Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-05 / 104. szám

Sport A Davis-kupából a Sóstói útra Bige Holding Kupa teniszverseny Új Kelet információ Hétfőn délelőtt a Nyíregy­házi Városi Tenisz Klub kép­viselői az Ózon panzióba in­vitálták a megyei sajtó kép­viselőit. A sajtótájékoztatón a szerdán délben kezdődő Bige Holding Kupa tenisz- verseny részleteiről beszél­tek a klub vezetői. A Bige Holding Kupát ez­úttal negyedszer rendezik meg a nyíregyházi Városi Stadionban. Az idénynyitó teniszversenyre a pénzdíja­kat a Bige Holding biztosít­ja. A vállalkozás tulajdono­sa, vezetője, Bige László el­mondta: az egymillió forint összdíjazás azt is jelenti, hogy akik tehetik a magyar mezőnyből, ellátogatnak erre a versenyre. Ennél na­gyobb pénzdíjai hazai első osztályú versenyen sehol sem fizetnek. A szponzor tervei között szerepel az is, hogy a jövőben a szomszédos orszá­gok teniszklubjaiból is mi­nél több fiatal, tehetséges te­niszező ellátogasson erre a viadalra Nyíregyházára. Pázmándi József, a klub elnöke ismertette a részletes programot. Szerdán délután a férfi selejtezőkkel kezdő­dik a műsor. Csütörtökön a férfiak az első és a második fordulót is lejátsszák, míg a nők a selejtezőket kezdik el. A női főtábla párharcai pénteken délelőtt kezdőd­nek. A férfi és a női egyes döntőit vasárnap délelőtt és kora délután láthatják az ér­deklődők. Az első osztályú női és férfi párharcon kívül párosban is versenyezhetnek az ide érke­ző teniszezők. Szokás szerint az utánpótlás korosztály kép­viselői is minden korcsoport­ban indulhatnak, így megkö­zelítőleg háromszáz tenisze­ző küzdhet a helyezésekért. Az előzetes nevezések alapján a tavalyi mezőnyből és a magyar bajnokságon lá­tott élversenyzők közül né­hány hiányozni fog, ugyan­is ők a német csapatbajnok­ságon szerepelnek, ugyan­akkor a legtehetségesebb fi­atalok mind itt lesznek Nyír­egyházán. A Davis-kupában sikeresen vezető Mazány Norbert neve kívánkozik az élre, de Szépvölgyi Tamásra és Szilágyi Csabára is emlé­kezhetünk a szeptemberi magyar bajnokságról, előb­bi a négy közé jutott, utób­bi a legjobb nyolc közé, és nagyon nagy csatákat vív­tak mindketten a későbbi döntősökkel. A nőknél Föl- dényi Annamária is verse­nyez majd, itt lesz a tehet­séges Nagy Kira és Németh Tünde is. Az NYVTC versenyzői közül a főtáblán szerepelhet Tajta, Káplán K., Pázmándi V. és Horváth is. A selejte­zőben versenyezhet Rad- ványszki, Bodnár, Untener és Tamás. Bige László és Pázmándi József tájékoztatta az egy­begyűlteket Kunföldi döntő Asztalitenisz-diákolimpia Új Kelet-információ Az Asztalitenisz Orszá­gos Diákolimpia döntő­jének Kiskunfélegyháza adott otthont a hét végén. Az ország valamennyi részéről odasereglett pingpongü tő-forgatók között Szabolcs-Szatmár- B ereget egyéniben és csa­patban a megyei döntő négy egyéni első helye­zettje képviselte: Obis Dániel (Bakatalóránt- háza, Vay Gimnázium), Nagy Sándor (Apagy, ál­talános iskola), Molnár Éva (Nyíregyháza, Köl­csey középiskola) és Szar­ka Edina (Ura, általános iskola). A borzasztóan erős ellenfelekkel meg­tűzdelt bajnokságban a csapattá összeállt négy versenyző a 24-es tabella középmezőnyében, a 12. helyen végzett. A fiú közép- iskolások egyéni versenyé­ben Obis Dániel nagyot ala­kított, s szívós küzdelmeket követően az elismerésre méltó 5. helyezést szerezte meg. A fiúk általános isko­lai csoportjában a zöld asz­talhoz álló Nagy Sándor technikásán megizzasztotta ellenfeleit, de akadtak olya­nok is, akik őt püfö'lték el. Ennek ellenére az előkelő 9. helyezést bebiztosította magának. A lányok versen­géssorozatában a megyei színeket képviselők számá­ra mind a közép-, mind az általános iskolások kategó­riájában kemény diónak bi­zonyult a mezőny, s a lá­nyok még az osztályozó mér­kőzések alatt elvéreztek. Eredményes a sportstratégia! Diákolimpiái döntő Nyíregyházán? Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlése legutóbbi ülésén megtárgyalta és elfogadta azt az előterjesztést, amely a közgyűlés által 1995-ben elfogadott „Sport-stra­tégia”-! célkitűzések megvalósításáról szólt. A közgyű­lés alelnöke, Lázár János által jegyzett beszámoló leg­fontosabb megállapítása, hogy az 1995-ben elfoga­dott stratégia eredményesen szolgálta megyénk sport­jának működtetését, finanszírozását, valamint eredmé­nyességét. A napirendi pont legfontosabb következ­tetéseiről, a megye sportjának időszerű kérdéseiről Bartha László megyei önkormányzati képviselővel, a sportbizottság elnökével beszélgettünk. Bartha úrtól azt is megtudtuk, hogy a közgyűlés elfogadta egyéni javas­latát, miszerint megyénk megpályázza 1999-ben a III. korcsoportos labdajáték-diákolimpia országos döntőjé­nek megrendezését. Révay Zoltán (Új Kelet)-Mika közgyűlés által elfo­gadott beszámoló legfonto­sabb megállapításai?- Nagyon fontos, hogy me­gyénkben országos összeha­sonlításban is kiemelkedő az utánpótlásnevelés. Erre ed­dig is megfelelő anyagi ke­reteket biztosított a megye. Kiemelhető, hogy a szűkös uszodai feltételek ellenére az országban egyedülálló úszásoktatási program műkö­dik. A Spori Sport Közalapít­vány is megfelelő keretet biz­tosít ehhez, valamint a diák­turizmust, a vízisportokat is jól szolgálja az alapítvány. Az utánpótlás-nevelés ered­ményességét bizonyítja, hogy a diákolimpa országos döntőiben évről évre sok si­kert aratnak a megye iskolái, különösen röplabdában, atlé­tikában, kézilabdában és lab­darúgásban sikeresek a diák­jaink. A legnagyobb problé­mát az jelenti, hogy az isko­lai sportolók részére biztosí­tott állami támogatás beleol­vad az intézmények éves költségvetésébe, és azt nem célzottan csak sportcélokra küldik. Élen a röplabda- Hogyan értékelte a testület az élsport eredményeit?- A közgyűlés időpontjá­ban még nem volt ismert az NYVSC Szabolcs Gabona férfi röplabdásainak nagy­szerű sikere, ennek ellenére az előterjesztés kiemelte a röplabdacsapatok szereplé­sét. Emellett a kézilabda- és a labdarúgócsapatok ered­ményessége is dicsérhető. Az NYFC most újra felkerül­het az NB I-be. Az egyéni sportágakban is vannak sike­reink, annak ellenére, hogy itt nagyon kevés pénz volt a versenyzők támogatására. Ugyanakkor tapasztalható a finanszírozási háttér lassú, de hatékony stabilizálódása.- Milyen gondokról esett szó a beszámolóban?- Gyengültek megyénk ha­tár menti sportkapcsolatai. Az egészségügy kereteinek változása hátrányosan érin­tette a sportegészségügy hely­zetét. Tizenötről hétre csök­kent a sportorvosi szakrende­lések száma, de az élsportban is kevesebb jut a sportegész­ségügyre. A sportéletre álta­lánosan igaz, hogy nagyon hátrányosan érintette a sport­egyesületek utazási költsé­geinek a növekedése. Az is megállapítható, hogy a sport­ra szánt önkormányzati támo­gatások ma még nem elégsé­gesek, de jól szolgálják me­gyénk sportéletét. A megyei önkormányzat arra törekszik, hogy bevételi forrásainak egy százalékát közvetlenül a sport céljaira fordítsa. Sportünnepek- Mit tart a legnagyobb ered­ménynek?- Az elmúlt évek sportsi­kerei mellett azt, hogy ki­emelkedő országos és nem­zetközi szintű rendezvények­nek adtunk otthont. Ezeket hosszan sorolhatnánk. Ifjú­sági atlétikai Európa-bajnok- ság, főiskolás kézilabda-vi­lágbajnokság, birkózó-nagy- díjak, magyar bajnokságok, válogatott tétmérkőzések a Bujtosiban, hogy csak né­hány példát említsek. Ezek a rendezvények nagyszerű sportélményt nyújtottak me­gyénk lakóinak, igazi sport­ünnepeknek bizonyultak! Emellett jól szolgálják azt a célt is, hogy megyénket Ma­gyarországon és külföldön is minél jobban megismerhes­sék. Hasonló rendezvények támogatására a továbbiakban is vállalkozunk. Olimpiai program- A közgyűlés egy úttörő javaslatot is elfogadott. Már 1998-tól a megyeszékhellyel közösen olimpiai felkészülé­si támogatást biztosít, a töb­bi, sportra szánt pénztől el­különítve.- Ez a programunk a Syd- ney-ben 2000-ben, illetve a 2004-ben Athénban meg­rendezésre kerülő nyári olimpiai játékokon részvé­telre esélyes versenyzők tá­mogatására jött létre. Ha­sonló programot eddig csak a Magyar Olimpiai Bizott­ság működtetett, ez az első ilyen helyi kezdeményezés. Természetesen olyan ver­senyzőket támogatunk, akik megyénk valamelyik sportegyesületének igazolt sportolói. Külön kiemelen­dő, hogy a programot a me­gye és Nyíregyháza önkor­mányzata közösen hozta létre, és közösen is működ­teti. Első évben 10 millió forintot szánunk erre a prog­ramra, az összeg évente emel­kedni fog, és terveink sze­rint 2004-ben már 16 millió forint jut erre a célra. A két önkormányzat fele-fele arány­ban vállalja a terheket. A tá­mogatás többek között edző­táborok szervezésére, ver­senyeztetésre, sportfelszere­lésekre, sporteszközökre, vitaminokra, orvosi eszkö­zökre költhető.- Ón egy egyéni kezdemé­nyezést is benyújtott a meg­tárgyalt napirendhez.- Szó esett arról, hogy mi­lyen jól működik az utánpót­lás-nevelés, ennek ellenére utoljára 18 évvel ezelőtt ren­deztek megyénkben, Nyíregy­házán diákolimpiái döntőt. Jövőre megpályázzuk a III. kor- csoportos labdajáték-döntők rendezési jogát is. Arrigo Sacchi - Atletico Madrid! MTI Az Atletico Madrid lab­darúgócsapatának elnö­ke, Jesus Gil hétfőn beje­lentette, hogy az együttes az idény végén megválik jugoszláv vezetőedzőjé­től, Radomir Anticstól, akinek helyét az olasz vá­logatott és az AC Milan egykori mestere, Arrigo Sacchi veszi át - adta hí­rül az AP. Gil az esemény miatt összehívott sajtótájékoz­tatón elmondta, hogy An- ticsnak a játékosokkal való ellentétei miatt kell tá­voznia. Az elmúlt forduló­ban, a Mallorca elleni mér­kőzésen például a lecserélt olasz Christian Vieri össze­különbözött Anticcsal. Az idegenlégiós azt kifogásol­ta, hogy nem játszhatta vé­gig a találkozót. Radomir Antics vezetésével a csapat 1996-ban megnyerte a spa­nyol bajnokságot és a ku­pát. Az Atletico jelenleg a kilencedik helyen áll hazá­ja pontvadászatában.- Ez volt a legjobb döntés a klub és az én számomra is. A világ labdarúgása már csak ilyen - vélekedett Antics, akinek a május 17- ei zárófordulóban lesz a búcsúmérkőzése. Antics a jövőjét firtató kérdésekre nem tudott válaszolni. A vezetőedzői poszton az Anticsot kö­vető Arrigo Sacchi 1994- ben a világbajnoki dön­tőig vezette az olasz vá­logatottat. A szakvezető emellett számos sikert ért el az AC Milánnál. Sacchinak az olasz klubtól tavaly kel­lett távoznia, és azóta ál­lás nélkül van. Dögén a Szpari Új Kelet információ Hétfő délután megejtet­ték a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtező első fordulójának sorsolá­sát. A nyitó „kör” mérkő­zéseit május 13-án, szer­dán rendezik. A későbbi játéknapok: május 20., május 26. (ez kivételesen keddi nap, minthogy a kupameccsek „kitérnek” a nyíregyházi stadionban május 27-én lebonyolí­tandó Magyarország-Lit­vánia válogatott találko­zó elől), június 3. és júni­us 10. A két nagyágyú ter­mészetesen idegenben lép pályára: a Nyíregyházi FC Dögén, míg azJCN Alka­loida SE Hodászon kezdi a sorozatot. A kupaszabály szerint döntetlen esetén az alacso­nyabb osztályú csapat jut tovább. Azonos osztályú együttesek párharca során — ha a kilencven perc nem hoz döntést - nincs hosz- szabbítás, a mérkőzés után büntetőrúgások kö­vetkeznek. Az országos főtáblára Szabolcs-Szatmár-Béreg megyéből négy gárda kva­lifikálhatja magát. A párosítás: Döge-Nyír- egyházi FC, Nyírcsaholy- Mátészalka, Nyírkarász- Nagyhalász, Tuzsér-Vá- sárosnamény,Záhony-Ra- kamaz, Csenger-Gávaven- csellő, Kék-Kisléta, Tar- pa-Nyírbátor, Fehérgyar- mat-Demecser, Tiszabecs- Ibrány, Kemecse-Túrricse, Kállósemjén-Baktalóránt- háza, Újfehértó-Kisvárda, Jánkmajtis-Nyírlugos, Nyírmeggyes-Nagykálló, Hodász-Tiszavasvári. mm Összetartó válogatott M77 ______ Hétfőn a Ferencváros nép­ligeti sportközpontjában ta­lálkozott a magyai- labdarú­gó-válogatott kerete. A hét­végi bajnoki forduló megti­zedelte Bicskei Bertalan szö­vetségi kapitány előre meg­nevezett 26 fős keretét, hiszen Tóth Norbert (Újpesü TE) és Halmai Gábor (MTK Hun­gária FC) sérülten érkezett a találkozó színhelyére. Rövid orvosi vizsgálatot követően mindketten haza is mehettek. A két sérült helyett Róth Fe­rencet (Videoton FCF) hívta át a dunavarsányi edzőtá­borban gyakorló magyar utánpótlás-válogatottból.- A csapatszellem erősö­dését várom a háromnapos együttlét alatt, amelyen most csak az itthon játszók vesz­nek részt - mondta Bicskei Bertalan az MTI munkatár­sának. - A Litvánia elleni, május 27-ei mérkőzés előtt is edzőtáborozást tartunk, ame­lyen már természetesen részt vesznek a külföldön szereplő válogatottjaink is. Bicskei Bertalan nem tervez a három nap alatt edzőmérkőzést csar patának, a felkészülési, terv­ben csak egymás közötti já­ték szerepel.

Next

/
Thumbnails
Contents