Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)

1934-06-21 / 8. szám

Ujságbélyeg használatát a kosicei postaigaz-1. évfolyam. — 8. szám.__________gatóság 10.623-IV.-34 sz. alatt engedélyezte._______Berehovo—Beregszász, 1934 junius 21.

A csehszlovákiai progresszív irányú magyar tanítók lapja.

Követeljük a közoktatás államosítását, minden felekezeti tendenciának az iskolából való kizárását s a felekezetek hatáskörébe való utalását, a tanítók gazdaságai'.helyzetének gyökeres javítását.

Felelős szerkesztő : CZABÁN SAMU.

Megjelenik minden hó 7. és 21.-én.

Szerkesztőség és kiadóhivatal V Berehovo - Beregszász, Asztélyi u. 6. I.

Ide cimzendők a lapot illető összes küldemények.

Kéziratokat nem őrzünk ineg.

Előfizetési ár: Egész évre 40 Ké

Fél évre 20 „

Negyed évre 10 „

Egyes szám ára 2 „

Megélhetésünk ügye.

A fiatal tanítóság legvágóbb prolémája a kenyérkérdés. Kezdő fizetésünkből nemcsak családalapításra nem jut, de a magános élet szükségletére is nagyon szűkén, csak, éppen a mindennapi létminimumra jut. Általában az, amit az egyenlő munkáért járó fizetés terén tapasztalunk, a legígazságtalanabb, a legantiszociálisabb. Hogyan áll a helyzet? Egyforma munkát egyforma felelősséggel végez a kezdő és az idős tanító. De ezért az egyforma munkáért a kezdő tanító anynyit sem kap, hogy gondtalanul megélhessen magánosán, nem is álmodva a családosodásról. Nem kell félreérteni, mi nem irigyeljük az idősebb kollégáktól magasabb fizetésüket, de szóvátesszük, hirdetjük, hogy a fiatal tanítóság élete úgy, ahogy azt az életszükségletek okvetlen megkívánják, nincs rendezve. Hangoztatjuk, hogy munkánkért nem kapunk anynyit, amennyi szükséges a legegyszerűbb, egészséges emberi élet megteremtéséhez. Fizetésünk alig elég életünk vegetativ részének biztosítására, kulturális és szórakozási szükségletünkre már nem jut semmi.

De legnagyobb problémánk megoldására, a családosodásra nem is gondolhatunk, mert egy kezdő tanítói fizetésből egy kéttagú családnak is megélni emberileg lehetetlen. Egészségtelen életre vagyunk így kényszerítve, hét-nyolc-kilenc évig kell várni a fiatal tanítónak, míg annyit kap munkájáért, amennyiből a legszükösebben egy kis családdal megélhet. De ki fizeti meg azt a hét nyolc-kilenc esztendőt, amely így üresen, tartalmatlanul, siváran kiesett fiatal életünkből. Van egy megoldás még a fiatalok részére: tanítónőt vesznek feleségül, mert két kis fizetésből mégis csak meg lehet élni valahogy. Fölösleges ennek a megoldásnak antiszociális sőt családi hátrányaira rámutatni. De máskülönben is ez a megoldás keveseknek jelent megoldást. A fiatal tanítóságnak, sőt az egész fiatal hivatalnok osztálynak a legégetőbb, legfontosabb élet ügye nem oldódik meg, nyitott seb. A fiatalságnak ebből a rendetlen, egészségtelen, természetellenes életéből nemcsak mérhetetlen személyi, de társadalmi károk is erednek. Az eredményes és teljes munka föltétele a nyugodt, minden vonatkozásban rendezett élet.

Tény az, hogy a fiatal tanítóság minden energiáját nem állíthatja minden akarata ellenére sem munkába addig, amíg élete nem oldódik meg úgy, ahogy annak emberileg megoldva kellene lenni.

Csodálkoznak a tanítóegyesületeink például, hogy a fiatalok nem vesznek részt az egyesületi életben. Ennek azön kívül, hogy fiatalok és öregek közt ma még szükségszerűen életszemléleti ellentétek vannak, főleg az az oka, hogy a tanítóegyesületek programjában a fiatal tanítóság életének gazdasági kérdése nem szerepel. Ez azért van, mert egyesületi életünkben mindenütt az olyan kollégák az iránytadók, akiknél magasabb koruk következtében tűrhetően megoldódott életük

gazdasági kérdése. A fiatal tanítóságnak nem hangverseny körutak, reprezentáló ház építése, stb. a legfontosabb problémája, hanem az egészséges, természetes emberi élet mielőbbi megteremtése és annak biztosítása gazdaságilag. Amíg egyesületeink nem veszik programjukba a fiatal tanítóság gazdasági helyzetének rendezését, emelését és ezen keresztül egészséges életünk elérését, addig a fiatalság nincs szívvel-lélekkel az üres egyesületi élet mellett.

Magunknak kell megkezdeni a javítás munkáját, magunknak kell megtenni a probléma fölvetését, tisztázását és a megoldás keresést, mert ez a mi ügyünk. Gazdasági helyzetünket javítani szándékozó tervemet az alábbiakban adom.

Tegyük föl, hogy egy tanító tizenöt működési év alatt összesen kap 210.000 Kc-t. Ez a tizenöt év alatt elért fizetési összeg a szabályos időközökben emelkedő havi fizetésekből adódik össze. Mondjuk, a tanító kezdi 750 Kr vaka fizetést és 15-lfi év múlva elér 1400 Ke havi fizetést, ami már egy család szerény gazdasági alapját is jelentheti, míg 750 Ke a magános élet szükségleteire is kevés. A kérdés a következő és egész tervem ezen fordul meg: nem lehetne-e a kezdő 750 és 14-16 év után elérhető 1400-1500 havi fizetés közt a fennálló összegdifferenciát, amely életünk egészséges elrendezését is akadályozza, úgy eltüntetni, hogy a tanító definitívvé válása után a két — itt fölvetett — szélső összeg, 750 és 1400-1500 Ke középarányosát kapná, mondjuk 1200 Kc-t és ezen kívül a helyi pótlékot, addig, amíg a differencia ki nem egyenlítődik.

Nem lehetne-e az, hogy a definitívvé vált tanító havonta egy összegben 1200 Ke körül kapna kézhez addig, amíg az ily módon kapott havi fizetések összege nem teszi ki azt az összeget, amelyet a mostani fizetés emeléses rendszerrel a tanító 15-16 év alait ér el, mondjuk 210.000 Kc-t.

Meg lehet úgy oldani ezt és éppen ebben rejlik tervem elfogadhatósága az állam részéről is, hogy az állam egy fillérrel sem ad többet. Ugyanis amikor a mostani fizetés-rendszerrel a kezdő tanító 750 Ke helyett 1200 Kc-t kapna, akkor 450 Ke val kapna többet, mint amennyi jár neki a mostani fizetés-rendszer szerint. De — a tervbe vett 1200 Ke havi fizetés nem emelkedve, ez az első pillanatban adódó differencia kiegyenlítődne, mert — tervem szerint — 1200 Kc-t kapna a tanító akkor is, amikor az évek és előlépések során már 1400-1500 Ke járna havonta.

Konkréten: a tanító deffinitívvé való előlépése

(3 év) után kapjon kézhez havonta 1200 Ke körül.

Ez az összeg szükséges és legminimálisabb ahhoz, hogy a fiatal tanító úgy rendezze el életét, ahogy azt emberileg és egészségi szempontból elrendezni kell. Ezt a havi 1200 Ke körüli fizetést kapja a tanító addig minden előléptetés nélkül, amíg idők folytán ki nem egyenlítődik így a differencia, ezután legyen a mostani előlépési rendszer szerint.

Az egyházi tanítók definitívájuk után

annyi államsegélyt kapjanak, amennyi a jövedelmet 1200 Kc-ig egészíti ki.

Az államnak ebből a tervből semmi hátránya nincs, ugyanazt az összeget fizeti ki a tanítónak, amit lassú előlépések révén fizetne ki. A tanítóságnak látszólag az a hátránya lenne ebből, hogy —■ mondjuk — 15 év múlva 1200 Ke fizetésnél tartana, míg a mostani rendszer szerint már 1400-1500 Kc-t kapna. Ez így csak látszólagos hátrány, hisz ugyanazt a fizetés összeget kapnánk. Óriási előnye az, hogy hamar lehetővé teszi életünk normális elrendezését, mert 1200 Ke-val már szerényen meg lehet élni egy családnak.

Kedves Kollégáim, szóljatok levél útján ehhez a tervhez. Megjegyzem, hogy ez csak nyers formában fölvetett terv. pontosan, fillérig ki lehet számítani minden részletét.

Tervünk az, hogy a beérkező hozzászólások alapján egy rezolúciót szerkesztünk, amit — mint a csehszlovákiai progreszszív magyar ianítóság gazdasági programját — pontosan, számokban és időre kiszámítva : elküldünk a republika összes nemzetiségű tanítóegyesületének valamint az iskolaügy- és pénzügyminisztériumnak. Legyetek gazdasági programunk mellett, vitassátok meg és agitáljatok mellette! A hozzászólásokat mielőbb küldjétek el.

Ilka Mir-KAREL VOJAN:

A gyermekirodalom.

Nincs találóbb kép annál, mint amikor a szülők belépnek valamely könyvkereskedésbe és húzódozva, mint aki valami roszszat akar, gyermekük számára könyvet kérnek. A szolgálatrakész kereskedő egész halom könyvet rak ki a pulira. A nagyapó mesél, A jó gyermek a menyországban, Csintalan Pali kalandjai és hasonló 1870-es kiadású könyvek között válogatnak. Az egyiket a másik után teszik le. Majd a kereskedőre emelik kérő tekintetüket s megszólalnak : „Nyolc éves fiú részére szíveskedjék kiválasztani egy könyvet.“ így mér minden felelősség a könyvkereskedőre hárul. Az egész könyvvásárlás olyan, mint a lutri. A nyolcéves fiú „A nagyapó mesél“ cimü könyvet kapja meg. A szülők egyszercsak azt veszik észre, hogy a fiú ellopta a könyvtárból Zola Germinólját s titokban ezt olvassa. Némely szülő nem ismeri be. hogy ő a hibás s a gyermeket romlottnak jelenti ki, más elveri, Kevés van, aki észretér s rájön, hogy rossz könyvet választott ki a kereskedő, esetleg ők maguk. Apám, elvette ugyan tőlem Zolát, de megvette Verne műveit. Erre én elfeledkeztem a Germinálról, habár ez jobb volt, mint a Nagyapó meséi, de Verne még jobb volt Zolánál.

A szülők legnagyobb része még ma is azt hiszi, hogy gyermeke csak a karácsony előtt szokásos könyvhéten olvas. Ezért a legtöbben közvetlen karácsonyra vesznek könyvet. No meg a könyv a legolcsóbb s a legtartósabb ajándék — mondják.

Nemcsak a fentieknek szól ez pár sor a gyermekirodalomról. Szól ez azoknak is,