosítékait. Kossuth angliai szereplése épen ezért általános megelégedést keltett az Egyesült Államokban is és lényegesen hozzájárult ahoz, hogy fogadtatása olyan páratlan külsőségek között történjék meg. Itt a szocializmus és kommunizmus még ködösebb fogalom volt, mint Angliában. Forradalomról, államrend felforgatásról, kormányforma változtatásról itt szó sem volt, nem úgy, mint a forrongó francia földön. S ha talán csak udvariassági okokból, volt is valami abban, hogy az amerikai kormány meg akarta kímélni az egyes európai államokat a Kossuth partraszállásával történhető kellemetlenségektől, angliai magatartása minden további aggodalmat eloszlatott. Amit Kossuth tett, az voltaképen gyökeres leszámolás volt azzal a kellemetlen és általa sohasem kívánt árnyékkal, amely vagy három esztendő óta állandóan kisérte. Ő, akinél jobban senki sem ismerhette a magyar szabadságharc nemzeti jellegét, nem kereste azt a támogatást, amit a külföldi vörös radikálisok igyekeztek ráerőszakolni. Marx és Engels rövidéletü lapja, a “Neue Rheinische Zeitung”, amely 1848 junius 1-től 1849 május 19-ig jelent meg, egyik 1849 januári számában így irt róla: “Hosszú idő óta először találunk igazi forradalmi jellemet, férfiút, aki népe nevében a kétségbeesés küzdelmének keztyűjét fel merte venni, aki nemzete számára Danton és Carnot egy személyben. — Kossuth Lajost.” 9 (A cikket Engels írta.) Ugyanez a cikk ezt mondja: “Ha a magyarok civilizáció tekintetében el is maradtak a német-osztrákoktól, politikai tevékenységükkel az utóbbi időben azt a késést fényesen behozták. 1830-tól 1848-ig Magyarországon élénkebb volt a politikai élet, mint Németországban és a magyar alkotmány feudális formáit jobban használták ki a demokrácia javára, mint a délnémet alkotmányok modern formáit. És kik álltak itt a mozgalom élén? A magyarok. Kik támogatták az osztrák reakciót? A horvátok és a sziavonok.” Kossuth Amerikában van akkor, amikor a New York Tribune-ben 1852 április 9. keltezéssel Kari Marx neve alatt megjelent cikkben ezeket olvassuk: “Ismeretes, hogy nem vezet a magyarok iránt ellenséges érzelem. Harcaik idején pártjukon állottam; azt is bátran állíthatom, hogy a mi újságunk, a Neue Rheinische Zeitung bárkinél is többet tett a magyar ügynek Németországban való népszerűsítésére, mert megmagyarázta a magyarok és szlávok harcának természetét . . “ Kossuth aligha tudott a jelentéktelen német laptól kapott támogatásról s egész bizonyosan nem kért belőle, főképen abból a “magyarázatból” nem, amely Marx és Engels kényszerzubbonyába akarta beleszorítani a magyar nemzet haza- és szabadságszeretetéből fakadt, rákényszerített szabadságharcot. Viszont jól tudta, hogy a kéretlen “támogatás” révén árnyék hullott az ő személyére és célkitűzéseire. Tudta, hogy legalább is egy ideig, erélyesen és hangosan kell tiltakoznia a néha burkolt, néha nyílt vád ellen, amely őt mint megalkuvást nem ismerő, elvakult és hajthatatlan forradalmárt, minden fennálló társadalmi rend ellenségét és minden létező államforma felforgatóját igyekezett feltüntetni. Kossuthnak ez a személyes tiltakozása egyúttal azt a célt is szolgálta, hogy a magyar szabadságharcról alkotott téves külföldi véleményeket helyreigazítsa. Kétségtelen, hogy a nyugateurópai forradalmi kísérletekben túlságosan sok volt a radikális és szocialista elem, ami egyúttal sikertelenségük egyik legfőbb oka is lett. Míg a magyarok nemzeti szabadságharcát, amely valódi háború volt, az orosz túlerő megjelenése szüntette meg, addig a nyugateurópai forrongások sikertelenségének és aránylag könnyű elnyomásának egyik főoka az volt, hogy a bennök túltengő radikális szocialista jelleg elriasztotta a liberális gondolkozású, a reformokat őszintén akaró, de lényegében hazafias és vallásos érzésű polgári tömegeket, amelyek pedig épen számuknál és értelmiségüknél, valamint a társadalomban elfoglalt fontos helyzetüknél fogva, épen azokban az országokban, a haladó mozgalmak gerincévé válhattak volna. Általában nem volt könnyű, különösen más, távoli országokból figyelve az eseményeket, meglátni az egyes népek küzdelmeinek ilyen speciálisan külömböző jellemvonásait. A forrongó országok szomszédsága alapján a 6 7 * 9 10 11 6 New York Tribune, Nov. io, 1851. 7 New York Courier and Enquirer, Nov. 11, 1851. • 8 Kossuth nach Világos, 1852, 99-100 old. Idézi: Szabó Ervin, szerk.: Marx és Engels válogatott müvei, Budapest, 1905, 123. old. 9 Idézi: Szabó Ervin, szerk.: Marx és Engels válogatott müvei, Budapest, 1905» 127. old. 10 U. o. 132-133 old. 11 A cikkek Marx neve alatt jelentek meg, bár azokat majdnem mind Engels irta, az 1852-ben megjelenteket mind. Lásd: Schwarzschild: The red Prussian, New York, 1947» 237. old. 8
