Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-25 / 121. szám

Sotex 8 1998. május 25., hétfő A múlt és jelen Cégük elmúlt kilenc évét foglalta össze Somoskői Dé­nes ügyvezető igazgató a szállítók számára rendezett konferencián. A Sotex Kft. valamennyi dolgozója büsz­ke arra, hogy szűk egy évti­zed alatt honnan indultak és hová jutottak. A cég alig több, mint egymillió forintos törzstőkével indult, ezt már alig hiszi el az, aki ellátogat a napkori üzembe. A kft.-t egy családi ház címére je­gyezték be, s csak egyetlen dolgozója volt, a tulajdonos, Somogyi Tibor. Alapító, rak­táros, ügyvezető és munka­társ egy személyben. Laká­suk pincéje volt a raktár, fő profiljuk pedig a kereskedés. Sok mindent forgalmaztak, a „gombostűtől az elefántig” szinte mindent, amiben lehe­tőséget és profitot láttak. (Eleinte fogkrémet és óvszert is, Somoskői Dénes szerint a tulajdonos már ekkor is szem előtt tartotta az egészséges életmódot). Az almatároló épületét 1992-ben bérelték ki, s kezdtek italkereskede­lemmel foglalkozni. Két év­vel később új telephelyre költöztek, a Szent István ut­cára, mai napig itt van az iro­dájuk és a sokak által ismert üzletük is. Már 1993-ban el­érkezett az idő, amikor szük­ségessé vált dönteni arról, hogyan, merre haladjon a cég. A kereskedelem mellett az üdítőital-gyártást válasz­tották fő profilnak. Előbb bértöltésben készítették az üdítőitalokat, négy évvel ezelőtt vásárolták meg a nap­kori üzemet. Ebben az idő­ben harmincötén dolgoztak a kft.-nél, ma már hatvan­egyen. Egy hónap múlva a palackozóüzemben is elin­dul a munka, így június első hetében már hetvenöt dolgo­zója lesz a Sotexnek. A kft. elmúlt éves nettó ár­bevétele egymilliárd-kétszáz- millió forint volt, az ügy­vezető igazgató szerint ezt azzal érték el, hogy a tulajdo­nosok a nyereségei visszafor­gatták, s további fejlesztések­re fordították. Fejlődésüket az is segítette, hogy több PHARE-os és munkahely­teremtő pályázaton nyertek. Üzleti kapcsolatokat alakítot­tak ki több országgal, ezek kö­zül kiemelkedő a franciaorszá­gi és az izraeli együttműködés. A vezetőség nagy gondot fordít a partnerkapcsolatok ápolására, nagykereskedőik­nek a születésnapi ünnepség­gel köszönték meg az elmúlt öt év munkáját. Az útnak soha nincs vége... Elsőre jót gyártani - ezt tartják szem előtt az üzem dolgozói, hisz csúcstechnológiával minőségi ita­lokat készítenek. Az ISO 9001-es minőségbiztosítási tanúsítvány megszerzése nem kevés munkájába ke­rült a kft. dolgozóinak, de valamennyien dereka­san helytálltak. Teszik ezt ma is, hiszen munkájuk pontosan ellenőrizhető. Egy év alatt dolgozták ki a trendet, melynek alapján végzi munkáját a cég vala­mennyi tagja. Minőségi ter­mékek előállítását garantál­ják középkategóriás áron. Kereső Zsolt, az üzem ter­melési igazgatója és a minő­ségbiztosítási rendszer ve­zetője szerint az üzemben mindennek a minőség érde­kében kell történnie. A dol­gozók pontosan tudják, mi a feladatuk, és miért fele­lősek. Amennyiben nem tel­jesen tökéletes terméket ál­lítanak elő, pontosan ki­kereshető, ki vagy mi okoz­ta a hibát. Ma már a kft. is arra törek­szik, hogy olyan partnerek­kel dolgozzon, akik hasonló tanúsítvánnyal rendelkeznek. A Sotex egy lépést tett Euró­pa felé, ezzel elérték, hogy termékeiket fogadják a kon­tinens bármely országában. Kereső Zsolt szerint a mi­nőségbiztosítás csak egy csú­csán egyensúlyozó piramis­hoz hasonlítható, ha a veze­tőség nem ura a helyzetnek, s nem figyelnek minden nap a szabályok betartására. A minőségbiztosítás megszer­zése egy út, aminek soha nincs vége. A szabvány meg­szerzése óriási munka ára, de annak megtartásáért a nap minden órjában küzdeni kell, és küzdnek is a Sotex Kft. üzemében. Az oldalt Kozma Ibolya írta, fotók: Lázár Zsolt A „gyerek” születésnapja Nagyszabású ünnepséget rendezett a hét végén a Sotex Kft. Az általuk alko­tott „gyermek”, a Divius üdítőital-család ötödik szü­letésnapjára a cég partne­reit, a nagykereskedelmi hálózatok képviselőit hív­ták meg. A rendezvényt a Sotex Kft. dolgozói szer­vezték, nem kértek fel külső céget a lebonyolításra. Bi­zonyára sok munkájuk volt mindezzel, de kétségtelen, hogy fergeteges sikert arat­tak a vevőtalálkozón, a ven­dégek kiválóan érezték magukat ezen a kivételes rendezvényen. A péntek délutáni konferen­cián a vezetőség tagjai bemu­tatták a céget, s annak fejlődé­sét: a Divius üdítőital-család születését, az ISO 9001-es mi­nőségbiztosítás megszerzésé­nek lépéseit, s természetesen beszéltek a marketingstratégi­áról is. A kft. vezetősége úgy gondolta, ha már az ország szá­mos területéről érkeztek vendé­gek a szabolcsi megyeszék­helyre, megmutatják számukra Nyíregyháza kulturális neveze­tességeit. Ellátogattak a múze­umfaluba, majd a szabadtéri főzés és vacsora után megte­kintették az IQ 40 Duó és a Mandala Dalszínház néhány tagjának előadását. Éjfélre a termálfürdőbe várták a vendé­geket, ahol pezsgőzéssel egy­bekötött fürdés volt a program. Somogyi Tibor, a kft. veze­tője azt mondta, folytattak ugyan tárgyalásokat az idő­járás-felelőssel, de bevallotta, ez nem járt „felhőtlen” siker­rel. A borongós idő azonban nem vette el az ünnepelni vá­gyók kedvét, bár a napsütéses perceknek mindenki örült. A rendezvény másnapján, szom­baton a napkori üzemet néz­ték meg a nagykereskedelmi képviselők, emellett több sza­badidős mulatság közül vá­laszthattak. Akinek kedve tá­madt lovagolni, az még akkor is felkapaszkodhatott a pacik­ra, ha sohasem ült még lovon, akikből pedig hiányzott a bá­torság, hintókban élvezhette a „sebességet”. Meg kell mon­dani, néhányan igencsak szo­rították az üléskarfát, hiszen a hajtők nem kímélték a szemre is gyönyörú paripákat. Volt persze italkóstoló is a cég termékeiből. E sorok írója a mézes őszibaracklevet díjazta leginkább. Később a háziver­senyen mutathatták be tudásu­kat a vendégek, s' a legjobb íjász és lövészbajnok megkap­hatta a Sotex ajándékait. Ebéd­re ötvenliteres üstben halász­lét főztek, amihez a folytatás természetesen túrós csusza volt. A résztvevők között egy darab kétszemélyes krétai uta­zást is kisorsoltak. Szombat délután ugyan vé­get ért a születésnapi rendez­vény, de az ünneplést nem fe­jezték be a Sotex dolgozói. Az üzem és a központ munkatár­sai vasárnap reggel Krakkóba utaztak, hogy találkozzanak lengyel kollégáikkal. Az elmúlt évek alatt jó kapcsolatot alakí­tottak ki testvércégükkel, több közös rendezvényt szer­veznek. A négynapos krak­kói vendégeskedés után bi­zonyára újult erővel térnek haza valamennyien, s foly­tatják a munkát, amely most még eredményesebb, mint az elmúlt években. A próbálkozástól az intenzív növekedésig rom új termékkel jelentek meg a piacon. Ezek közül a Zümire, a mézzel édesített almaszörpre a legbüszkébbek. A nagyma­mák receptjeit használták fel a finom szörp elkészítéséhez. Ebben az esztendőben újabb és újabb terveket valósítanak meg, körcímkével látják el üdí­tőitalaikat, s szeretnék az összes Divius-terméket új ruhába öltöz­tetni. Az új csarnokban hamaro­san flakonok gyártását kezdik el. A mostani beruházás értéke eléri a százmillió forintot. A gyártás, a modem tech­nológia bevezetése és a fej­lesztések mellett óriási gon­dot fordítanak a marketing­re is. Ezzel a területtel Róka Mária és Kozma Andor fog­lalkozik a Sotex Kft-nél. Feladatuk, hogy az isteni ízeket megismertessék és megszerettessék a fogyasz­tókkal. Nehéz időben, nehéz körülmények között született a gyermek - mondta Gólya János társtulajdonos. - Az erős konkurenciaharcban szülei, a Sotex Kft. vezetői egyen­gették útját. A Divius üdítőitalok gyártását 1993-ban kezd­ték el, ezt az időszakot ma már a „próbálkozás” évének nevezik a kft. dolgozói. A „gyermek” nevét a görög mitológiából választották, ez­zel is jelezve: „isteni” nedűt kí­nálnak a vásárlóknak. Lógójuk nem más, mint Atlasz figurája, aki ezúttal nem földgömböt, hanem égy hatalmas citromot tart a vállán. Első italuk a cit­romlé volt, melynek alapanya­gát Izraelből importálják. A „szárnynyitogatás” évében, a „gyermek” egyéves születés­napjára már két műszakban folyt a gyártás. A „talajfogás” idején, 1995-ben volt a nap­kori üzem hatósági átadása. Nem sokkal később, 1996-ban újabb termékskálával és tech­nológiával jelentek meg a pia­con, ezt a periódust az „önál­lóság” hónapjainak nevezik. A kezdetektől nagy gondot fordítottak arra, hogy igényes termékekkel álljanak vásárló­ik elé. A napkori vizet kristály- tisztává varázsolják modern berendezéseikkel. Az elmúlt évben építették ötszáz négy­zetméteres raktárhelyiségüket, s a narancs- és mandarinízű üdítőitalok mellett további há-

Next

/
Thumbnails
Contents