Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-26 / 122. szám

Dupla öröm Demecserben NB II Keleti csoport, 28. forduló Úgy tűnik, eldőlt a bajnoki cím sorsa, amit a megye sport­barátainak örömére a Demecser szerzett meg. Ugyan­is két fordulóval a befejezés előtt hat ponttal vezetnek a demecseriek, és a gólarányuk is sokkal kedvezőbb, mint a Soroksáré. Ezt a sikert a Kalocsa elleni fölényes győzelemmel (0-4) biztosította be a Kinizsi. Barczi Róbert (Új Kelet)- Azt hiszem, az eredmény önmagáért beszél - örvendezett Fáky László, a Demecser elnö­ke. - Jó hétvégém volt, hiszen a csapat győzelmén kívül a vá­lasztáson is sikert arattunk. Sőt nemcsak hogy győzött a csapat, hanem a hatpontos előnyünknek és a gólkülönb­ségünknek köszönhetően már a bajnokságot is megnyertük. Az ünneplést azonban csak a Palotás elleni utolsó mérkőzést követően tartjuk meg.- Úgy tűnik, ismét feljebb léptek egy osztállyal. Tudják vállalni a nagyobb követelmé­nyeket?- Még mindig nem készítet­ték el a jövő évi bajnoki rend­szert, ezért továbbra sem tud­juk, hogy mire számíthatunk. Büszkék lehetünk az egész éves teljesítményünkre, ennek köszönhetően NB I-es csapata lehet Demecsemek. Ezt a lehe­tőséget nem szabad kihagy­nunk, ezért nagyon bízok ben­ne, hogy nem lesz különösebb gond, és tudjuk vállalni a ma­gasabb szintű megmérettetést.- Várható-e valamilyen vál­tozás a csapat háza táján?- Eszenyi Dénes a visszaté­rése után ismét bizonyította, hogy jó szakember, ezért szak­mai vonalon semmi sem indo­kolja a váltást. A játékoskeret viszont valószínűleg egy kis frissítésre, erősítésre szoml. Ha rajtam múlik, csak három-négy ember kerül hozzánk, természe­tesen a meglévő j átékosok meg­tartása mellett Örömmel tölt el, hogy az ifjúsági csapatunk is jól szerepel, és néhányan közülük már akár jövőre bemutatkozhat­nak a felnőtt csapatban. Labdakezelés: ihaj! Ennél klasszabb kezdést!? Kormos spori a sípjá­ba fújt, tizenhét órakor megkezdődött a Nyírbátor- Palotás derbi, és még abban a minutumban kö­zépkezdéshez készülődtek a vendégek. Villám­gyors gólt kovácsoltak a bátoriak! L TóthL. (Új Kelet) Kovács találatával egy perc alatt előnyös szituáció­ba került a pályaválasztó. E felemelő tény túlságosan is megnyugtatta a Baracsi-srá- cokat, a játék irányítását a vesztésre álló fél vette át.- Az álomszerű rajtunk után egy nagyon jó kis Pa­lotást ismerhettem meg. A fürge játékosaik olyan jól kezelték a labdát, hogy ihaj!...-ismerte el ÜskiGéza, a Nyírbátori FC élembere. - Lassan felocsúdtunk, kont­ráztunk, a 31. percben egy olyan tizenegyeshez jutot­tunk, amely megítélésénél senki sem reklamált. Sajnos, Balogh, Zoli a kapusba lőtte a labdát... Tovább idegeskedhet­tünk, hiszen korántsem érezhet­tük zsebben a három pontot. A Palotás a 80. percben öröm­táncot lejthetett (a látvány nem a palotásra emlékeztetett), mi- vel Z.énárí egalizált. Négy perc­re rá újfent vezetéshez jutottak a nyírségiek, a lesipuskás Tóth érkezett és villant időben.- Baracsi Jani a hajrában frissített, Gubányi, Szarka, majd Kurucz beállítása érté­kes húzásnak bizonyult. Ek­korra mindkét együttes a nyílt sisakos küzdelmet erőltette, ebből mi kerültünk ki győz­tesen. Izgalmas kis meccs volt! - összegzett immár felszaba­dultan a klubelnök. Babicz Mezőre vár Az utóbbi hetekben többször lehetett hallani, hogy Kor­mos sérülése esetén mezőnyjátékosnak kell magára húznia a Nyírbátor egyes számú mezét, mert nincs a gárdának cserekapusa. Mindez azért furcsa, mert pár fordulóval ezelőtt Tiszafüreden még Babicz Tamás védte a bátoriak kapuját. Utánajártunk az ügynek, hogy „hova tűnt” a nyírbátoriak második számú hálóőre. B. ff. (Új Kelet) ________- Mivel letöltöttem a katonai szolgálatomat, az átigazolási sza­bályzat szerint a leszerelés után tizenöt napon belül vissza kel­lett igazolnom az előző egyesü­letemhez, azaz Kislétára — ma­gyarázta Babicz Tamás, a nyír­bátoriak 25 éves exkapusa.- Hogy érezte magát az NB Il-es együttesnél?- Jól éreztem magam, és hasznosnak tartom ezt az egy évet. Szinte mindenben fej­lődtem, köszönhetően annak, hogy nagyszerű közösségbe kerültem, és egy kiváló edző keze alatt dolgozhattam. —Fel sem merült, hogy Nyír­bátorban marad?-Felmerült, de mivel akislé- taiak igényt tartottak rám, vissza kellett térnem hozzájuk.- Milyen tervei vannak a közeljövővel kapcsolatban?- Egyelőre június 30-áig köt Kislétához a megállapodás, hogy utána mi lesz, azt még nem tudom. Mivel az a hely­zet állt elő, hogy Mező József személyében kitűnő kapusa van a csapatnak, az ő maradá­sa vagy távozása döntheti el az én további kislétai szerep­lésemet.- Más csapattól nem keres­ték?-Több megyei I. osztályú és NB El-as klub is jelezte, hogy szívesen foglalkoztatnának, de konkrét tárgyalásig nem jutot­tunk el. A feladattól azonban nem ijednék meg, mert az NB II-ben eltöltött egy év meg­felelő alapot nyújtott ahhoz, hogy ezekben a csapatokban meghatározó ember lehessek. Labdarúgás 1998. május 26., kedd Születésnapi ünnepség Bicskei Bertalan az MTK játékosaként ismerte meg a negyvenedik születésnapját ünneplő nyíregyházi Váro­si Stadiont. Szerdán más minőségben, mint a magyar válogatott szövetségi kapitánya látogathat el a Sóstói úti arénába. Míg akkor a pályáról követhette az esemé­nyeket és avatkozhatott a játékba, addig most az oldal­vonal szélén elhelyezett karosszékből figyelheti a labda útját, játékosai tevékenységét. Hogy melyik a könnyebb? Erről megoszlanak a vélemények. Mindenesetre Bicskei most nyugodtan ülhet le a kispadra, bemutatkozása kitűnőre sikeredett. A jugók elleni letargia után ismét jobb kedvű a magyarfocitábor, és ebben a kapitány tény­kedése is közrejátszott. Hétfőn telefonon erről is meg­kérdeztük Bicskeit. Révay Zoltán (Új Kelet)- Rövid idő alatt elért sike­reik után ismét nagy az érdek­lődés a foci iránt. A magyar válogatott megítélésé gyökere­sen megváltozott. Mi a titka?- A szövetség vezetése, a válogatottat irányító stáb is megváltozott. A változások jó irányba indultak el. Jól sike­rült a válogatott bemutatkozá­sa, hamar összeállt a csapat, és ez a folytatást is meghatároz­ta. Sikerült megállítania a ma­gyar válogatott teljesítményé­ben, eredményeiben bekövet­kezett zuhanást. Egy átalakult keret, egy új csapat mutatko­zott be. Az összeállításról még nem döntöttem, de a csapat ge­rince most sem fog változni.- Az ellenfélről mit tud?- A szakemberek az utód­államok harmadik legjobb­jának tartják a litvánokat, csak az orosz és az ukrán vá­logatott előzi meg őket a rangsorban. A selejtezőkön a macedón válogatottat két­szer is megverték, otthon 2­0-ra, idegenben 2-1-re. A csa­pat egyébként alapvetően idegenlégiósokból verbuvá­lódik. A válogatott tagjai nyugat-európai vagy a len­gyel, orosz bajnokságokban szerepelnek. Nemrégiben egy generációváltás is történt ná­luk, és szerencsés kézzel nyúltak a fiatalokhoz.- Készül külön taktika a mostani meccsre?- Mi a saját játékunkat sze­retnénk játszani, amit eddig is gyakoroltunk. Erre a 4-3-3- as formációra szeretném ala­pozni a csapat további szerep­lését is. A játékosok nagy ré­sze nem szerepelt mostanában Nyíregyházán, de hozzájuk is eljutott már a nyíregyházi publikum híre. Úgy tapaszta­lom, hogy ők is szívesen ké­szülnek a szabolcsi útra, a nyíregyházi bemutatkozásra. Reméljük, hogy a nyíregyhá­zi közönség szimpátiáját is si­kerül majd elnyernünk! Ter­mészetesen azt is várom, hogy az eddigi sikeres szereplésün­ket folytassuk! Kovács kontra Gönczi! A magyar válogatott ma dél­ben érkezik meg Nyíregyhá­zára, az Ózon panzióban ren­dezik be főhadiszállásukat. Délután 17 órakor edzést tar­tanak a Sóstói úti stadionban. A szerdai mérkőzésre majd tízezer jegy már elkelt! Kedden 8-17 óráig és szerdán reggel nyolc órától a meccs kezdeté­ig a stadion főbejáratánál le­het vásárolni még belépőket. Lesz tizenegyeslövő párbaj is! Az egyik páros tagjai az olimpiai- és vüágbajnok Ko­vács István és a kick-box vb- döntőt vívó Gönczi János. Nagy kérdés, hogy a nagysze­rű lábtechnikájáról, rúgásairól ismert Gönczi hogyan bánik a labdával? Az NYFC-t az Őze Tibor-Szatke Zoltán páros képviseli majd! Megtudhat­juk, az NB I B éllovasának mestere vagy csapatkapitánya tud-e jobban büntetőt végre­hajtani. Dolgukat várhatóan az egyik legnépszerűbb magyar portás, Hajdú Attila igyekszik majd megkeseríteni. Eperjesen az NYSI Új Kelet-információ Eperjesen a helyi szerve­zett futball létezésének 100. évfordulója alkalmából az 1984-85-ös korosztálynak serdülő labdarúgótornát rendez a Tátrán Presov jú­nius 4. és 7. között. A rendez­vényen 8 együttes indul, köz­tük a Nyíregyházi Sportisko­la Mirgai László által veze­tett csapata. A rangos tor­nán, amelyre a Kölyök Ku­pán kapott invitációt az NYSI, a házigazdákkal, az Inter Bratislavával és a Bánik Ostravával kerül egy csoportba megyénk reprezentánsa. A prog­ram része, hogy a magyar vendégek megtekintik a jubileum tiszteletére ren­dezett felnőtt összecsa­pást, melyen a helyiek a cseh bajnokság bajnoká­val, a Sparta Prahával csapnak össze. Őze: Biztos vagyok a feljutásunkban! NB I B, 36. forduló Nyom a Bika-gárda. De már csak két perc van hátra. A Nagykanizsa - minden erővel - az ikszet tartja. Nincs, ki ezt kibírja. Dolgozik az „ideg” - nem létezik, hogy így marad. S eljő a pillanat. A labdát Barva kapja, aki irgal­matlanul „bevarrja”. Fut a csatár, utána a társak. A kispadon ülők egytől egyik felpattannak. Történt vala: 2-1-re nyert a Nyíregyháza. A többi már megszokott: a játékosok körbejárták a pályát, tizenhetedszer ünne­peltették magukat. Koncz Tibor (Új Kelet) Őze Tibor edző pedig mesélt. Például arról: miért vágott ki hosszú sprintet a 88. percben? No persze, ki viselkedett vol­na másként, amikor...- Fantasztikusan boldog voltam... - ecsetelte a felhevült tréner. — Bár szeretek beszélni, képtelenség szavakba önteni, mit éltem át. Végig bíztam a gólban, s talán nagyképűnek hangzik, de meg lehet érezni: mi van a csapatban. Az is igaz, ilyenkor, amikor másodperce­ken áll vagy bukik a meccs sor­sa, szükséges némi szerencse a győzelemhez. Gondolkoztam, hogy elmondjam-e - elmon­dom: Barva Ákosnak azt súg­tam, hogy ő lesz a nyerőember. Na most, ez azért általában kevés, ha egy játékos nem tud futballozni. Barva tehetséges ember, s ha valamit tud, az a góllövés, hisz higgadtan hasz­nálta ki a helyzetet. Unalmas, nem unalmas — újra csak leírandó: az NYFC megint lépett egyet. Előre! Noha a Dunaferr és a III. Ke­rület ott somfordái a nyomá­ban, a Szpari az élre betonoz­ta magát. Két találkozó - négy pont. Ennyi hibádzik az üdvösség­hez. Előbb Pakson, legvégül- a Sóstói úton - a Tisza- vasvári ellen kell „kiküzdeni” a feljutást. De hogyan?- Iszonyatos idegi és lelki ter­het rak a csapatra ez a kiélezett hajrá. Nyilván senki nem akar megbotlani, ráadásul mi aztán tényleg csak magunkra számít­hatunk. A labdarúgás minden összetevőjét figyelembe véve sok mellékes körülménnyel kell megküzdenünk, ami, azt hi­szem, olyannyira összeková­csolt bennünket, hogy biztos vagyok a feljutásunkban! „Szinte felfoghatatlan” Egy valami biztos: Báty a Ákos még életében nem rú­gott ekkora jelentőséggel bíró „dugót”. Na ja, nem is igen tehette, midőn csupán tizenkilenc éves!- Igen, igen, igen... Biztos vagyok benne, hogy erre a mérkőzésre sokáig emlékez­ni fogok. Annak ellenére, hogy mostanában keveset játszottam, jeleztem: azért én is itt vagyok. Ilyen szinten, ennyire fontos gólt lőni na­gyon nagy öröm. Szinte fel­foghatatlan... Óriási érzés, ajánlom mindenkinek - ne­vette el magát a csatár. Nem akartak nyerni az újvárosiak!? Egy kiesőpozícióban szerénykedő, osztályozós helyre még befutható egyletnek saját környezetében illik nyer­nie. Máskülönben törvényszerű a blamázs, függetlenül a riválisok alakításától. A Tiszaújváros - úgy tűnik - el­égette az utolsó szalmaszálat... L. Tóth Lajos (Új Kelet) A „gyújtogatást” test­közelből szemlélték az ICN Alkaloida spílerei. Számuk­ra az egy pont egy kedvező széria folytatását jelentette, nem kockáztattak, sokkal inkább várták az újvárosiak offenzíváját.- Nem tudom hová tenni ezt a meccset - adott han­got meghökkenésének Szik­szói Lajos, a Tiszavasvári szakvezetője. -Egyszerűen nem értem, hogy miért nem akartak nyerni vendéglátó­ink. Az egyik volt játéko­somnál érdeklődtem ez ügy­ben, ő azt felelte: nagyon tar­tottak tőlünk. így sem világos előttem, hogy miért ragasz­kodtak ehhez a taktikához. Végül is az egy-egy pont nem az álmok netovábbja, emiatt nem kell nekünk gratulálni, ugyanakkor nincs okunk a szégyenkezésre. Dicsérendő játékosaink fegyelmezettsége, ezzel együtt a színvonal - kár lenne tagadni - roppant gyenge volt. Cirka kétezer néző tekintet­te meg a „Tisza-ütközetet”, Újvárosban az érdeklődők ne­gyede vasvári drukker volt. Gólt nem láttak, de nem csak emiatt maradt hiányérzetük.- A második félidő első tíz percében az összes helyi já­tékos a saját térfelén tartóz­kodott, mi pedig egymás kö­zött passzolgattunk. A közön­ség füttykoncertje nem ne­künk szólt... Én azt gondol­tam, hogy a hajrában ki­támadnak, rizikóznak, azonban ettől nem kellett rettegnünk. Még egyszer mondom: meglepett a Ti­szaújváros felfogása. A döntetlennel egyik csa­pat sem járt jól, de amíg Mucha kollégámék köze­lebb kerültek a kiesés té­nyéhez, addig mi távolod­tunk az osztályozótói. A Komló ellen bebiztosíthat­juk NB I B-s tagságunkat. Persze, ehhez az kell, hogy érvényben maradjon a versenykiírás - jegyezte meg leplezetlen malíciá- val Szikszai mester.

Next

/
Thumbnails
Contents