Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-07-01 / 7-8. szám
légkört ahelyett, hogy a béke ügyét szolgálná. És történnék ez egy olyan korszakban, amikor még a gyarmati népeknek is módjuk van mind több és több jogot szerezni függetlenségükért és szabadságukért folytatott harcukban. Van azonban a kérdésnek egy másik olyan oldala, amelyre szintén nem szoktak gondolni. Annak a federalizált kontinentális Európának a súlypontja, melynek kialakítására most folynak az első kísérletek, főleg a francia-német együttműködés kettős pillérén nyugodnék. Épp ezért az angolok kívülmaradása komoly aggodalmakat keltett, különösen Franciaországban. Ezzel szemben egy olyan Európai Federáció, melyhez adott időpontban Közép- és Kelet-Európa is csatlakoznék, egy csapásra egész más jelleget öltene s Európa politikai sakktáblája tökéletesen megváltoznék. Az egyensúlyt sokkal biztosabban meg lehetne óvni és esetleges egyoldalú törekvések vagy valamely félnek túlsúlyra való törekvése könnyebben volnának ellensúlyozhatók. Mindenesetre e cél csak úgy lesz elérhető, ha Közép- és Kelet-Európa országai képesek lesznek felszabadúlásuk után szoros együttműködést teremteni egymás között. Ha mindegyikük egy-egy nagyhatalom uszályába szegődik, a federáció keretében elfoglalt helyüknek aligha lesz nagyobb jelentősége. Viszont ha az Európai Federációhoz többé-kevésbbé szoros kötelékben csatlakoznának, ott együttesen egy nagyhatalom súlyával léphetnének fel. Valaki ellenvethetné, hogy egy federáción belül nagyhatalmi igényeknek többé nincs helye. Ez igaz, mert egy nagy szövetségi államban, ahol minden ország kisebb-nagyobb mértékben lemond szuverenitásáról, az eredeti kereteknek el kellene tűnniök éppúgy, mint a múlt hagyományos politikájának. De számolnunk kell azzal, hogy a fejlődésnek bizonyos időre van szüksége s ezért eleinte nagy józanságot és diplomáciai hajlékonyságot kell mutatnunk, ha azt akarjuk, hogy a magunk elé tűzött nagy feladat tökéletesen sikerüljön. Közép- és Kelet-Európa országainak szoros együttműködése az európai kereten belül különben annál is inkább elengedhetetlen, mivel területeiken olyan sajátos érdekek szövődnek egymásba, melyek megfelelő koordinációt és közös akciókat igényelnek. Csak utalunk gazdasági téren pl. ez országok agrártermékeinek közös értékesítésére a kölcsönös verseny kiküszöbölése céljából vagy a Duna völgyének a Tennessee-völgy példája szerint való kiaknázására és egy vámunió szükségességére még akkor is, ha Nyugat-Európában fenntartanák a vámhatárokat. A felsorolt okokon kívül, melyek maguk is igazolják ez országok Nyugat-Európához való visszakapcsolásának szükségességét, figyelemmel kell lenni arra is, hogy egy európai szövetségi szervezethez való tartozásuk megoldáshoz juttatna több olyan problémát, melyek számos összeütközést idéztek fel a múltban, megmérgezve Európa atmoszféráját. Sehol egyebütt nem él annyi nemzetiség összekeveredve egy aránylag szűk területen, mint Közép- és Kelet-Európábán, ahol minden ötödik személy valamilyen nemzeti kisebbséghez tartozik és ahol az ethnikai határokat ritkán lehet megvonni. Nem kétséges, hogy a politikai határok és a nemzeti kisebbségek kényes problémái sokkal könynyebben lennének megoldhatók abban a szövetségi keretben, melyet az uj Európa nyújtana számukra. Az Emberi Jogok védelméről szóló Egyezmény, melyet az Európa Tanács tagjai aláírtak, ebben a tekintetben szintén jótékony hatással lenne. Azt pedig mondanom sem kell, hogy az elszigeteltség e kis országok számára sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint a nagyhatalmak számára, amelyek, amint látjuk, nagyobb erejük dacára maguk is kénytelenek egymással szövetkezni, egyesülni. A kis országok békés megszervezése tehát életbevágó fontossággal bír. Az ő szervezetlenségük volt az, amely Hitler és Sztálin dolgát megkönnyítette s e szervezetlenség a jövőben is kisértésbe hozhatna egyes nagyhatalmakat, akiknek beavatkozása többnyire leigázáshoz vezet. Nem tagadható, hogy igen sok vitás kérdés, mely e népeket annyiszor szembeállította egymással, még nem nyert kielégítő megoldást. S a viszályok parazsa nemcsak tovább izzik a hamu alatt, de a háború végén még újabb nehézségek járultak az ellentétek kiélezéséhez. Ezért kíséreltem meg más alkalommal oly nemzetközi szerv felállításának kezdeményezését, amely hivatva lenne az európai államok közt felmerült nemjogi természetű vitákban dönteni. Ez a szerv nemzetközi ügyekben nagy tapasztalattal bíró és megtámadhatatlanul pártatlan kiválóságokból állna, akik jogi, gazdasági, földrajzi és történeti kérdésekben otthonos elsőrendű szakértőket vennének maguk mellé s barátságos egyeztetők vagy esetleg döntőbirák minőségében járnának el. Az érdekelt államoknak szerződésileg kellene vállalniok, hogy alávetik magukat a szerv döntőbírói illetékességének. Mivel az Állandó Nemzetközi Bíróság csupán jogvitákkal foglalkozik s politikai és gazdasági ellentétek gyakorlati áthidalására nem bír illetékességgel, egy ilyen szerv szinte nélkülözhetetlennek látszik. Bár a hágai Bíróság — ha a peres felek közös megegyezéssel arra felkérik — méltányossági alapon is hozhat határozatokat, Kellog bíró, aki elismert szaktekintély, azt a kellően alátámasztott felfogást tette magáévá, hogy ez a bírói intézmény “tisztán politikai jellegű kérdésekben nem bír joghatósággal s mint barátságos egyeztető vagy közvetítő politikai és gazdasági szempontok figyelembevételével nem hozhat határozatokat.” Kétségtelen tehát, hogy itt egy betöltendő hiányról van szó és hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete, valamint az Európa Tanács eddig nem gondoskodtak e hézag pótlásáról. Holott kívánatos és igen természetes volna, hogy az európai család tagjai vitáikat családon belül és nem az ENSz szélesebb keretében intézzék el. Méltányossági bíróság (Equity Tribunal) létesítésére William Lődd, az American Peace Society alapitója már 1835-ben tett javaslatot. A két világháború közötti időszakban többen nemzetközi jogászok, akik a megboldogult Lord Davys köré csoportosultunk, ugyanilyen irányban dolgoztunk. John Fisher Williams “World Order” c. könyvében (1939) szintén egy méltányossági bíróság felállítását javasolta, mely a viszályban nem érdekelt államokhoz tartozó öt tagból állott volna. Schwarzenberger, a londoni egyetem tanára azt írja, hogy a jogi szabályozás és a benemavatkozás álláspontja közt széles rés mutatkozik, melynek betöltésére éppen az ilyen csupán “megközelítően igazságszolgáltatási szerv”: a méltányossági bíróság volna hivatott. És utal a Lytton-bizottságra, melynek a Manchukuo-ügy megoldására tett javaslatai az igazságosság és méltányosság elvein alapultak. Mindenesetre a nemzetközi jog még nem annyira fejlett, hogy általános érvényű szabályokat tartalmazzon olyan esetekre, amikor a status quo esetleges megváltozásáról vagy olyan építő jellegű intézkedések bevezetésérőől van szó, melyek egyes helyzetek szanálása vagy a béke megóvása érdekében feltétlenül szükségesek. Amikor itt Döntő-Bíróság felállításáról beszéltem, azt a Közép- és Kelet-Európa egyes országai közt fennálló ellentétekre való tekintettel tettem. Azt hiszem azonban, hogy egy ilyen bíróság létesítése indokolt akkor is, ha létesülő európai federáció nyugati tagjai között felmerülő nem jogi természetű vitákról lesz szó. Egy európai hadsereg, melyre a kontinens nemzetközi 11
