Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

gyakran a háború előtti konzervatív oldal felé tolódik, mint azt többen így pl. svájci szociáldemokrata részből szóvá is tették. A lengyel származású, sokáig Angliában élt és állítólag igen nagy személyi befolyással rendelkező Dr. J. Retinger főtitkársága alatt működő keleteurópai tagozat legismertebb tagjai a lengyel E. Raczynski és G. Zdziechowski, a csehszlovák Dr. A. Prochazka és S. Ossusky, a magyar Auer Pál és BakáCh-Bessenyey György, a román G. Gafencu és V. Veniamin, a horvát J. Krnjevic és a szerb S. Jovanovics, valamint a bulgár Dr. G. M. Dimitrov és N. Balabanov.

Az Európában pártalapon működő szervezetek közül a Szocialista Internacionále a legerősebb. Ez a bizonyos mértékig a régi internacionálék utódjaként de teljesen új ideológiával és programmal jelentkező egyesülés 32 nemzet szociálista pártját foglalja magába és soraiban helyet foglalnak a vasfüggöny mögül kimenekült szocialisták is. A „Socialist Union of Central and Eastern Europe“ néven ismert keleteurópai tagozat legismertebb tagjai a közelmúltban elhunyt Bán Antal mellett a magyar Selig Imre, a lengyel Ciolkos és Zarernba, valamint a csehszlovák W. Majer és V. Bernard. Az internacionálé erejét az évtizedes szocialista tradíció, a munkásosztály közismert nemzetközi szolidaritása, valamint az egyes szocialista pártok otthoni ereje adja meg (így pl. az angol Labour Party, a svájci, német skandináv szociáldemokrata pártok, stb.).

Ugyancsak Európában működik a liberális pártok nemzetközi kooperációja az ú. n. liberális internacionale. E pártok ereje általában nem tömegekben, hanem a kicsiny, de jól képzett garnitúrában van, ezért tudnak sokszor számbeli erejüknél nagyobb súllyal fellépni. Képviselőik gyakran tartanak fent kapcsolatot a politikai, gazdasági, társadalmi élet befolyásos köreivel. A Londonban székelő mozgalom elnöke Salvador de Madariaga. Az emigráns politikusok az ú. n. „Committee of Liberal Exiles“-ben tömörülnek, ahol a legismertebb szereplők a román G. Gafencu mellett a magyar Vészy Mátyás, a lengyel T. Kunicki és a csehszlovák J. Peres.

Erő és befolyás szempontjából vezető helyet foglal el a Nemzetközi Parasztunió. A keleteurópai menekült parasztpártok ereje az otthoni tömegeken kívül elsősorban abban rejlik, hogy a nemzetközileg legismertebb emigránsok közül többen szerepelnek az unió alapítói, illetve vezetői között így pl. Mikolajczyk, Macsek, Dimitrov, Nagy Ferenc. A szocialisták mellett kétségkívül a Parasztunió jelenti a legsúlyosabb erőt az egyes emigrációkon belül megnyilvánuló szélsőjobboldali és ultrakonzervatív tendenciákkal szemben. Ez az erő magyarázza meg egyben az ellene illetve vezetői ellen ■a szélsőjobbról indított támadások hevességét. Maga az unió egyesíti a menekült észt, litván, lengyel, csehszlovák, szlovák, magyar, román, horvát, szerb, bulgár és albán parasztpártot. A mozgalom formai megalakulásának kiindulópontjául az 1947. júliusában tett közös deklarációt lehet venni. Az unió elnöke S. Mikolajczyk, mig alelnökök Nagy Ferenc, a horvát Macsek, a szerb Gavrilovics, és a román A. Popa. Főtitkár a bulgár Dimitrov. A végrehajtó komitéban a csehszlovák agrárpártot, illetve a szlovák demokratapártot Dr. J. Cerny és Dr. F. Hodza képviselik.

Ugyancsak az U.S.A. területén alakult meg a kereszténydemokrata (keresztényszocialista) pártok nemzetközi uniója (Christian Demokratie Union of Central Europe). Miként helyenkint Nyugateurópában, úgy egyes vasfüggönyön túli államokban is a kereszténydemokrata pártok hatalmas erőtényezőt jelentettek a

múltban és jelenthetnek még a jövőben is. így az ezirányú nemzetközi kooperáció szintén igen komoly tényezőként jelentkezik. A Washingtonban székelő Unió elnöke Közi Horvát József. Alelnökök M. Krek a szlovén demokrata néppárt részéről, valamint K. Popiel a lengyel és A. Prochazka a csehszlovák keresztény demokrata párt képviseletében.

Amerikában már eddig is komoly kísérletek történtek a majdan felszabaduló vasfüggönyön túli Európa egységesítésére. 1951. februárjában hangzott el az U.S.A-ban élő emigráns politikusok részéről az ú. n. philadelphiai deklaráció, melyben leszögezték, hogy a jövőben közös megegyezés és megbékélés alapján népeik sokkal szorosabban akarnak együttműködni, mint ahogy ez á múltban történt.

Ugyancsak az U.S.A-ban alakult meg 1951-ben a Nagy Ferenc elnöklete alatt működő ú. n. Középig eleteurópai Bizottság (Central Eastern European Committee). E bizottmány igen komoly kezdeményezésnek Ígérkezik és különösen akkor fog nagy erővel fellépni, ha sikerül munkáját a különböző pártok felé minél jobban kiszélesíteni. A bizottság programmjában hitet tett amellett, hogy a felszabadulás után ezt a területet az eddigi merev országhatárok és kölcsönös elzárkózás helyett szoros együttműködésben rugalmasan föderális alapon kell majd újjászervezni. Eme elgondolás bírálói, akik legtöbbször a tervben szereplő politikusok ellenfelei, azt kifogásolják, hogy a bizottság elsietve eleve lekötötte magát meglevő országhatárok és hasonló vitát okozó kérdések mellett. Nehéz ezzel a véleménnyel egyetérteni, mivel a komité programmja erősen elvi síkon mozog, elsősorban a föderális megoldás és békés kooperáció elvét hangsúlyozva, így az egyes konkrét és esetleg vitát okozó részletproblémák mint pl. a hatások, kisebbségi jogok kérdése stb., továbbra is teljesen nyitva állanak. Emellett ha összehasonlítjuk a bizottság programmját bírálóik federációs elgondolásaival, a kettő között nehéz lényeges különbséget felfedezni. Így az itt elhangzott támadásokat leginkább személyi féltékenykedéssel kell magyaráznunk.

A fenti nemzetközileg elismert szervezetek mellett az ezekből kimaradó szélsőjobboldali erők is az egymással való nemzetközi együttműködés útján haladnak. Mozgalmaik erősen magánkezdeményezés jellegűek és tevékenységük nem igen talál érdeklődésre a nagyhatalmaknál. Ebbe a kategóriába sorolható a Londonban működő Közép-Keleteurópai federációs klub, illetve mozgalom, ahol Prchala tábornok hívein kívül főleg Farkas Ferenc és Anders tábornok követőit találjuk. Hasonló jellegű és súlyú egyesület az ú. n. Antibolsevista Nemzetek (ABN) mozgalom is. Ezeken kívül még számtalan efajta kisebb nagyobb különböző nevű. gyakran kérészéletű alakulással találkozunk.

Általában az egyes emigrációkon, illetve a bizottmányokon belül folyó viták igen szomorú benyomást tesznek. A szembenálló felek jóformán minden esetben olyan dühödt erővel hadakoznak egymás ellen, mintha elsősorban egymástól és nem a bolsevizmustól akarnák megmenteni otthon szenvedő véreiket. Mindez azután könnyen okozhat kiábrándulást a nagyhatalmaknál, akik bosszankodva látják, hogy az egyes nemzeteken belül szembenálló politikai irányzatok eddig legtöbbször képtelennek mutatkoztak a fair együttműködésre. Ezzel szemben a nemzetközi szervezetekben mutatkozó aránylag sima kooperáció komoly bíztatás a jövőre nézve és megerősít minket abban a reményünkben, hogy végül is el fog jönni az annyira várt igazi felszabadulás órája.

VÉGE.

13