Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-22 / 119. szám
Magyar Távirati irocta Tizennégy ember meghalt, tizenöten pedig megsebesültek a hét elején Kína déli, Kuanhszi tartományában, egy kőbányában történt földcsuszamlás következtében. A Reuters kínai hírügynökségi jelentést idéző beszámlója szerint a súlyos szerencsétlenség hétfőn történt Kuanhszi tartomány Csincsou falujánál. A csuszamlást illegálisan végzett kőfejtés váltotta ki. Mintegy 33 falusi tevékenykedett a bányában, amikor rájuk zúdult a 2000 tonnányi kőtömeg. Egy másik bányaszerencsétlenség következtében huszonhárom bányász meghalt, három másik pedig megsebesült Kína délnyugati részén. A Szecsuán tartománybeli tucsiangi állami szénbányában történt gázrobbanásban tizenhármán a helyszínen azonnal meghaltak, három sebesültet 12 órás erőfeszítés után sikerült kimenekíteni. A bukaresti katonai múzeumban csütörtökön „A magyar hadsereg 1867-1914” címen kiállítás nyílt a Magyar Honvédelem Napja alkalmából. A korabeli katonaéletet, a hadsereg és a társadalom kapcsolatait bemutató anyagot - uniformisokat, festményeket, fotókat, használati tárgyakat, karikatúrákat -Lugosi József ezredes, had történész, a budapesti Hadtörténeti Múzeum igazgatója ismertette, részletesen szólva a történelmi háttérről is, majd Szőcs Ferenc nagykövet méltatta a pozitív katonai kapcsolatok szerepét a román-magyar viszonyban. A két nagy német rendőrszakszervezet egyike csütörtökön bejelentette, hogy a továbbiakban nem hajlandó kísérni nukleáris szállítmányokat, felháborodva ama információ „diktatúrába illő” visszatartásán, hogy az egyik szállítmány a szabályokban meghatározottnál sugárszennyezettebb volt. A német környezetvédelmi minisztérium május közepén közzétett adatai szerint tavaly 55 német nukleáris szállítmány közül 11 esetében lépték túl a szennyezettségi normákat, idén pedig eddig két ilyen eset történt. Mint az AFP megjegyzi, a német rendőröket gyakran kérik fel atomkonvojok kísérésére, hogy védjék azokat az antinukleáris tüntetőktől. Pénteken járulnak Írország és Észak-írország választópolgárai az urnákhoz, hogy az együttes népszavazáson eldöntsék: támogatják-e az ír sziget alkotmányos sorsának rendezési alapelveiről áprilisban nyélbe ütött történelmi egyezséget. Tony Blair brit kormányfő a londoni és a dublini kormány által indított „igen”-kampány utolsó napján személyesen volt jelen az ulsteri tartományban, megpróbálva megnyerni a többségi protestáns koronahű lakosság bizonytalan szavazóit, akik még csütörtökön is majdnem annyian voltak, mint az egyezség támogatói. Az utolsó felmérések szerint a mérsékelt unionista mozgalom híveinek 44 százaléka igennel készül voksolni, 14 százaléknyira tehető a biztos elutasítók aránya, míg 41 százalék még nem döntötte el, hogy mire szavaz. A kisebbségi katolikus lakosság körében jóval egyértelműbb-mintegy 75 százalékos-az egyezség támogatottsága. Igen sok osztrák használta ki csütörtökön, hogy Ausztriával ellentétben Krisztus mennybemenetelének napja a keleti határán fekvő szomszédos országokban nem ünnepnap, s ment át bevásárolni például Magyarországra. Ennek következtében csütörtökön reggeltől kora délutánig folyamatosan két órát kellett várakozni az osztrák-magyar határon Nickelsdorf-Hegyeshalomnál, és körülbelül egy órát Klingenbach-Sopronnál. Sokan Ausztriában, s a fogalomból ítélve Németországban is, péntekre is kivettek szabadságot, s a négynapos ünnepet hosszabb kirándulásokra használják fel a déli országokba. Ennek következtében már szerda délután, majd pedig csütörtökön reggel hatalmas dugók alakultak ki a Brenner-autópályán (A 13) Olaszország felé. Salzburg tartományban a Tauem-autópályán okozott igen nagy fennakadásokat a zsúfoltság. Klaus Kinkel német külügyminiszter csütörtökön felszólította Belgrádot, hogy haladéktalanul fogadja el az EBESZ és a hathatalmi összekötő csoport megbízottjának közvetítő tevékenységét, mert enélkül „nem jöhet ki a nemzetközi elszigeteltségből” - jelentette az AFP. „Felszólítom Milosevic elnököt, hogy változtassa meg hozzáállását és haladéktalanul fogadja el González közvetítését, ez az egyetlen lehetőség a szankciók és az elszigetelés felfüggesztésének” - mondta Klaus Kinkel Aachenben Felipe González volt spanyol miniszterelnökkel folytatott megbeszélései után. Gonzálezt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és a hathatalmi összekötő csoport bízta meg azzal, hogy közvetítsen Belgrád és a koszovói albánok között, a jugoszláv vezetés azonban nem fogadja el ezt a közvetítést. Bili Clinton elnök utasítására az amerikai kormányzat jelentős mennyiségű vakcinát, ellenmérget és antibiotikumot fog felhalmozni a polgári lakosság megvédésére biológiai támadással szemben. Kiszivárogtatások szerint a készleteket az ország stratégiai pontjain tárolnák, a nagyvárosok közelében, szavatolva azonnali hozzáférhetőségüket szükség esetére. Bili Clintont kiváltképpen az utóbbi időkben foglalkoztatja a téma, miután több szakértői jelentés és képzeletbeli terrorakcióról szóló könyv is rendkívül sötét képet festett számára a veszélyekről. Világkrónika Orbán-Horn-vita visszhangjai Horn Gyula miniszterelnök a folyamatosság mellett foglalt állást, jobboldali vetélytársa, Orbán Viktor viszont változást sürgetett a szerdai televíziós vitán - jelentette a Reuters tudósítója. Összefoglaló jelentésében a Reuters a miniszterelnöknek azt a kijelentését hangsúlyozta, miszerint nem kell javítani azt, ami nem romlott el. Orbán Viktor válaszaiból a brit hírügynökség azt emelte ki, hogy túl sok ember maradt ki a gazdasági fellendülésből, s hogy a privatizációs hibák, valamint a burjánzó korupció 6,6 milliárd dolláros kárt okozott. MTI _________________ A Reuters a jelentésben kitér arra, hogy Horn Gyula, „akinek pártja Magyarországot az elszabadult inflációból és adósságból viszonylagos stabilitáshoz vezette”, kijelentette, hogy Orbán programja újra csak mindent kibillentene a kerékvágásból, s hogy 20 százalékos gazdasági növekedésre lenne szükség ígéreteinek megvalósításához. A brit hírügynökség Vidos Tibor politika elemzőt idézi, aki szerint Orbán Viktor nem használta ki a vita nyújtotta lehetőségeket, bár egyikük sem akart túlzottan konfrontálódni. A Reuters megemlíti, hogy mindkét párt elhatárolódott a másiktól, egyes elemzők azonban nem zárnak ki egy Fidesz- szocialista koalíciót. A szlovák kormányhoz közel álló Slovenská Republika című újság újfasisztának bélyegzi a MIEP-et, arról cikkezve, hogy Csurka István pártvezér a minap az MTV Aktuális című műsorában „az újfasizmus és az irredentizmus élesztgetésével, a trianoni revízió gondolatával, új, háborús konfliktusokhoz vezető területi követelésekkel provokálta a közép-európai térség országait.” A lap Csurka 5,55 százalékos választási eredményét „súlyosan intő jelnek” fogja fel Szlovákia számára, ahol szerinte Csurka „ötödik hadoszlopának” szerepét Duray Miklós, az Együttélés elnöke tölti be. Úgy tudja, hogy Csurka sikeréhez nemcsak Le Pen, hanem Duray is gratulált. Duray gesztusának még az sem állta útját, hogy Csurka egyebek között ellenzi Magyarország NATO-tagságát, és az „EU ellen is újfasiszta kifogásai vannak” - így a lap, amely támadja Mikulás Dzu- rindát, az öt ellenzéki pártból szerveződött Szlovák Demokratikus Koalíció (SD) egyik vezetőjét is, amiért Durayval cimborái, és akit az sem zavar, hogy Duray a legkülönfélébb ürügyekkel életben tartja autonómiaköveteléseit. Egy egész ország meredt a televízióra szerdán, hogy figyelemmel kísérje Horn Gyula kormányfő és Orbán Viktor ellenzéki vezér vitáját. A magyar választópolgárok számára azonban a száz percig tartó számzsonglőrködés valószínűleg nem tette könnyebbé a döntést-írja csütörtöki számában a Gazeta Wyborcza című liberális lap. A legnagyobb példányszámú lengyel újság cikkírójának megítélése szerint bár a parlamenti választások első fordulóját a szocialisták nyerték, a vasárnapi második fordulóban a jobbközép erők egyenlő esélyekkel szállhatnak versenybe. „Ezt tudván, a baloldal az utóbbi napokban agresszív támadást indított a Fidesz ellen, hangsúlyozva, hogy a polgári párt csak a radikális és szélsőjobb erők támogatásával alakíthat kormányt, ami viszont kompromittálná a Nyugat előtt Magyarországot” - így a lap. A Gazeta Wyborcza beszámolója szerint a Belmondo- mosolyú Orbán világos öltönyben kivételesen jól mutatott a televízióban, s láthatóan jobban felkészült a vitára mint partenre, ámde Hornt sem hagyta cserben szónoki képessége. A száz perc alatt mindkét oldal különféle számok és mutatók egész sorát hozta fel álláspontja igazolására, s a két párt közötti különbségeket jól szemléltette, hogy még a statisztikai tényadatokban sem sikerült egyetértésre jutniuk. A várakozásoknak megfelelően Horn kormánya sikereire összpontosított, míg Orbán kitartott amellett, hogy pártja jóléti ígéreteinek van gazdasági alapja, s azok a parlamenti ciklus végére megvalósíthatók. A magyar választópolgárok vasárnap eldönthetik, hogy melyiküket tartják hitelesebbnek - olvasható a lapban. Lövöldözés Mahacskala központjában MTI__________________ Mahacskala központjában szerdán éjszaka lövöldözés tört ki dagesztáni rendőrök és csecsen fegyveresek között: egy rendőr meghalt, hat pedig megsebesült az összetűzésben, a támadók viszont elmenekültek. A rendőrjárőr egy csecsen rendszámú gépkocsit kívánt feltartóztatni ellenőrzés céljából, de a jármű utasai váratlanul tüzet nyitottak a rend őreire géppisztolyokból. Az oroszországi köztársaság belügyminisztériumának beszámolója szerint a csecsen gépkocsi azzal keltett gyanút, hogy behajtott egy muzulmán vezető villájának udvarába. A ház Nadirsah Hacsilajev, az oroszországi muzulmánok szövetsége elnökének tulajdona, s a lövöldözést követően teljesen megszállta a rendőrség. A ma- hacskalai bejelentés szerint az incidens időpontjában a házban muzulmán vezetők tanácskoztak a dagesztáni helyzetről. Mahacskala központjában csütörtökön több mint 10 ezer tüntető gyűlt össze, követelve Dagesztán jelenlegi vezetésének távozását. A tüntetők a köztársasági kormány épületébe is behatoltak, Nadirsah Hacsilajev, az orosz Állami Duma képviselőjének vezérletével, muzulmán csatakiáltásokkal. Az ITAR-TASZSZ helyszíni jelentése szerint a mahacs- kalai Lenin térre több tucat személygépkocsi érkezett, ismeretlen fegyveresekkel. A városközpontban sokan a levegőbe lövöldöznek. A tüntető tömeget a dagesztáni rendőrség nagy erőkkel gyűrűbe zárta, s az akcióban pánzélozott járműveket is bevetettek, továbbá a belügyi csapatokat is mozgósították. Velünk kényelmesen nyerhet Az Első Hazai Lottóklub egyhetes ingyenes próbajátékot hirdet ötös és hatos lottóra, tizenkét fős csoportba szervezve, számítógépes rendszerrel. Jelentkezés bélyeggel ellátott válaszborítékkal. Jelentkezési határidő: 1998. május 30. A legmagasabb találatot elérő csoport a 24-ik játékhéttől 5 hetes ingyenes lottójátékot nyer. (33 600 Ft értékben) Címünk: EHL Kft. 1367 Budapest Pf. 102. SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI NAPILAP Érvényes az 1998. május 23-ai húzásra Tippeljen, mennyi lesz az ötös lottó kihúzott nyerőszámainak összege? Tűréshatár +-10%. A legjobb tippelő 5 hetes ingyen játékot nyer 3035 Ft értékben. Az öt nyertes lottószám összege: (A tippet kérjük a négylevelű lóhere közepére beírni) Név: ................................................................. Cí m:................................................................. A me gfejtéseket ezen a kivágott szelvényen május 22-éig kérjük az Első Hazai Lottóklub címére elküldeni. Címünk: EHL Kft. 1367 Budapest Pf. 102. Lemondott Suharto MTI Suharto indonéz államfő a lakosság akaratának engedve csütörtökön bejelentette távozását. A katonai és politikai vezetők jelenlétében, az elnöki palotában tett nyilatkozatában közölte, hogy Jusuf Habibie alelnöknek adja át a hatalmat. Viharos, több száz halálos áldozattal járó megmozdulás-sorozat vetett véget Suharto, a világ egyik legrégebben - 32 éve - hatalmon lévő vezetője uralmának. A 62 éves Habibie azonnal felesküdött a Koránra, Wiranto védelmi miniszter, a hadsereg parancsnoka pedig támogatásáról biztosította az új elnököt. Wiranto egyben a „rend fenntartására” tett ígéretet. A parlamentet napok óta megszállva tartó több ezer diák kitörő örömmel vette tudomásul Suharto távozását. A 76 éves államfő kedden még azt jelentette be, hogy majd csak egy hosszabb politikai reformfolyamat után, az új választások kiírásával hajlandó távozni a hatalomból. Habibie, aki végzettségét tekintve repülőmémök, korábban a tudományos és technológiai minisztériumot irányította, és márciusban - Suharto elnök hetedik államfői kinevezése alkalmából- került az alelnöki pozícióba. Kinevezése már akkor vitákat váltott ki, Suharto közeli barátja ugyanis számos, állami pénzből gazdálkodó stratégiai iparágnak volt - sokak szerint sikertelen - irányítója. Az ország legtekintélyesebb ellenzéki vezetője, Amién Rais, az egyik 28 millió tagot számláló muzulmán szervezet vezetője közölte: „ha az új kormány korrupt emberekből áll össze és a nepotizmusra épül, akkor nem fogom támogatni”. Rais, aki az ország élén történt személycserét alkotmányosnak minősítette, majd csak a kormány tagjainak is- i méretében dönt az új vezetés támogatásáról. A tájékoztatási miniszter szerint Habibie folytatja majd a gazdasági reform- programot, amit az ország a Nemzetközi Valutaalappal együtt dolgozott ki. „Habibie elkötelezett a széles értelemben vett reformok, a politikai reformok mellett is” - mondta. Az indonéz parlamentet elfoglaló, s napok óta Suharto elnök lemondását követelő diákok hatalmas örömmel fogadták az államfő lemondását. Ugyanakkor egyik vezetőjük rögtön jelezte: ez immár nem elégíti ki a diákokat, azt követelik, hogy az elnök teendőit átvevő Juszuf Habibie eddigi alelnök is távozzon, s hogy mindkettőjüket állítsák bíróság elé. Az indonéziai ellenzék legtekintélyesebb vezetője, Amién Rais szintén Suharto bírósági felelősségre vonását kérte, s bejelentette: ő maga indulni akar az elnökválasztáson.